A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-08 / 2. szám
OTT JÁRTUNK átment a hercegek között és csak éppen megbillentette a kalapját, azok viszont tisztelettel utat nyitottak neki. Azután néhány méterrel tovább megállt, és bevárta a költőt. "Önt megvártam, mert érdeme szerint tisztelem és becsülöm, de azokat ott túlságosan nagy tiszteletben részesítette" — mondotta kissé gúnyosan. Ezt a kis epizódot azóta már sokan megírták, ki is színezték, sőt, egy német festő meg is örökítette a híres jelenetet. A kép előteréből Beethoven alakja emelkedik ki. A sétálóút ma is arra vezet, talán az öreg fák, az omladozó színház kis angyalkái még emlékeznek az esetre. Egy pár méterre a helytől egy szürke gránitoszlopon áll Beethoven mogorva mellszobra, oroszlánsörénye szinte lebeg a szélben, lehajtott fejjel, elgondolkodva nézi a kavargó őszi leveleket. Távolabb a halastó piszkoszöld vizén méltóságos hattyúk ringanak, és vadkacsák keresik a vízbe hajított kenyérdarabkákat. Véletlen szerencsének köszönhettem, hogy a fürdőhelynek éppen abban a részében laktam, ahol Beethoven megszállt, a régi fogadót Aranyhárfának nevezték. Ma domborműves emléktábla hirdeti a nagy eseményt. A második emeleti, régimódi keskeny fehér ablakok a város macskaköves főterére nyílnak, szemben a templom és a kastély, jobbra a híres pestisoszlop, melyet 1719-ben a pusztító járvány megszűnésének emlékére Braun Mátyás emeltetett. A kép Beethoven óta lényegében nem sokat változott. Itt pihent és alkotott a mester, és talán ebben a szobában írta rejtélyes levelét, a "halhatatlan kedveshez". Ezt a levelét csak Beethoven halálát követő napokban találták meg egy régi ruhásszekrény titkos fiókjában, Brunswick Teréz képmásával és néhány apró értéktárggyal együtt. Lehet, hogy az imádott hölgyhöz soha nem jutott el a levél. Brunswick Terézhez (akit a levél címzettjének tekintenek) mély barátság és kölcsönös vonzalom fűzte. Ez volt a legjelentékenyebb, legtartalmasabb viszony Beethoven életében. Egy jellemző idézet a levélből: "Élni csak veled tudok, másként számomra az élet nem élet; elhatároztam, hogy mindaddig bujdosom a messzességben, amíg karjaid közé repülhetek, amíg egészen otthon lehetek nálad, s lelkemet a tiéddel egyesülten küldhetem a szellemek birodalmába." Az érzések, a szenvedélyek felülete árad e hosszú levélből, akárcsak a zenéjéből. A vastag fehér falak között érezni igazán Beethoven jelenlétét. A város is tiszteli, hiszen 1964-től a művelődési házban évente megrendezik a róla elnevezett zenei fesztivált, amelyen neves előadók vesznek részt. A régi városrész eléggé kopott, szürke, a közeli bányák és gyárak pora vastagon rátelepedett a valamikor elegáns polgári villákra, sok helyen nincsenek is benne lakók, csak üres, félig betört ablakszemek néznek bizalmatlanul a forgalmas utcákra, ahol főleg német turisták és fürdővendégek mustrálják, nézegetik a kirakatokat. Szombatonként teli van a sportcsarnok előtti nagytér, itt a nemzetközi bolhapiac, lengyel, vietnami, orosz, jugoszláv árusok kínálják a portékájukat, a bábeli nyelvzavarba belebömbölnek a modern, ki tudja honnan hozott magnók, rádiók, folyik az alkudozás. Fokhagyma illata árad, kisbódékban eredeti "magyar lángost" hirdetnek, és a hosszú sor azt bizonyítja, hogy a cégér még mindig vonzó, vagy talán az éhes gyomor követeli jussát? Megkóstolom én is, a fokhagyma az igazi, de a tésztája keletien és rágós, hiába, a receptet még tanulni kell. A régi várost "avargyürűként" fogják körül a gyári lakótelepek, melyek a környező szelíd dombok tetejéről fölényesen néznek le a benzinszagú kis utcákra. Érdekes véletlen, hogy 1989 novemberében, egy héttel a • Beethoven emléktáblája az Aranyhárfa fogadó falán bársonyos forradalom előtt, környezetvédelmi tiltakozó demonstrációt szerveztek a város lakói a nagyfokú levegőszennyezettség ellen. Persze a javulás nem megy máról holnapra, elsősorban rengeteg pénz keli hozzá és megértés, de megéri, mert a világszerte ismert fürdőhelynek a dicső múltja mellett csak így lesz biztató jövője. Ha lesz. Ozsvald Árpád (Archívumi felvételek)---------------------------------------------------------------------Van képünk hozzá Lapunk 45. számában közöltünk 2 l'otot. és a képszövegek megírását Önökre bíztuk. Sok jó javaslatot kaptunk, melyek közül néhányat közzetesziink. A 2. szánni képhez Vörös Zoltánne, esalloközaranyosi olvasónk ezt a sző veget írta: Kiültek a vénasszonyok a padra, isten tudja, miről folyik a pletyka. Gabri Gabriellának. Banyáidról ez jutott az eszébe: Az I. szánni kép: Madarat tollárul... Tavaszra határozottan át kell festenünk tolláinkat, hogy láthatóvá váljon: Csehország vagy Szlovákia "állanunadarai" \ agyunk-e. A 2. számú kép: Gyere, ülj kedves mellém... arra a bizonyos kispadra, amelyen sok jó ember elfér... A kocsmából hazafele Józsi odaszol Dezsinek: "Odafigyelj komám! kiültek a vénasszonyok a padra, biztos rólunk folyik a pletyka!" "A fenét rétiünk" feleli Dezsi. "Nem vagyunk mi szörnyek." "Hat akkor én azt mondom, komám, ha nem rólunk, akkor az a hősi vtziszörny a téma!" ezt a szövegét az I. számú lomhoz Varga Lva küldte Csatáról. Szerkesztosegiink a kővetkező kép szövegeket jutalmazta: Az I. szánni kép: Mit gondoltok, ez a drót vezet Európába? (Beküldte: Manya Gabor, kassai olvasónk.) A 2. szánni kép: Ti már kipróbáltátok az Alvvavs-betelet? (Beküldte: Simon Robert, ligetlahii olvasónk.) A HÉT 3
