A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
SORSOK r Újságíróval ritkán történik meg, hogy egykori riportalanyának életet mindvégig figyelemmel tudja kísérni. Velem ez Józsikával kapcsolatban megtörtént. Csupán néhány hónapos volt, amikor abban a csecsemőotthonban jártam, ahová pár héttel ezelőtt behozták. Apja börtönbüntetését töltötte valahol Csehországban, anyja pedig egyesek szerint szellemi fogyatékos, de ennek ellenére az egyik Duna menti Állami Gazdaság kiváló dolgozója volt. Az utóbbiról magam is meggyőződhettem, amikor néhány évvel később a gazdaságban találkoztam vele. Férfias alkatú, munkatársai szerint rendkívül erős asszony volt. Szellemi állapotának elbírálására nem vagyok hiórvónytelenítósóhez. A házaspár arra hivatkozott, hogy a fiatalasszony állítólagos meddősége miatt fogadtak örökbe egy kisfiút, de mivel az asszony most teherbe esett, szeretnék ha a bíróság az adoptálást mielőbb semmissé nyilvánítaná. A levél megdöbbentett. Nem mindennapi téma kínálkozott, felkerestem hát a házaspárt. A fiatalok otthonában nagy meglepetésemre a kis Józsikával találkoztam. Szép szemére lettem figyelmes, s amikor rákérdeztem, hogy honnan került hozzájuk a gyerek, biztos voltam benne, hogy valóban Józsika áll előttem. Nem volt még kétéves. Amint meg akartam simogatni a fejét, riadtan elhúzódott tőlem. Tekintetéből félelem áradt. Józ/Hki vatott, de amennyiben az eltért a normálistól, munkájának végzésében ez nem gátolta. Egyetlen gyermeke iránt viszont anyai érzelmeket nem táplált, s amikor szóba hoztam a kisfiát, látszólag az kevésbé érdekelte, mint az istállóban lévő kisborjak bármelyike. Ezeket ugyanis nagy odaadással gondozta. Józsika csecsemőkorában feltűnően szép gyerek volt. Az otthonba örökbefogadási szándékkal érkező házaspárok mindegyikének felkeltette az érdeklődését. Józsikát azonban — bár az anyja lemondott róla, az apa nyilatkozatának hiányában — nem lehetett örökbefogadni, így hónapokig a csecsemőotthon üdvöskéje volt. A nővérek babusgatták, mert ez a gyerek mágnesként vonzotta a felnőtteket. Mintegy másfél év telhetett el Józsikával való első találkozásomtól, amikor szerkesztőségi asztalomon egy levelet találtam. Ebben egy fiatal házaspár szerkesztőségünk segítségét kérte örökbefogadás A házaspár mindkét tagja húszas éveiben járt, s amikor rákérdeztem, miért siettek az örökbefogadással, azt mondák, hogy az anyós lépten-nyomon az unokát hiányolta. Á fiatalasszonyt ez érthetően zavarta, és amikor kétévi házasság után sem esett teherbe, férjével eldöntötték, hogy örökbefogadnak egy kisfiút, s ezzel véget vetnek az anyós sopánkodásának. így került hozzájuk Józsika. A férfi — amint ezt be is vallotta — minden illetékeshez nagy csomaggal állított be, hogy az ügy mielőbbi lebonyolítását elősegítse. Ez nyilván sikerült, mert Józsika rekordidő alatt került az akkori törvény szerint megszabott, három hónapos próbaidőre a fiatal párhoz. Ennek leteltével pedig a gyerek már az ő nevüket viselte. Ottlétemkor megjelent az anyós, pontosabban a férfi anyja is, aki miatt egy évvel azelőtt Józsika a házhoz került. A nyomaték kedvéért mindenáron egy csomagot igyekezett a táskámba csúsztatni, miközben azzal érvelt, hogy milyen rossz hatással lehet majd ez a "ki tudja kinek a kölyke", a fiatalok saját gyerekére. Legszívesebben a fejéhez vágtam volna a csomagot, de ehelyett csak nagyon határozottan az ablakpárkányra tettem, mondván: de hisz a maga kedvéért hozták ide ezt a gyereket annak idején! — Én unokát akartam, nem ilyen lelencgyereket, de amikor azt mondták, hogy neki — és rámutatott a menyére — nem lehet gyereke, hát belenyugodtam. Megmondom magának, hogy szivem szerint nem örültem neki — magyarázkodott az öregasszony. Ezek után már sejtettem, hogy miért riadt a kis Józsika. Ebben a családban nem sok jó szót kaphatott. A bírósagot a közeli járási székhelyen nem az örökbefogadók kérésének ügyében kerestem fel. Az érdekelt, hogyan tudták ilyen rövid idő alatt lebonyolítani a másoknál sok ideig tartó örökbefogadást. Az illetékesek vonakodva adták a felvilágosítást, de végül sikerült megtudnom, hogy az örökbefogadáshoz nem kérték ki az apa beleegyezését. Ez már magában érvénytelenítette az örökbefogadást. Ezzel azonban nem foglalkoztam. Az úton hazafelé többször magam előtt láttam Józsika tekintetét. Mi lesz ezzel a gyerekkel — töprengtem a kisfiú életútjártak baljós kezdetén. Évek múlva újból találkoztam Józsikával. Akkor hateves volt, s mint utóbb nevelőanyjától megtudtam, előzőleg négy évet gyermekotthonban töltött. Tekintete már nemcsak riadtságot, hanem szívfacsaró szomorúságot is tükrözött. Legújabb otthona egy szép, kertes ház volt. Nevelőanyja már jócskán túl volt a fiatal évein. A nevelőapát nem találtam otthon, csak ennyit tudtam, meg róla, hogy vasutas. Ez a gyermektelen házaspár sok töprengés után szánta rá magát az örökbefogadásra. Az asszonynak a gyermekotthonban első látásra megtetszett ez a szomorú, szép kisfiú. Most azonban a hatóság, talán Józsika előző örökbefogadásának hibáján okulva, körültekintőbben viselkedett. Az asszony egy éven át látogatta a kisfiút a gyermekotthonban, míg végül megkapta három hónapos próbaidőre. Az apa — aki még mindig börtönben volt —. állítólag beleegyezett fia adoptálásába. így már nem lett volna akadálya az örökbefogadásnak, de a próbaidő letelte előtt az apa levelet írt a házaspárnak. Szívhezszólóan ecsetelte hányatott sorsát, és arra kérte őket, hogy kiszabadulása után Józsikát meglátogathassa. A házaspárt megdöbbentette a levél. Nem tudták elképzelni ki szeghette meg az örökbefogadásnál kötelező titoktartást. A látszólag érzelmekre ható sorok mögött rideg zsarolást sejtettek. A gyerek két és fél hónap alatt a szívükhöz nőtt, és már sajátjuknak tekintették, bár félénksége, riadtsága aggasztotta őket. A gyerek hányatott sorsáról eddig senki sem szólt nekik. Az asszony tőlem tudta meg, hogy Józsikát már egyszer örökbefogadták, s ezután került gyermekotthonba. Ez megmagyarázta számára a gyerek viselkedését. Őszintén sajnálta a hányatott sorsú kisfiút, de az apa hirtelen támadt érdeklődése soha nem látott gyermeke iránt, megijesztette. A zsaroláson kívül attól is félt, hogy egy esetleges találkozás az apjával még jobban felkavarná Józsika zaklatott lelkét. Az asszony szégyenkezve vallotta be, hogy a férje már azon 2 A HÉT
