A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-03-19 / 12. szám

SORSOK r Újságíróval ritkán történik meg, hogy egykori riportalanyának életet mindvégig figyelemmel tudja kísérni. Ve­lem ez Józsikával kapcsolatban megtör­tént. Csupán néhány hónapos volt, amikor abban a csecsemőotthonban jártam, aho­vá pár héttel ezelőtt behozták. Apja börtönbüntetését töltötte valahol Csehor­szágban, anyja pedig egyesek szerint szellemi fogyatékos, de ennek ellenére az egyik Duna menti Állami Gazdaság kiváló dolgozója volt. Az utóbbiról magam is meggyőződhettem, amikor néhány év­vel később a gazdaságban találkoztam vele. Férfias alkatú, munkatársai szerint rendkívül erős asszony volt. Szellemi állapotának elbírálására nem vagyok hi­órvónytelenítósóhez. A házaspár arra hivatkozott, hogy a fiatalasszony állítóla­gos meddősége miatt fogadtak örökbe egy kisfiút, de mivel az asszony most teherbe esett, szeretnék ha a bíróság az adoptálást mielőbb semmissé nyilváníta­ná. A levél megdöbbentett. Nem minden­napi téma kínálkozott, felkerestem hát a házaspárt. A fiatalok otthonában nagy meglepetésemre a kis Józsikával talál­koztam. Szép szemére lettem figyelmes, s amikor rákérdeztem, hogy honnan került hozzájuk a gyerek, biztos voltam benne, hogy valóban Józsika áll előttem. Nem volt még kétéves. Amint meg akartam simogatni a fejét, riadtan elhúzódott tőlem. Tekintetéből félelem áradt. Józ/Hki vatott, de amennyiben az eltért a normá­listól, munkájának végzésében ez nem gátolta. Egyetlen gyermeke iránt viszont anyai érzelmeket nem táplált, s amikor szóba hoztam a kisfiát, látszólag az kevésbé érdekelte, mint az istállóban lévő kisborjak bármelyike. Ezeket ugyanis nagy odaadással gondozta. Józsika csecsemőkorában feltűnően szép gyerek volt. Az otthonba örökbefo­gadási szándékkal érkező házaspárok mindegyikének felkeltette az érdeklődé­sét. Józsikát azonban — bár az anyja lemondott róla, az apa nyilatkozatának hiányában — nem lehetett örökbefogadni, így hónapokig a csecsemőotthon üdvös­kéje volt. A nővérek babusgatták, mert ez a gyerek mágnesként vonzotta a felnőtteket. Mintegy másfél év telhetett el Józsikával való első találkozásomtól, amikor szer­kesztőségi asztalomon egy levelet talál­tam. Ebben egy fiatal házaspár szerkesz­tőségünk segítségét kérte örökbefogadás A házaspár mindkét tagja húszas éveiben járt, s amikor rákérdeztem, miért siettek az örökbefogadással, azt mondák, hogy az anyós lépten-nyomon az unokát hiányolta. Á fiatalasszonyt ez érthetően zavarta, és amikor kétévi házasság után sem esett teherbe, férjével eldöntötték, hogy örökbefogadnak egy kisfiút, s ezzel véget vetnek az anyós sopánkodásának. így került hozzájuk Józsika. A férfi — amint ezt be is vallotta — minden illetékeshez nagy csomaggal állított be, hogy az ügy mielőbbi lebonyolítását elősegítse. Ez nyilván sikerült, mert Jó­zsika rekordidő alatt került az akkori törvény szerint megszabott, három hóna­pos próbaidőre a fiatal párhoz. Ennek leteltével pedig a gyerek már az ő nevüket viselte. Ottlétemkor megjelent az anyós, pontosabban a férfi anyja is, aki miatt egy évvel azelőtt Józsika a házhoz került. A nyomaték kedvéért mindenáron egy csomagot igyekezett a táskámba csúsz­tatni, miközben azzal érvelt, hogy milyen rossz hatással lehet majd ez a "ki tudja kinek a kölyke", a fiatalok saját gyerekére. Legszívesebben a fejéhez vágtam volna a csomagot, de ehelyett csak nagyon határozottan az ablakpárkányra tettem, mondván: de hisz a maga kedvéért hozták ide ezt a gyereket annak idején! — Én unokát akartam, nem ilyen lelencgyereket, de amikor azt mondták, hogy neki — és rámutatott a menyére — nem lehet gyereke, hát belenyugodtam. Megmondom magának, hogy szivem szerint nem örültem neki — magyaráz­kodott az öregasszony. Ezek után már sejtettem, hogy miért riadt a kis Józsika. Ebben a családban nem sok jó szót kaphatott. A bírósagot a közeli járási székhelyen nem az örökbefogadók kérésének ügyé­ben kerestem fel. Az érdekelt, hogyan tudták ilyen rövid idő alatt lebonyolítani a másoknál sok ideig tartó örökbefogadást. Az illetékesek vonakodva adták a felvilá­gosítást, de végül sikerült megtudnom, hogy az örökbefogadáshoz nem kérték ki az apa beleegyezését. Ez már magában érvénytelenítette az örökbefogadást. Ez­zel azonban nem foglalkoztam. Az úton hazafelé többször magam előtt láttam Józsika tekintetét. Mi lesz ezzel a gyerekkel — töprengtem a kisfiú életút­jártak baljós kezdetén. Évek múlva újból találkoztam Józsiká­val. Akkor hateves volt, s mint utóbb nevelőanyjától megtudtam, előzőleg négy évet gyermekotthonban töltött. Tekintete már nemcsak riadtságot, hanem szívfa­csaró szomorúságot is tükrözött. Legújabb otthona egy szép, kertes ház volt. Neve­lőanyja már jócskán túl volt a fiatal évein. A nevelőapát nem találtam otthon, csak ennyit tudtam, meg róla, hogy vasutas. Ez a gyermektelen házaspár sok töpren­gés után szánta rá magát az örökbefo­gadásra. Az asszonynak a gyermekott­honban első látásra megtetszett ez a szomorú, szép kisfiú. Most azonban a hatóság, talán Józsika előző örökbefoga­dásának hibáján okulva, körültekintőbben viselkedett. Az asszony egy éven át látogatta a kisfiút a gyermekotthonban, míg végül megkapta három hónapos próbaidőre. Az apa — aki még mindig börtönben volt —. állítólag beleegyezett fia adoptálásába. így már nem lett volna akadálya az örökbefogadásnak, de a próbaidő letelte előtt az apa levelet írt a házaspárnak. Szívhezszólóan ecsetelte hányatott sorsát, és arra kérte őket, hogy kiszabadulása után Józsikát meglátogat­hassa. A házaspárt megdöbbentette a levél. Nem tudták elképzelni ki szeghette meg az örökbefogadásnál kötelező titok­tartást. A látszólag érzelmekre ható sorok mögött rideg zsarolást sejtettek. A gyerek két és fél hónap alatt a szívükhöz nőtt, és már sajátjuknak tekintették, bár félénk­sége, riadtsága aggasztotta őket. A gyerek hányatott sorsáról eddig senki sem szólt nekik. Az asszony tőlem tudta meg, hogy Józsikát már egyszer örökbefogad­ták, s ezután került gyermekotthonba. Ez megmagyarázta számára a gyerek visel­kedését. Őszintén sajnálta a hányatott sorsú kisfiút, de az apa hirtelen támadt érdeklődése soha nem látott gyermeke iránt, megijesztette. A zsaroláson kívül attól is félt, hogy egy esetleges találkozás az apjával még jobban felkavarná Józsika zaklatott lelkét. Az asszony szégyenkezve vallotta be, hogy a férje már azon 2 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom