A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-12 / 11. szám
SZABADIDŐ Zs. Nagy Lajos Rendetlen napló Az ezredparancsnokom úgy nézett ki, mint egy nehézsúlyú bokszoló, állítólag frontharcos volt, a híres csehszlovák katonai egység katonája, akkor csupán tizedes, azt csak a jóisten tudja, hogy lett belőle tíz év alatt alezredes, viszont amikor én besorozott katona voltam, akkor bizony ő már alezredes volt, olyan nagy és félelmetes, hogy jobb szerettünk vele nem találkozni. Legkevesebb, amit kaptunk tőle, az egy jó leb...szás volt, mert esetleg nem tisztelegtünk előírásosan, azaz díszlépéssel, mint valami elmebajosok... Engem kivételesen szeretett, talán azért, mert én is Lajos voltam, akárcsak ő. No meg azért is, mert az egyik hadgyakorlaton beköltözött az én tankomba (úgy tessék rám nézni, hogy tankparancsnok voltam!), s mint egy igazi szervilis altiszt, mindent megtettem, hogy az ezredparancsnok elvtárs jól érezze magát. Igen nagy hadgyakorlat volt, éleslövészettel, és minden elképzelhető katonai marhasággal. Vagyis: ha kilőttünk egy ágyúgyolyót, olyan puskaporfüst keletkezett a tankban, hogy csak az nem fulladt meg, aki kimenekült és világgá futott az "acélkoporsó ból". Mi nem futottunk világgá, nem is tehettük volna meg, hiszen nálunk volt az ezredparancsnok; ehelyett bekapcsoltam a ventilátort, kinyitottam a parancsnoki torony ajtaját, és azt mondtam Lajos bácsinak, drága alezredes elvtárs, tessék szép nagy lélegzetet venni! És ezt ő nem felejtette el: már a következő héten tizedessé avanzsáItatott, minden bajtársamat megelőztem. Sőt, párttaggá javasolt, ami akkoriban a legnagyobb kitüntetésnek számított. Azért hoztam némi kis szégyent a fejére. Nem sokkal a leszerelésem előtt, egy iszonyú nagy éjszakai gyakorlatra került sor. Aki még nem vett részt éjszakai hadgyakorlaton (tankgyakorlaton!), annak elmondom, hogy egy tankot irányítani, egy akkora periszkópon át, amekkora egy mókusodú bejárata, nappal sem gyerekjáték. E sorok írója a tájékozódás analfabétája: nappal is, nem még éjjel...! Mindenesetre holmi rakétaröppentyűk és rádiójelek parancsára elindultunk elfoglalni XY magaslatot. Az egyik hegytetőn tüzet raktak, ezt a hegyet kellett balról megkerülnöm, azaz úgy irányítanom a tankom vezetőjét (sofőrjét), hogy ez az égő hegytető balra megkerültessék. Csakhogy! Az istenverte periszkópon át én csak a csillagokat láttam, azokat is nagyon homályosan; viszont, mivel a gyakorlaton bombázórepülők is részt vettek, az egyik hegyen, amely jóval a már említett tájékozódást segítő dombtól balra emelkedett, a bombáktól meggyulladt és gyönyörűen világított a fű. Én tehát megparancsoltam a sofőrömnek, hogy haladéktalanul arra vegye az utat, ő, szintén magyar lévén, tehát jó magyar szokás szerint iszonyúan utált engem, tökéletesen teljesítette a parancsaimat, holott, mint később kiderült, teljesen tisztában volt azzal, hogy rossz irányba megyünk. így tehát keresztezve a teljes harcvonalat, mi egyre csak balra és balra haladtunk, mígcsak ki nem kötöttünk egy gyönyörűséges hegytetőn; amikor körülnéztem, pontosan olyan érzésem volt, hogy fent vagyok a Mount Blanc csúcsán. Kétségbeesésemben Vajda János versét szavaltam a csirkefogó magyar sofőr fülébe: "Mint a Mount Blanc csúcsán a jég, minek nem árt se nap se szél, kihűlt szívem többé nem ég, nem bántja újabb szenvedély" stb., stb. Mert a büdös T-34-es harckocsi fel bírt ugyan mászni erre a csúcsra, de lemenni róla, ha csak nem akartunk tizenkilencszer felbukfencezni, se előre, se hátra, se jobbra, se balra nem lehetett Amikor a rettentően harcéhes, harcedzett ezred elvonult a környékünkről, vagyis amikor már nem lőttek éles töltényekkel, mint a bolondok, kimásztunk a harckocsiból, és elheveredtünk a fűben. Elővettük a konzervdobozokat és lakmározni kezdtünk. Vártuk, hogy megvirradjon, közben a rádióban gyönyörű dolgokat hallottam: a hatvankét tankból, amelyekkel támadásba lendültünk, egyetlen egy sem ért célba, valamennyi lesüllyedt a hegyek mögötti mocsarakban. Egyedül mi jutottunk föl egy csúcsra, ahol persze semmi keresnivalónk sem lett volna. Pirkadatkor megérkezett hozzánk egy parancsnoki terepjáró kocsi, benne egy sereg főtiszttel és egy bordóvörös arcú iszonyúan dühös tábornokkal. Miután előírásosan lejelentkeztem, a generális azt kérdezte tőlem, hogy az istencsudájába kerültünk fel erre a hegycsúcsra. Mondom neki nagyon szerény és halk szavakkal, hogy szerintem ez a T-34-es tank derék és jóravaló harckocsi, akárhová fel bír mászni. A mérges tábornok, akit szemlátomást a guta kerülgetett, csak legyintett, és faképnél hagyott, rábízva sorsomat az ezred tisztjeire. Lajos bácsi alezredes elvtárs félrehívott, és halkan így szólt hozzám: "Rá se csessz, Lajos fiam! Nem sikerülhet minden ebben a kutya életben. Ez a hadgyakorlat például végképp nem sikerült... De hiszen két hét múlva már leszerelsz. Viszont mi lesz énvelem?" Nem tudom, mi lett szegény frontharcossal. Én viszont azóta sem ültem harckocsiban. Áldja meg Lajos bácsi druszámat az isten...! A szadista nő a túlvilágról kapott parancsot Gyilkos szekták Spanyolországban Spanyolország még ma is termékeny talaja a pogány és a sátáni szertartásoknak. Csodatevő gyógyítóknak sok beteg hisz, állítólagos Mária-megjelenések ezreket mozgósítanak. El Palmar de Troya környékén, Sevilla közelében egy önmaga választotta "ellenpápa", a baleset következtében megvakult homoszexuális Clemente Dominguez biztosítási ügynök XVII. Gergely néven "uralkodik" 1978 óta. Nemrégiben "szentté nyilvánította" Franco tábornokot. Nemcsak ilyen ártatlan praktikákról szól azonban a krónika. A közelmúltban egy sátáni szekta hét tagját gyilkosság miatt hosszú börtönbüntetésre ítélték. Mazagon dél-spanyolországi fürdőhelyen egy asszonyt kábítószerrel és veréssel lassan halálra kínoztak, hogy "megszabadítsák a gonosz szellemtől". A szekta vezetője, a 44 éves Ana Camacho segódápolónő 26 évi fegyházbüntetést kapott. A szadista asszony elhitette, hogy a túlvilágról parancsokat kap, amelyeknek engedelmeskedve a szekta tagjait meg kell korbácsolnia, égő cigarettával és harapófogóval "kezelnie", kutyák vizeletét megitatnia és a "bűnösöket" ágyhoz bilincselnie. Ana Camacho, akit korábbi kollégái notórius hazudozónak neveztek, Amphetamin nevű kábítószer élvezetére szoktatta "rabszolgáit". A mazagoni szelleműzós nem egyedi eset. Nemrégiben egy granadai 46 éves pók egy 36 éves asszonyból úgy űzte ki a sátánt, hogy a szerencsétlen nő belehalt sérüléseibe. Almória tartományban a rendőrség tizennyolc 13 és 16 év közötti leányt szabadított ki egy paraszttanyáról, ahol egy szekta "pásztora" boszorkányokat űzött ki belőlük. A rendőröket szörnyű látvány fogadta: az éhező gyermekek a földön hánykolódtak, szenny borította őket, szájuk habzott. A "pásztor", egy utcai árus állandóan ezt kiabálta egy hangszóróba: "Démon, jöjj ki!" "Köpjétek ki a démont!" Ilyen és hasonló esetek a spanyol parlamentet is foglalkoztatták. Nyolc hónapos vizsgálat során megállapították, hogy mintegy 150 ezer tagja van a különböző veszedelmes szektáknak. A képviselők által követelt ellenőrzés során a többi között egy "Havasi Gyopár" nevű szektára bukkantak, amelynek vezetői a kirándulásokat és sátortáborokat gyermekek elleni homoszexuális cselekményekre használták fel. Más szektákban olyan erőteljes agymosás folyt, hogy az áldozatok képtelenek voltak szabadulni a csoport fogságából. A szekta tagjait csaknem minden esetben anyagilag is kihasználták. A HÉT 21
