A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-05 / 10. szám
SZABADIDŐ Jerry Norman MINDEN AZ ENYÉM LESZ Dwight Welch sokáig nem találta meg a megoldást. Ugyanis elhatározta, hogy a partnerétől egyszerűen megszabadítja a világot. William Duelt tehát halálra ítélte. Végül a legegyszerűbb megoldást választotta. Duell whiskyjóbe arzént öntött. Egy bizonyos Sarkasian úr küldeménye volt az ital. A posta hozta neki annak rendje és módja szerint. Természetesen arra számított, hogy a méreg a dolgozószobában dönti le a lábáról az áldozatot, de aztán arról értesült, hogy társa az irodában esett össze. A rendőrség emberei munkához láttak. Vincent Schlaveili felügyelő álmos szemekkel megkérdezte a segédjétől: — Mi ez? Mi történt? Michael Berryman megvonta a vállát. — Egyelőre holtponton vagyunk. Dolgozunk, nem? A szakszerű vizsgálat után megtudták, hogy az áldozat méregtől szenderült át a másvilágra. A szoba egyik sarkában megtalálták a whiskysüveget. Mellette a cédulát. Az ital bizonyos Sarkasian úr küldeménye, tehát egy személy, aki a Sarkasianboltban vásárol. Ez a Sarkasian majd halálra rémül, gondolta Schlaveili, mindent tagad. A derék boltos tulajdonképpen semmivel sem gyanúsítható. A gyilkos személye rejtély marad. Ez aztán tökéletes gyilkosság, szögezte le a rendőrfelügyelő. Az áldozat üzlettársára még a gyanú árnyéka sem vetül. Most pedig beszélgessünk Louise Woolseyről. A haja vörös, termete csodálatos, melle kemény. Csinos, szép. Ő volt a titkárnő. Egyaránt csodálatosan szolgálta Weichet, Du-N elit, ám az utóbbihoz mégis jobban vonzódott. Duell gyakran meghívta ebédre a titkárnőt, és mindenki tudta, hogy Louise szíve vajból van. Időnként meglátogatta a nagyfőnökét a lakásán. Welch Louise számára "Welch úr" volt, munkatársi viszonynál többre nem vitték. Ez a múlt. Most nagyot fordult ám a világ, és Welch esélyei váratlanul megnőttek. Nyitva van az aranykapu, megkaphatja a kívánatos titkárnőt is. Ezért szinte ötpercenként behívatta az irodájába. Louise ilyenkor blokkal 20 A HÉT a kezében (és töltőtollal) belesüppedt a karosszékbe. Figyelő szemét a főnökére vetette. A szoknyáját felhúzta. Mindig megmutatott valamit abból, amire az urak szeme olyan szívesen tapad. Ezúttal azonban könnyeivel küszködött. — Olyan rendes ember volt. Vele öröm volt a munka. Welch nem sokat teketóriázott, hanem meghívta a titkárnőjét ebédre. Louise nem sokáig habozott, azonnal "igen"-t mondott. Másnap reggel Welch az irodában egy civil ruhás hekusba botlott. Berryman vigyorgott rá. — Ne rémüljön meg. Nem a titkárnőjét helyettesítem. — Hogy halad a nyomozás? Szeretném a társam gyilkosát a villamosszékban látni. Miért nem tesznek végre valamit? — Az ügy bonyolult, dolgozunk rajta. A házat természetesen alaposan átkutattuk. — Sohasem voltam nála. — Sokat veszített, uram. Van ám ott mit látni. Minden fiókban, minden szekrényben üres üvegek. A vodkát szerette az ön partnere, uram. Gint, whiskyt, mindent. Úgy ivott, akár egy medvevadász. Sarkasian küldeményét talán nem is találták meg? Berryman erről egy szót sem szólt. Az ajtóban csak ennyit mondott: — Ha találunk valamit, meglátogatom. Még azon a napon, este Welch elvezette Louiset egy előkelő lokálba, az 52. utcában. Nem bírta türtőztetni magát. Egy vallomással kezdte. — Gyönyörű vagy, Louise... csodállak, mint egy gimnazista... de ne érts félre. Nagyon drágán öltözködöl. Vajon miből vásároltad például ezt az estélyit? — Meglepődnél, ha elárulnám, hogy takarékos vagyok? — Ötszáz dollárral többet kapsz, mint eddig. Welch észrevette, hogy a titkárnő sem veti meg az alkoholt. A második martini után Welch már össze-vissza beszélt, de Louise-nak a szeme sem rebbent. Sokat ivott, de a részegségnek a legkisebb jele sem mutatkozott rajta. Hazakísérte. Dühös lett, amikor a nő nem hívta a szobájába egy italra. Vagy egy teára legalább. — Ma nem — mondta Louise, és megcsókolta a főnökét. A csók helye szinte égette Welch ajkát. Sokáig álmatlanul forgolódott az ágyában. Minduntalan Louise-ra gondolt. Másnap reggel besietett az irodájába, ahol Berryman várta. A rendőr gondterhelten közölte vele a legfrissebb híreket. — Megkaptuk az orvosi jelentést. Az ön barátját hidegre tették. A gyilkosról semmit sem tudunk. Mondja... volt az üzlettársának ellensége? Olyan valakire gondolok, aki valamiért orrolt rá? Welch megrázta a fejét. — Vannak ügyfeleink... a rivális cég emberei eléggé gorombák, de... Nem, nem. Ez minden, amit mondhatok az ügyben. A többi a maguk dolga. Úgy tudom, hogy a gyilkos rendszerint a helyszínen felejt egy-két apróságot. Most nem ez történt? — Elmondok magának mindent. Én azonnal tudtam, hogy Duellt megölték. Már abban a pillanatban, amikor magam felé fordítottam a hullát. Mind ez ideig vártam. Vártam, hogy a gyilkos valamivel elárulja magát. — Valószínűleg ón is a gyanúsítottak listáján szerepelek — dörmögte Welch — Duell halála után minden az ón kezembe csúszott át. Az egész vállalat. — Úgy van. Minden lépésére ügyeltünk, elkísértük még a toalettba is. Tegnap este egy rendes lokálba vezette a gerlicójét. Welch majdnem felordított örömében. Louise nem engedte be a
