A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-26 / 9. szám
SZABADIDŐ RENDETLEN NAPLÓ Szíriusz Mostanában nem járok moziba, s istenemre, nagyon sajnálom magamat; van annak talán két éve is, hogy igazi moziban igazi filmet láttam. Igazi film lehetett, mert alig emlékszem belőle valamire: mindössze arra, hogy a film főhőse, egy igen flegma és léha fiatalember, az egyik jelenetben mézzel keni be a gyönyörűséges filmhősnő mezítelen testét, s a következő jelenetben (premier plánban) nagy élvezettel lenyalja róla a mézet. Ez a mozi valahol a Magas-Tátrában volt, ahol engem épp gyógykezeltek, s abból is gondolható, hogy igazi filmet vetítettek benne, mert a már említett mézédes film megtekintésétől ón úgy meggyógyultam, hogy nagytudású orvosaim azonnal hazazavartak... Most aztán nem járok moziba, mert... egyrészt pénzbe kerül, nem úgy, mint amott, fent a magasságos egek közelében, másrészt... minek izgassam magam fölöslegesen holmi arany méztől csörgő, ruhátlan hölgyekkel. Tehát nem járok moziba és sajnálom magamat, mert azt talán mondanom sem kell, hogy a mozinak nem csak a film adja meg a varázsát. Hanem mi? Hanem az, hogy moziba csak Istentől igen elrugaszkodott ember jár egyedül, az egészséges és jó ízlésű állampolgárok a magukhoz hasonlóan jó ízlésű állampolgárnőkkel ülnek be az elsötétített nézőtérre, és fordítva... Néha esetleg nem is látják a filmet, esetleg nem is hallják a zenét, de látnak és hallanak (esetleg) ennél sokkal lényegesebb képeket és melódiákat... Akkor hát mit csináljon az ilyen pogány, de istenfélő, reménytelenül és romantikusan realista alak, amilyen e sorok írója is? Mit csináljon? Feküdjön hanyatt a kereveten (vagy a szőnyegen), és kapcsolja be a tévét (vagyis fordítva: előbb kapcsolja be a készüléket, s csak azután feküdjön hanyatt)! Vasárnap délután Budapest kettőről épp a Karády-sorozatot közvetítik, pontosabban az egyik híres Karády-filmet: a Szinuszt. Amelyet természetesen ón még nem láttam, holott akár láthattam is volna, hiszen 1942-ben készült. Nagyszerű film: fantasztikus, tudományos, tudományosan fantasztikus, egyszóval sd-fi, ahogy most mondanák, és persze nagyon romantikus. És, mint tudományosan fantasztikus film, semmivel sem marad el a több, mint fél évszázaddal később készült, hasonló jellegű amerikai filmektől. Illetve: persze, hogy elmarad. Technikailag. Egyébként: művészileg még mindig messze előttük jár. Először is: nem akarja elhitetni velünk, hogy az, amit látunk, az valóság, hogy tényleg megtörtént, hiszen a végén mindenről kiderül, hogy álom, álom volt az egész. Tehát játékfilm ez a javából És főleg: nem olyan borzalmasan unalmas, mint az úgynevezett művószfilmek. Főleg a magyarok. És... itt van az édes-bús, gerlice-hangú, megismételhetetlen Karády Katalin, aki mellett elbújhat szinte minden amerikai sztár. Igen ám, itt a szőnyegen fekve, hanyatt, egyedül...! Ez is mozi? Jobb híján. Mert az ún. akciófilmek, amelyekkel Hollywood elárasztja a világot: engem nem érdekelnek. A tévékészüléket legalább kikapcsolhatom, ha akarom. UFO-lógia Kérem szépen, ez egy elkésett riport. Az előző rendszer ugyanis nem nagyon viselte el a metafizikai dolgokat, így az alábbi riportomat (amelyből most részleteket teszek közzé) akkoriban minden lap elutasította. De ezt csak úgy mellékesen mondom. Egyébként körülbelül kétszáz ilyen magnófelvételem hever diófából készült íróasztalom fiókjában. K. Gyula, mérnök, Komárom "Kassára mentem, s útközben megnéztem a krasznahorkai várat, majd lent az Andrássyak mauzóleumát is; már fóligmeddig besötótedett, amikor tovább indulhattam, természetesen azt énekelve, hogy Krasznahorka büszke vára, rád borul az est homálya..., s ekkor megpillantottam az UFO-t. Rendes UFO volt, vagyis egy teljesen azonosíthatatlan repülő valami. Egy csészealj, amely köröskörül világított, és csak úgy ukmukfukk berepült elém az országútra. No jó, gondoltam magamban, ezek a hülye űrbéli ürgék valahol alaposan beszívtak, most aztán hogyan kerülöm ki őket (?). Levettem a gázt, lassítottam, ám ezeknek más se kellett, az egyik istenverte UFO egészen fölóm repült (a legfurcsább az volt, hogy teljesen hangtalanul), az egyik bőrfejű alak kinyújtotta a nyelvét, amely kb. két és fél méteres volt, és istentelenül sziporkázott, s amelynek a végére egy sörösüveg volt kötve: Uroue Pilsener — olvastam, és a nyál összefolyt a számban. Barátaim, úgy megszomjaztam, mintha most érkeztem volna az Andromóda-ködből. És ez így ment egészen Kassáig, ez a hülye UFO-s egészen a keleti metropolis főkapujáig lógatta orrom előtt a finoman bepárásodott sörösfiaskót, s ón egészen Kassáig nem értem utol, pedig százhússzal hajtottam...!" B. Szilvia, magyar pedagóguslány "Nyitráról hajtottam haza Lévára, kis Fiatom kellemesen duruzsolt a fülembe, s ón azon tűnődtem, nem lenne-e jobb nekünk, ha valóban áttérnénk a bilingvisztikára, azaz a kétnyelvűségre (miért hazudjak? nagyon szeretem a nyelveket!), s ekkor megjelent előttem az UFO. Pompás UFO-nak látszott, szép, hosszú lángnyelvek csapkodtak ki belőle, piros és duzzadt lángnyelvek, körülbelül harminc méterre előttem az úttest fölé ereszkedett, engem különféle érzések fogtak el, a mellbimbóim megduzzadtak (meg kell jegyeznem: nagyon meleg volt, s ón bikiniben ültem a volán mögött), sőt, azt kellett észlelnem, hogy a melltartóm pántja pengve elszakadt, elpattant. Az UFO-s legény kihajolt az űrhajóból (nagyon fess, hosszú hajú magyaros legény volt!), és rózsaszín szalagon egy kb. harminc centi hosszú, öt centiméter vastag, pirosas, hengerszerű valamit lógatott elém. Tapasztalt magyar pedagóguslány voltom ellenére egy kicsit meghökkentem, sőt, megdöbbentem, s rátapostam a fékre. Ám erre szükség sem volt, kis Fiatom önmagától megállt, mintha kifogyott volna belőle a benzim. Ámultán figyeltem az előttem végbemenő metafizikai eseményeket. Azt láttam, hogy a magyaros, sőt, kunos tekintetű UFO-s legény a pirosas, henger alakú szerszámmal célba veszi a Fiatomat, pontosabban engem, ott a kormánykerók előtt, nem lehet leírni azokat az érzéseket, amelyek ekkor ónbennem keletkeztek. Például: azt éreztem, hogy az egyik combom jéghideg, a másik meg tűzforró, úgyhogy nem mertem őket összeszorítani, elektromos kisülésektől tartva, inkább egyre jobban és jobban eltávolítottam őket egymástól. ' S ami ezután következett... az sok egy pedagógus lélek mégoly dús teherbíró képességének is. Hogy mást ne mondjak: apró Fiatom, akaratomtól teljesen függetlenül elindult az előttem meredező, piros, gyöngyökkel kivert, hengerszerű valami felé, amit az a kunkópű UFO-s legény irányzott felém. Tehetetlenül ültem a kormánykerók mögött, a biztosító hevederrel hülyén lekötözve, a combjaim egyre távolodtak egymástól. Iszonyú csattanás, villámok csapkodtak összevissza bennem. Amikor felébredtem Aranyósmarót előtt, olyan könnyűnek éreztem magam, mint valami angyal. A melltartómat megtaláltam a hátsó ülésen, de a bugyimat nem leltem sehol." 20 A HÉT
