A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-26 / 9. szám
EGTAJAK Ilja Ilf — Jevgenyij Petrov Eszmecserén tea mellett Hárman voltak a családban: papa, mama és a fiú. A papa régi bolsevik volt, a mama régi háziasszony, a tizenkét éves élettapasztalattal rendelkező, kurtára nyírt fiú pedig régi úttörő. Úgy tetszhetett, minden a legnagyobb rendben. Ennek ellenére napról napra családi viták robbantak ki a reggeli tea közben. Legtöbbnyire a papa kezdte a beszélgetést. — No, mi újság az osztályban? — kérdezte. — Nem az osztályban, hanem a csoportban — javította ki a fia. — Százszor megmondtam, papa, az "osztály" reakciós, feudális fogalom. — Jó, jó. Legyen csoport. Hát akkor mit tanultatok a csoportban? — Nem tanultunk, hanem feldolgoztunk. Legfőbb ideje volna megjegyezned. — Rendben van: mit dolgoztatok fel? — Azt dolgoztuk fel, hogy milyen hatást gyakorol a lasszalianizmus a reformizmus születésére. — Ejha! Lasszalianizmus? És megoldottátok a feladatokat? — Hát persze. — Ez már derék. És milyen feladatokat? Nyilván nehezeket? — Nem mondhatnám. A materialista filozófia feladatait a Kommunista Akadémia és az agrármarxisták közös közgyűlésén felvetett problémák fényében. A papa arrébb tolta teáscsészéjét, megtörölte szemüvegét a zakója szélében, és fürkésző pillantást vetett a fiára. Külsőre semmi változás. A gyerek olyan, mint máskor. — Hát oroszból mostanában mit tan... izé, dolgoztok fel? — Legutóbb kollektive tanulmányoztuk az "Előre a lósörényre!" című költeményt. — Lóról olvastatok? — kapta fel bizakodva a fejét az apa. * Miért nyerítsz, szilaj paripám, mórt lógatod a fejed? — Lősörónyről — javította ki szárazon a gyerek. — Talán nem is hallottad még? Lépjen a láb indulóra, Vadásszatok mind a lóra! Hajtsd végre a fegyvertényt, Gyújtsd a drága lósörényt! — Élőször hallom ezt a... hm... különös költeményt — jegyezte meg a papa. — Ki a szerzője? — Arkagyij Parovoj. — Talán az egyik fiú? A csoportodból? — Dehogyis fiú!.x Szógyelld magad, papa. Régi bolsevik létedre... nem ismered Parovojtl Lánglelkű költő. Nemrég irtunk dolgozatot róla: "Parovoj művészi hatása a nyugati irodalomra." — No és nem gondolod — tudakolta óvatosan az apa —, hogy ennek a Parovoj elvtársnak a művészetében kissé kevés a költői érzület? — Miért volna kevés? Remekül kidomborítja a ló számára haszontalan sörény gyűjtésének fontosságát a matradpar szempontjából. — Valóban haszontalan? — Tökéletesen. — És lófülek gyűjtésével nincs szándékotokban foglalkozni? — kiabálta indulattól remegő hangon az atya. — Egyetek inkább, egyetek — szólt közbe békítőén a mama. — Örökösen csak vitatkoztok. A papa sokáig hümmögött, vállát vonogatta, és mérgesen dünnyögött az orra alatt. Végül összeszedve önuralmát, ismét talányos fiacskájához fordult. — No és hogy pihentek, hogy szórakoztok? Mivel töltitek mostanában a szabad időtöket? — Mi nem szórakozunk. Arra nem jutott idő. — Hát mit csináltatok? — Birkóztunk. A papa felélénkült. — Ez már beszéd. Emlékszem, magam is pompásan szórakoztam ilyesmivel gyerekkoromban, bras roulés, tour de tété — karfogás, fejátfogás bókaállásban. A franda birkózás nagyszerű dolog. — Miért franda? — Hát milyen legyen? — Rendes elvi birkózás. Eszmei összecsapás. — És kivel csaptatok össze? — kérdezte a papa hirtelen elcsüggedve. — A lebegyevizmussal. — Hát ez meg mi az ördög? Ki az a Lebegyev? — Az egyik fiú. — Egy rossz magaviseletű társatok? Valami csirkefogó? — Rettentő rosszul viselkedik, papa! Egész sor szupersarkalatos hibába esett a mechizmus, a mahajevizmus és a mechanidzmus értékelésében. — Hát ez egy rossz álom! — Az bizonyl Már két hete csak ezzel foglalkozunk. Tegnap politikai röpgyűlóst hívtunk össze. A papa a fejéhez kapott. — És hány éves? — Kicsoda? Lebegyev? Már nem fiatal. Elmúlt nyolc. — Nyolcéves gyerek, és ti harcoltok ellene? — Szerinted hogy kéne? Opportunistának lenni? Elkenni a problémát? A papa reszkető kézzel felkapta az aktatáskáját, és útközben feldöntve egy széket, elvihárzott. Megtámadhatatlan gyermeke lenéző mosollyal kiáltott utána: — És még régi bolsevik! Egy másik alkalommal szegény papa kinyitja az újságot, és egyszer csak diadalmas kiáltást hallat. A mama összerezzent. A fiú mély zavarban hajlott a csészéje fölé. Ó már olvasta a Központi Bizottság határozatát az iskolákról. Két füle rózsaszínben játszott, mint a házinyúló. — Hát akkor — szólalt meg különös mosollyal az apa — most vajon mi lesz, Nyikolaj Szitnyikov negyedosztályos tanuló? A fiú hallgatott. — Mit dolgoztatok fel tegnap kollektive? A gyerek továbbra is némaságba burkolózott. — Kiirtottátok végre a lebegyevizmust, kibékíthetetlen, ifjú ortodoxok? Síri csend. — Beismerte már az a szegény gyerek a szupersarkalatos hibáit? Egyébként melyik osztályba jár? 12 A HÉT
