A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-26 / 9. szám
GONDOLKODÓ Egy nyelvtörvény árnyékában 2. A hivatalos nyelvhasználati jog alapelveit külön törvény szabályozta, az ugyancsak 1920. február 29-én elfogadott 122/1920. sz. alkotmánytörvény. A közismerten csak nyelvtörvényként emlegetett alkotmánytörvény 1. paragrafusa értelmében a Csehszlovák Köztársaság "állami, hivatalos nyelve a csehszlovák nyelv". Mivel a valóságban ilyen nyelv nem létezett, a törvény 4. paragrafusa magyarázta meg annak helyes értelmezését. Eszerint a cseh országrészekben a hivatali ügyintézés "általában" (zpravidla) cseh, Szlovákiában "általában" szlovák nyelven folyik. -• A nyelvtörvóny 2. paragrafusa — amely a maga nemében a jogi bürokratizmus nyelvi-stilisztikai torzszülötte volt — a kisebbségek nyelvi jogairól a következőképpen rendelkezett: "A köztársaságnak azok a bíróságai, hivatalai és hatóságai, amelyek hatásköre olyan bírósági járásra terjed ki, amelyben az utolsó népszámlálás szerint legalább 20 százalék azonos, de nem csehszlovák nyelvű állampolgár lakik, mindazokban az ügyekben, amelyeknek elintézése azon az alapon tartozik hozzájuk, hogy hatáskörük erre a járásra kitérjed, kötelesek az ilyen nyelvi kisebbségek tagjaitól ugyanazon nyelvű beadványokat elfogadni, és a beadványok elintézését nemcsak csehszlovák nyelven, hanem a beadvány nyelvén is kiadni." Ugyanennek a paragrafusnak utolsó bekezdése is fontos intézkedést tartalmazott, amennyiben kimondta, hogy a legalább 20 százaléknyi kisebbséggel rendelkező bírósági járások területén az állami hivatalok, bíróságok és hatóságok hivatalos hirdetményeit a nemzeti kisebbségek nyelvén is közzé kell tenni, illetve a hivatalokat kétnyelvű névtáblákkal kell ellátni. A nyelvtörvény 3. paragrafusa a különböző önkormányzati szervek, képviselőtestületek és minden egyéb nyilvános szervezet nyelvhasználati gyakorlatával kapcsolatban úgy rendelkezett, hogy azok mindenkor kötelesek elfogadni a hatáskörükbe tartozó ügyek intézésénél a "csehszlovák" nyelv szóbeli vagy írásbeli használatát. A kisebbségi nyelvek használatának engedélyezése ezeknél az intézményeknél is a szóban forgó helység legalább 20 százalékos nemzeti kisebbségi arányának volt a függvénye. A 122/1920. sz. alkotmánytörvóny kissé figyelmesebb és tüzetesebb megvizsgálásakor mindjárt észre kell vennünk, hogy a kisebbségek nyelvi jogainak ily módú megfogalmazása bizony nem minden tekintetben volt összhangban a saint-germaini nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés intézkedéseivel és annak szellemével. A csehszlovák kormány által 1919. szeptember 10-ón aláírt nemzetközi szerződés 7. cikkelyének negyedik bekezdése kötelezte Csehszlovákiát, hogy "nem cseh nyelvű" állampolgárainak nyújtson "megfelelő könnyítéseket" olyan értelemben, hogy azok az állami hatóságokkal és bíróságokkal való szóbeli vagy írásbeli érintkezésben saját nyelvüket használhassák, ezt a jogot azonban nem kötötte semmilyen egyéb feltételhez, sem a kisebbség tagjainak bizonyos százalékarányához, sem valamilyen formában körülhatárolt területi egységhez. A csehszlovák nyelvtörvóny tehát mind vertikális, mind horizontális tekintetben korlátozta a kisebbségek nyelvi jogait, mivel azokat egy viszonylag magas százalékarány eléréséhez kötötte, illetve azokra a bírósági járásokra lokalizálta, amelyekben valamelyik nyelvi kisebbség csehszlovák állampolgársággal rendelkező tagjai elérik ezt a százalékarányt. A kisebbségi és nyelvi jogok szempontjából jelentősebb törvények és kormányrendeletek voltak még az 1920. április 15-én kelt 325/1920. és 326/1920. sz. törvények a Nemzetgyűlés Kópviselőházának, illetve Szenátusának házszabályairól, az 1920. április 14-én kelt 266/1920. sz. törvény és az azt kiegészítő, 1921. augusztus 25-ón elfogadott 324/1921. sz. kormányrendelet a helysógós utcanevekről, azok jelöléséről, valamint a helységek kisebbségi nyelveken való hivatalos használatának szabályairól, továbbá az 1924. január 31 -ón kelt 27/1924. sz. kormányrendelet a megyei képviselőtestületek nyelvhasználati jogáról, az 1926. február 3-án elfogadott 17/1926. sz. kormányrendelet az 1920. évi nyelvtörvény részletes és a hivatalos élet minden területére kiterjedő szabályozásáról stb. Valamennyi említett törvény és kormányrendelet közös tulajdonsága volt, hogy azokban rendkívül nagy jelentőséggel bírt az adott nemzeti kisebbség százalékaránya az egyes községekben, bírósági járásokban, közigazgatási járásokban, megyékben, majd 1928-tól — a tartományi rendszer bevezetésétől — az es tartományokban (Zemé) is. törvények és kormányrendeletek mindegyike megérdemelné, hogy részletes vizsgálat, elemzés tárgyává tegyük őket. Jelen esetben ettől azonban kénytelen vagyok eltekinteni. Ezért csak a nyelvhasználati jog érvényesíthetőségének lehetőségeit vegyük kissé közelebbről szemügyre. Tegyük ezt meg annál is inkább, mivel éppen ma "ünnepelhetjük" a joggal hírhedtté vált szlovák nyelvtörvóny megszavazásának második évfordulóját. Ma, sajnos, akkori magyar képviselőink zöme nem nézhet szógyenórzós nélkül tükörbe. Köztudott ugyanis — örökre az is marad —, hogy többségük támogatóan megszavazta ezt a számunkra diszkriminatív nyelvtörvónyt. Nyelvhasználati jogunkkal kapcsolatban nyíltan kijelenthetem, hogy a magyar nyelv mellőzése, sőt, tiltása a két háború közötti Csehszlovákiában is kezdettől fogva nyomon követhető. Nemcsak a különböző társadalmi szervezetek, például a Szlovák Liga, a Légionáriusok Szövetsége, a Sokol stb. léptek fel a magyar nyelv és a magyarul beszélők ellen, hanem még a hivatalos közegek — megyefőnökök (zsupánok), szolgabírák, polgármesterek — is "hivatalos" rendeletekkel kísérelték meg visszaszorítani, kitiltani környezetükből a magyar szót. Lássunk azonban néhány konkrét esetet is a jelzett hatósági túlkapások illusztrálására. Kezdjük mindjárt egy megyefőnöki rendelet ismertetésével. Jozef Bellay trencsóni zsupán 1921. augusztus 26-án kibocsátott körlevelében például felhívta megyéje valamennyi szolgabíráját, polgármesterét, rendőrkapitányát, csendőr- és pénzügyőr-állomását, hogy azok a lehető legerólyesebben járjanak el a nyilvános helyeken magyarul megszólalni merószelőkkel szemben, s így "államunk presztízsét az illető egyének kihívó szemérmetlenségével szemben megvédjék". "Végül is Szlovákiában élünk és nyelvében él a nemzet" — indokolta meg a trencsóni megyefőnök eljárása szükségességét. "Különösen minekünk, szlovákoknak ezer okunk van arra, hogy ezeréves küzdelemben elfojtott nyelvünkre mérhetetlenül kényesek legyünk... Azért kikérjünk magunknak, hogy a mi földünkön tendenciózusan idegen nyelvet használjanak szóban vagy írásban." Bellay zsupán idézett körlevele még arról is intézkedett, hogy a megye területén minden olyan nyomtatvány, amelyen magyar nyelvű szöveg is található — beleértve a magáncégek üzleti nyomtatványait is — hivatalosan elkoboztassók. Az ominózus körlevél a következő dörgedelemmel zárul: "Végül figyelmeztetem a lakosságot, hogy ezen elvek szerint igazodjék, mert ezen rendelet szelleme elleni minden kihágás következményeit maga magának kell tulajdonítania." A trencsóni megyefőnök "bátor" fellépése a magyar nyelv és a magyar nyelvet beszélőkkel szemben igencsak ragadós volt. Példája bátorítólag hatott a különböző rendű és rangú hatósági közegekre és egyéb testületekre. A Turóc megyei Turócszentmárton kópviselő-testületenek is bánthatta fülét a városban még mindig honos magyar szó, ezért 1922 nyarán annak erőszakos száműzése mellett döntöttek. Igor Thurzó városbíró 1922. július 31-i keltezéssel a következő szövegű felhívással fordult a városka közönségéhez: "Polgártársaki Végképp természetellenes és érthetetlen, hogy községünk lakosságának egy része meg 1922-ben is magyarul mondokol, és ezáltal provokálja a mi bóketűrő polgárainkat. Nincs kifogásunk az ellen, hogy a született magyar, ha másképpen nem tud, a saját anyanyelvét beszélhesse, de az már mégiscsak szemtelenség, hogy öntudatra ébredt tiszta szlovák vidéken magyarul mondokoljanak az olyan embe- , rek, akik csakis a szlovák nép munkájából élnek, és szlovákul is jól tudnak. Éppen ezért kötelessége minden egyes itteni polgárnak, hogy az ilyen szemteleneket egyenesen az utcán figyelmeztesse és eszükbe juttassa: ne várják meg, amíg az öntudatra ébredt mártoni szlovák közönség komolyabban fellép ellenük." DR. POPÉLY GYULA (Befejező rósz a következő számunkban) 4 A HÉT
