A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-27 / 48. szám
HÍRMONDÓ Vegyes érzelmek a huszonharmadik után Huszonharmadik alkalommal szervezte meg a Csemadok Pozsony-vidéki Területi Választmánya és társrendezői — ezúttal a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ és a Csemadok Szenei Alapszervezete — a Szenczi Molnár Albert Napokat. Az értékelőben, aki egyben egyik szervezője is volt az emléknapoknak, talán még nem kerültek a dolgok a megfelelő, végleges helyükre: ezért tehát a címben jelzett vegyes érzelmek a rendezvény után pár nappal. Egészében nézve a dolgokat: talán elégedettek is lehetnénk. A későbbiekben majd kiderül miért. Egyet azonban rögtön az elején szeretnék leszögezni: tudatosítsuk, hogy nem Szenczi Molnárnak van szüksége arra, Hogy mi évente megjelöljük azt a hetet, amikor őrá emlékezünk. Nekünk van szükségünk Szenczi Molnár Albert emlékére, hogy pályáját, munkásságát használjuk mankónak saját épülésünkhöz. Az ő nevével jelzett napok alatt önnön érdekünkben találkozunk, hogy ráébredjünk: van mit felmutatnunk, ha akarunk. Mert élnek köztünk olyanok, akik tenni akarnak valami többet — és tesznek is. Alkalom ez az idő arra, hogy rádöbbenjünk, akivel együtt utazunk a buszon, az órákon át is képes lekötni figyelmünket költők szavának tolmácsolásával, hogy a festő is velünk él, együtt egy városban, csak másként látja és jeleníti meg a világot, a fotós is csak azért más, mert a hétköznapiban veszi észre a szokatlant, a meglepőt, hogy a házak, a kövek, amelyekkel együtt élünk, beszédes tanúi tudnak lenni életünknek, hogy a halk szavú költő sírjára — aki változtatni, jobbítani akart mindig — máskor is illene virágot tenni, hogy, Hogy, hogy... Úgy érzem igényes műsort sikerült összeállítani a 23. Szenczi Molnár Albert Napokra. Színvonalasat, meg talán vonzót is. (Dolán György festményeinek és Szűcs Jenő fotóinak kiállítása, Bárdos Ágnes verses összeállítása, játékos helytörténeti vetélkedő az alapiskolásoknak, előadás Farkas Jenőről, összeállítás a költő műveiből, városnéző séta Lehel Zsolt vezetésével, ünnepi est — szereplői Dráfi Mátyás, Hegedűs D. Géza, Popper Ferenc, Horváth Ildikó, Paszmár János, Csehi Ágota, a évelő virág, állandóan meg tud újulni az éneklőcsoport, bár tagjai természetszerűleg cserélődnek. Gál Ildikó tanárnő módszeres, színvonalas munkájának eredményességét bizonyította most is mind a csoport, mind a szólisták szereplése. A jelenlegi csoport tevékenységének elismerésére adott ez a rendezvény alkalmat a Scherer Alapítványnak, amely nem csak támogatni, hanem ösztönözni, jutalmazni is hivatott középiskolás diákjainkat. Az alapítvány kuratóriuma 1000 koronás könyvjutalomban részesítette a pedagógiai iskola 17 növendékét. Ha lett volna közönségdíj, azt bizonyára a ragyolci Takács Katalin nyerte volna el. Tisztán csengő erős hangja, bájos megjelenése osztatlan sikert aratott. Komoly esélye van arra, hogy Szvorák Kati és Somoskői Ági nyomába lépjen. A néhány éve ígéretesen fejlődő ragyolci Nógrád táncegyüttes a salgótarjáni Rege zenekar kíséretével színvonalas, látványos műsorral örvendeztette meg a közönséget. A nagy múltú füleki férfikar jelenlétére és műsorára is ráillik a bevezetőben idézett Ady-gondolat: számos gondjuk, bajuk ellenére élnek és élni akarnak, nem dunaszerdahelyi Vox Camereta kórus, a szenei alapiskola énekkara —, dr. Kosztin Árpád előadása.) Panasz talán a látogatottságra lehet. És ugyanezt leírhatom fordítva is. Elégedettek leHetünk a látogatottsággal. Elégedettek, ha a napok nyitásának számító tárlat és irodalmi műsor százötven főnyi közönségét nézzük, vagy a szép számban jelenlévő iskolásokat a nekik szánt programokon. Elégedettek lehetünk a záróelőadás 70 főnyi közönségével is. Ahol kevesen jelentek meg, az az ünnepi est. Annyian voltak, mint a nyitóelőadáson. Százötvenen talán. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a jegyek az egész hétre érvényesek voltak, akkor könnyen kitalálható, hogy az egész rendezvény iránt — az iskolásokat kivéve — mindössze százötvenen érdeklődtek. így viszont már aggasztónak tűnik a közönség távolmaradása. Szerencsére e hiányosság mellett jókat is írhatok. Számomra, aki évek óta figyelem a környék rendezvényeit, öröm volt ilyen szép számban látni a műsorokon a pedagógusokat. Mert úgy gondolom: ha eljön a tanító, tanár, eljön a diák is. Talán a szülő is. Hazai politikai (hazai magyar politikai) életünk képviselői is megjelentek. Jó dolog ez is. Látja a közönség, hogy a kultúra mindenkinek fontos. A mai helyzetben is. A további új és jó dolog a támogatók, a támogatás. A támogatók, akik nélkül az idei Szenczi Molnár Albert Napok teljes anyagi csődbe torkollott volna. Vagy előre sejtve az érdeklődés hiányát, falmelléki, óvatos műsort szervezhettünk volna csak. Óvatosan és óvatosát — tehát kevésbé színvonalasat. Köszönet érte minden támogatónak, hogy nem így lett. Szükség volt rájuk, és úgy érzem még egy ideig szükség is lesz a megértésükre. Addig, amíg rá nem döbbenünk, hogy mindannyiunknak áldozatot kell vállalnunk azért, hogy összejöhessünk, elmondhassuk egymásnak azt, amit fontosnak tartunk elmondani, be- és felmutathassuk értékeinket. Legalább annyi áldozatot hozzunk, hogy eljövünk, elmegyünk. Ébredjünk rá: ne várjuk, hogy tőlünk független események ébresszenek rá bennünket egymásrautaltságunkra. Mert akkor már nehezebb lesz. Ha ugyan nem lesz már késő. (g) Fotó: Gyökeres György — azért adtak hosszú évtizedeken át annyi szépet, hogy most a problémák felülkerekedjenek rajtuk. Gondokkal küszködik mostanában a Csemadok; az országos választmánytól az alapszervezetekig anyagi gondok, bizonytalanság, fásultság veszélyezteti a létét. Ez a jól sikerült sídi népművészeti est azonban azt tanúsítja, hogy nemcsak kell, hanem lehet is, érdemes is a Csemadok fáklyáját továbbvinni, mert a Csemadoknak továbbra is, sőt, egyre nagyobb mértékben feladata, hogy teljesítse küldetését, hogy ne engedje feledtetni "az ember Szépbe-szőtt hitét". -------------------------------------------------A HÉT 9
