A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-23 / 52. szám
AZ ÉLŐSKÖDŐ Joe Riedel A bekötőúton megállt egy szürke furgon. Hófehér kezeslábasba öltözött középtermetű férfi szállt ki belőle, és a ház felé indult. Becsöngetett, és várt. Renate Harris kinyitotta az ajtót. Az ismeretlen meghajolt, és udvariasan megkérdezte: — Harrisné asszonyhoz van szerencsém? Az asszony bólintott, majd hozzátette: — Nem hívtam semmiféle szerelőt. — Nem is szerelő vagyok. Féregtelenítek. A megrendelőink nagyra értékelik, hogy reklám nélküli autóval járunk, és nem hordunk kirívó munkaruhát. Ó, hát a férje nem említette? Kért bennünket, hogy sürgősen keressük fel önt. Persze, jöhetek újra, csakhát sajnos, az időpontot nem tudom megmondani... — Nem, nem — tiltakozott az asszony. — Jöjjön csak nyugodtan be, és nézzen körül a házban. Hozzánk gyakran jönnek vendégek, és nagyon kellemetlen lenne, ha valamiféle élősködők felbukkannának. A ház megszemlélésekor Tom Wagner megmutogatta azokat a helyeket, amelyek szerinte gyanúsak. — Itt feltétlenül cselekedni kell! — jelentette ki. — A legjobb lesz, ha tüstént hozzá is látok. Bedpelt a házba néhány dobozt, védőruhát vett magára, a fejére légzőkészüléket tett, és azt ajánlotta az asszonynak, hogy vonuljon ki addig a kertbe. — Ha végzek a munkával, úgy egy óra múlva kiszellőztethet. Egy ideig nyugta lesz ezektől a bestiáktól. Tom olyan meggyőzően alakított, hogy Harrisné minden ellenvetés nélkül elvonult a kertbe dolgozgatni. Ö meg egy kicsit várt még, aztán az előszobában szétszórt valamilyen kellemetlen szagú vegyszert, majd munkához látott Harrisné hálószobájában. Pontosan tudta, mit hol keressen, így egyből ráakadt az ékszerekre. Aztán az ebédlőbe szaladt, ahol feltörte a szekrénybe rejtett kis páncélszekrényt. Talált benne vagy nyolcszáz dollárt készpénzben, ezenkívül hitelkártyákat és üres csekkönyvet. Éppen azon igyekezett, hogy mindezt a zsebébe gyömöszöli, amikor lépteket hallott maga mögött. Harrisné állt az ajtóban, és rémülten dadogta: — Egészen megfeledkeztem róla, nem takartam le az akváriumot... Igen, teljesen megfeledkeztem róla... Jól látta, mit művel Tom. Akaratlanul is hátrálni kezdett, szeretett volna elfutni, de Tom gyorsabb volt. Abban a pillanatban mellette termett, és a feszitórúddal leütötte. Az asszony halkan felnyögött, és a földre zuhant. Tom nem habozott sokáig. Összekapta holmiját, és nyugodtan távozott a házból. Egy óra múlva már ötven mérföldnyi távolságra volt a tett színhelyétől. Néhány hétre rá Tom Wagner ismét pénztelen állapotban leiedzett. így hát útrakelt. Ugyanazokhoz az elvekhez tartotta magát, mint mindig. Előbb kinézett magának olyan területet a környéken vagy az elővárosban, ahol kissé távolabb épültek a házak egymástól, úgyhogy a "füles" tanúktól nem kellett tartania. Aztán a szomszédoktól diszkréten tudakolódzott a jövendő áldozatairól. Tom névjegyzékében első helyen állt Daphne Mirkor. A háznak előnyös fekvése volt. Több irányban is volt lehetőség a menekülésre, s az ápolt kert azt sejtette, hogy ennek az asszonynak a rendetlenség — tehát a rovarok is — kész kínszenvedés. Mirkorék nemrég költöztek ide. Mirkor úr ügyvéd volt, kínosan ügyelt mindenre. Gyerekük nem volt. Daphnén látszott, hogy unatkozik, mert gyakran volt távol a régebbi furgonjukkal. Tom csengetett a ház ajtaján. Daphne Mirkor azonnal ajtót nyitott. Csodálkozva nézett a váratlan vendégre. Tom mint máskor is, magyarázkodni kezdett: — Asszonyom, a férje megbízott, hogy a házukat alaposan féregtelenítsem... Az asszony zavartan nézett rá: — A férjem nekem nem szólt róla... — Bizonyára elfelejtette. Hisz tudja, mennyi dolga van most. Tom Wagner még nem akadt olyan férjre, aki ne traktálta volna a feleségét ilyen mesékkel. Az asszony még mindig tanácstalan volt. De aztán felderült az arca: — Azt mondja, hogy tényleg megbízta... — Igen. Jöhetek máskor is. De hogy mikor, a jó ég tudja! Nagyon sok megrendelésünk van. Telefonálhat a férjének. Kérdés azonban, hogy majd örül-e, ha zavarják fontos munkájában... Az olyan pedáns fajtának, amilyennek leírták őt neki, bizonyára nem tetszene. Úgy tűnt, hogy Daphne is tudta ezt, mert bólintott: — Hát ha már itt van... A garázs melletti raktárhelyiségben tényleg sok a féreg. Mindenekelőtt ott kell megnéznie. S már ment is előre. Nem maradt más hátra, Tómnak követnie kellett. Az aszszony elővette kezéből a kulcsokat, és kinyitotta a bádogból készült ajtót. — Ott hátul a sarokban szinte hemzseg a sok féreg — mondta. — Nézze csak meg...! Tom olyan képet vágott, mintha Isten tudja miként értene hozzá, úgy lépett a raktárba. Aztán meglepődve hallotta, hogy becsapódik mögötte az ajtó. A kulcs kétszer fordult a zárban. — Hó, mit jelentsen ez? — ordította. De hiába. Ököllel verte az ajtót. Néhány másodperc múlva azonban belátta, hogy igyekezete hiábavaló. Kis idő múlva aztán meghallotta a rendőrautó szirénáját, majd nyílt az ajtó, és két rendőr pisztolyt nyomott az orra alá. Daphne Mirkor a háttérből figyelte a jelenetet, érthető nyugalommal. — Ez a férfi azt akarta bemesélni nekem, miszerint a férjem megbízta, hogy rovartalanítson nálunk — magyarázta. — Tudja, hogy a férjem ügyvéd, de azt már-nem, hogy csak fél esztendeje. Ezért hát még kevés az ügyfele, nem szakad meg a munkában. így aztán nekem is kereset után kellett néznem. Uram, forduljon meg! Nézze, mit raktározok én itt! így majd megérti, hogy az én férjem biztosan nem rendelt, ide rovartalanítót... Tom Wagner akaratlanul is szót fogadott, és a polcon sorakozó dobozokra pillantott. Különféle rovarirtó szerek voltak. — Most már érti? Én tényleg azzal keresem a kenyerem, hogy férgekre vadászom... Fordította: Vércse Miklós — Kár az igyekezetért: üres a pénztárcám... — Példát vehetnél róla, mennyi ajándékot kapott, meri jól tanul. O tudja, merre halad! 30 A HÉT
