A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-23 / 52. szám

gig ~KIS~ A határok megnyitásával óriási mértékben megnőtt az idegen nyelvek tanulása iránti igény. Angol és német nyelvkönyvek tucatjai jelentek meg, tízezrével jelentkeztek a hallgatók különböző nyelv­­tanfolyamokra. Legtöbbjük — egyéb elfoglaltsága lévén — képtelen egy meghatározott időpontban, rendszeresen részt venni a foglalkozásokon. Az ö gondjukon segít a piros-kék oroszlán emblémával fémjelzett London Stúdió távoktató programja, amely hat könyvből és a hozzá mellékelt hat darab megnetofonkazettából áll. Magyarországon három évvel ezelőtt indult ez az oktatási forma 1200 diákkal. Sikerére mi sem jellemzőbb, hogy már több mint húszezren tanulták meg ezzel a módszerrel az angol nyelvet. A leckék az alapoktól a legbonyolultabb kifejezésekig, nyelvi fordula­tokig bezárólag épülnek egymásra; egy könyv nagyjából egy hónap alatt megtanulható. A nyelvtanulást részletes magyarázatok, meg­oldási kulcsok segítik. Ezzel a módszerrel fél év alatt aránylag könnyen, jól elsajátítható az angol nyelv, a. kazetta segítségével pedig az oly jellemző angol kiejtés. Nyárra már folyékonyan beszélheti a legnagyobb világnyelvet. A London Stúdió hatkötetes-hatkazettás nyelvkönyve egye­dülálló — mert magyar szerzői a magyar gondolkodásmódon keresztül magyarázzák meg az angol nyelv sajátosságait, így gyorsan tanulható, — a nap minden órájában rendelkezésre áll a hangkazetta, amely egyszerű Walkman, bármilyen kazettás magnó vagy hifitorony segítségével lejátszható, — mindenki saját időbeosztása szerint tanulhat, —a tananyag a gyakorlati élethez szükséges szókincset tartalmazza, — garantálja, hogy kitartó tanulás után olvasási készsége rohamosan növekedni fog, s akkor már bátran kezébe vehet angol nyelvű újságokat és könyveket, — hatékonyan fejleszti beszédkészségét, így nem eshet zavarba, ha külföldiekkel kell beszélnie, tárgyalnia vagy üzletet kötnie. A hazai piacon a TKD Elektronik cég kíván a külföldön már bevált termékkel a tanulni vágyók segítségére sietni. Ne szalassza el a kínálkozó alkalmat, az év végéig a karácsonyi nagyvásár keretén belül reklámáron, mindössze 1590 koronáért juthat hozzá a hat könyvből és hat kazettából álló sorozathoz. Ajándékozzon szeretteinek angol nyelvkönyvet és hangkazet­tát karácsonyra! A mellékelt megrendelőlapot küldje be az A Hét szerkesztőségébe, és ennek alapján a TKD dolgozói késedelem nélkül, utánvéttel postázzák Önnek a London Stúdió nyelvkönyveit és hangkazettáit.-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­MEGRENDELŐLAP Ezúton utánvéttel megrendelem a London Stúdió 1590 koronás, hatkötetes, hatkazettás nyelv­tanfolyamát........................................................................................................................................................;............................. példányban..........................................................................................................................................................összértékben. Név:...................................................................................................................................................................................................... Lakcím:............................................................................................................................................................................................... Aláírás:................................................................................................................................................................................................. Redakcia A Hét szerkesztősége, Obchodná 7, 815 44 Bratislava A TARTALOMBÓL Egy szolgálati út vége HÉT 37. ÉVFOLYAM 52. SZÁM A Hét közéleti és kulturális hetilap Szerkesztőség: 815 44 Bratislava Obchodná 7 Telefon: 332 865 Kiadja: A Csemadok OV Hont Kiadója 815 57 Bratislava Nám. 1. mája 12 P.O.BOX 174 Főszerkesztő: Lacza Tihamér Telefon/fax: 332 919 Főszerkesztőhelyettes: Ozsvald Árpád Telefon: 332 864 Grafikai szerkesztő: Král S. Klára és Dömény Tibor Terjeszti: a Postai Hírlapszolgálat, PNS — Ústredná expedícia Dače, 813 81 Bratislava Nám. Slobody č. 6 és a Czv^dler Lapterjesztő Samorín Szedés: Inzerta Kiadó 945 01 Komárno Postafiók 27 Nyomja: Komárňanské tlačiarne, spol. s r.o. 945 84 Komárno Dunajské nábrežie P.O.BOX 109 Előfizetés: 1 évre 312,— Kčs, fél évre 156,— Kčs negyed évre 78,— Kčs Hirdetések: Hont Kiadó 815 57 Bratislava Nám. 1. mája 12 Index: 492 11 A csend bukása ... ha nyilvánosság elé lépünk óhajainkkal: magyar óvodákat, iskolákat kérünk, és óhajunk, hogy falvaink, utcáink neve le­gyen feltüntetve anyanyelvűnkön is... vége a barátságnak, a szomszédi és családi békesség­nek. Kinek a rovására? (4. oldal) Szakolcai szösszenetek Úgy tartják számon, hogy'itt született a király, aki hálából szülővárosa iránt fallal vétette azt körül. A Kálvárián, a város legmagasabb pontján, még áll az egykori vár egyik saroktornya, gyönyörű a főtéri Gvadányi-ház, a plébániatemplom, a szlovák nemzeti ház. (10—11. oldal) Az ügyész, aki már nemcsak türelmét vesztette el, hanem kezdett méregbe gurulni, és mint később beismerte, "már kezdtem bánni, amiért hagytam, hogy ezek a rajnai rókák a nyakamba sózzák ezt a pert"... (16—17. oldal) Egy nem szent Endrei a napköziből... Mindig bennem van az, hogy irigylem, amikor Kudlik Juli is bohóckodik, és belül szeretném, ha én is jó nagyokat kacagnék, vagy én megkacagtatnám a közönséget, de nekem ez nem megy. Ez annyira nem az én világom, hogy biztos, hogy na­gyon esetlen lennék, nincsenek ilyen ambícióim. (18—19. oldal) Magányosok klubja Persze, akadnak olyanok is, akik az alkalmi ismeretséget, a vál­tozatosságot részesítik előny­ben. Ez a természettől is függ. Én a tartós párkapcsolat híve vagyok. (22. oldal) Az otthon Vendéget váróknak. Szalvétadí­szek a szilveszteri asztalra. Te meg én a konyhában. Alkohol­­mentes koktélok... (24—25. oldal) Az élősködő Kis idő múlva aztán meghallotta a rendőrautó szirénáját, majd nyílt az ajtó, és két rendőr pisztolyt nyomott az orra alá. (30. oldal) LAPZÁRTA: 1992. XII. 10. A címlapon archívumi, a hátsó oldalon Görföl Jenó felvétele A HÉT 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom