A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-17 / 29. szám
Tiszteletet Szabó GyulánaH Csótó László: Kaszáslegény Lant: Lőrincz Zsuzsa: Cím nélkül 1992. június 7-én ünnepélyes keretek között nyílt meg Losoncon az a kiállítás, amellyel a Nógrádi Galéria és a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága közösen tiszteleg Szabó Gyula emlékének. (A szlovákiai magyar képzőművészet e jeles képviselője 85 éve született és 20 éve halt meg.) Egyre fogy azoknak a száma, akik még személyesen emlékeznek rá, de felmerül a kérdés, vajon a mai útkereső, kapkodó művészeti tendenciák között hogyan ól tovább az a komoly művészi hivatástudat és felelősségérzet, amely Szabó Gyula munkásságaiból sugárzik. A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága és a Nógrádi Galéria közös kiállítására 31 alkotó küldte el munkáit, közülük 21 -en tagjai a rendező társaságnak (CsMKT), ketten külföldiek, a többi Szlovákiában, illetve Morvaországban él. Az "Hommage a Gyula Szabó" című tárlat mint kollektív vállalkozás, igen sokszínű. A realista alkotásoktól az absztraktig a művészi kifejezésmód majd minden irányzatát felvonultatja a technikák gazdag választékában. Realista munkákkal szerepel Janiga József, Lőrincz Zsuzsa és Rácz László. Ezek Szabó realista korszakára emlékeztetnek, amikor őszinte örömét lelte a természet ábrázolásában a szuverénül elsajátított festői eszközök segítségével. Inkább jelképes mivoltában rokon Szabó művészetével a losond származású, Bécsben élő alkotó neorealista — rejtélyes pinceablakot ábrázoló — festménye. Még realista, de tartalmában sokkal gazdagabb Nagy János Sírbatótel című alkotása. Hozzá hasonlóan Lőrincz Zsuzsa is bemutatkozik más alkotói oldaláról: a keresztény témakörből merítő tragikus hangvételű expresszív akvarellekkel. Kalita Gábort is mítoszok ihletik: Béta Pictoris és Szabó Gyula időgépe című aszszamblázsaival pontosan ráérzett azokra a kozmoszi dimenziókra, melyek felé Szabó Gyula törekedett. A népi élet valósága tükröződik Lipcsey György szobrain, csakúgy mint Csótó László grafikáin. Leegyszerűsített, stilizált formáik a múlt és jövő közt vernek hidat. Eredményesen ötvözik a népi formanyelvet az absztrakcióval, a tragikumot az iróniával. Mélyen emberi indíttatásúak Jaksics Ferenc, Filep István, Duncsák Attila és Balázs István álomszerű figurati'v kompozíciói. Mindegyik valami-Szilva József: Tisztelet a tipográfusoknak
