A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
Híres vadászírók Gárdonyi Géza és a vadászat Csalóka emberi emlékezetünkben, az idők távlatából, ott libegnek valahol olvasmányélményeinkben Gárdonyi Géza (1863—1922) műveiből, azok az apró szemcsék, amelyek azt a benyomást keltik bennünk, hogy a magyar irodalom nagy alakja, különös egyénisége, nagy vadász is volt. Gárdonyi sokoldalúságát bizonyítja az a tény, hogy írt verseket, elbeszéléseket, novellákat, regényeket, drámát (A bor című falusi története 180 alkalommal került színre a Nemzeti Színházban) és magyar nótákat is. De milyen nótákat, közülük az írom a levelem Balogh Máriának (Dankó Pista zenéjével), akár népdalnak is beillene, dalolják is sokan annak hiszemében. Vadászmivoltra vallott a régi mordály, a kopott vadászpuska is, amelyet a falhoz támasztva a sarokban, vagy kampós szögön láttam Egerben, a Gárdonyi-házban berendezett múzeumban, melynek nyolcezer kötetes bibliotékája sok érdekes, értékes könyvritkaságot őriz. A puskával kapcsolatos hiedelmemet Rózsahegyi Kálmán: Zörög a haraszt... dmü könyvének egyik fejezete nyomban porrá zúzta. íme az idézet: "Már öreg este lett, s az égen felragyogtak az "egri csillagok", amikor elbúcsúztunk. A szobában petróleumlámpa égett, s én — amint mentem kifelé — észrevettem az egyik sarokban az öreg kakasos puskát. — Géza... te mégis vadászol néha... Vagy vadásztál valamikor... — Sohasem — válaszolta Gárdonyi. — És nem is fogok. Ezt az öreg puskát egy jó komám testálta rám. Emlék. Elfér itt a sarokban. Kis szünetet tartott, azután így szólt: — Én majd csak akkor fogok vadászni, Kálmán, ha a nyúlnak is lesz puskája, amivel visszalő..." -A vadászatból való kiábrándulásáról "A fecske" című elbeszélésében találunk nyomokat. Imigyen indul az elbeszélés: "Égy augusztusi napon vadászni mentem Bársony Istvánnal. Emlékezetes napom ez nekem: életemben először fogtam puskát a kezembe, és ő volt rá a tanítóm... Azután fölrajzolt a csűr falára egy kinyújtott nyakú ludat, és valami negyven lépésről rája igazított. Hát nem dicsekvésképpen mondom: a lúdba minden sörétem belement. És ennek mind a ketten örültünk." A vadászat aztán úgy folytatódott, hogy Gárdonyi fecskéken próbálta ki tudását a vadászatban, melynek eredménye két lehullott fecske lett. A vadászat végeztével Gárdonyit a lelkijsmeret-furdalás nem hagyta nyugodni. íme a vallomása: "Úgy éjféltájon aztán aludni tértünk. Bársony csakhamar elszenderedett. A hold besütött az ablakon. Egy darabig klméláztam a világos, csillagos éjszakába. Azután én Is lehunytam szememet. De nem tudtam aludni. Arra a két fecskére gondoltam, arra a két meglőtt kis madárra." Végül is, azon vitázni, hogy mennyire volt vadász Gárdonyi Géza és milyen vadász volt? — meddő vállalkozás lenne. Ámde, bizonyos, hogy vadászírónak sem volt az utolsó, joggal állíthatjuk egy-két alkotásának alapján. Azonban végeredményben az olvasó joga dönteni és megismerni Gárdonyi Géza vadásziról képességeit, tapasztalatait és jártasságát a vadászmezőkön. Motesiky Árpád Ilyenek a vadászok! Minden decembernek az első vasárnapján Jánosffy Jánoshoz utaztam. Jánosffy Jancsi régi jó barátom. Együtt nőttünk a tudományok mezején. Bizony, nem vittük sokra. Ó paraszt lett, de legalább van pénze; én meg úr lettem, de pénzem nincs soha. Most, hogy nála voltam, azzal ver föl hajnalban, hogy keljek föl, mert medvét jelentett a kerülő. — Vigye a manó a medvéket — feleltem, azazhogy csak jeleztem a kezeimmel. Mert tudnivaló, hogy Jánosffy Jancsi siket. Annyira siket, hogy mikor a nyáron belevágott a mennykő a granáriumba, az ajtó felé fordult, és azt mondta: — Szabad. Azt hitte, kopogtattak. Hát mondom, nem éreztem semmi kedvet a medvevadászathoz. Már tavaly kijelentettem neki, hogy hagyjon engem békében a vadállataival, vagy pedig hozasson becsületes puskát. Jancsinak ugyanis öt puskája van, de azok közül négy a Rákóczi-fölkelésből való. Az egyik pláne arról nevezetes, hogy a trencséni csatában hátrafelé sült el: de hogy melyik puska volt az; Jancsi már elfelejtette. Jancsival nem lehet beszélni. Ö azt hitte, hogy az Isten minden embert vadásznak teremtett, és hogy nagyobb esemény nincs a világon, mint ha medve van a Horgos-erdőn. Nekiöltözködtem hát nagy kedvetlenül. Kiválasztottam a legkönnyebb kováspuskát. (Legalábbis tizenhat kiló volt.) Az övembe három tőrt akasztottam meg egy buzogányt; a zsebembe meg bedugtam egy kétkötetes Jókait. Mert úgy szoktunk vadászni, hogy Jancsi reggeltől estig dühös türelemmel a semmit lesi; ón pedig behúzódom a bundámba, és regényt olvasok. Most is úgy történt. Jancsi a szakadék partján foglalt állást; engem pedig egy távolabb eső kökénybokor mellé küldött. A kerülő bement a hajtókkal az erdőbe. Letettem magam mellé a kováspuskát, és beleguggoltam a bundámba. Szivarra gyújtottam, és miután kellőleg ki-ördögadtáztam a bosszúságomat, hozzáfogtam a regény olvasásához. A levegő csípős volt. A völgyben könnyű köd ült. Jancsi mozdulatlanul állott tőlem körülbelül ötven lépésnyire. Olvasás közben arra gondoltam, hogy nincs fa a közelemben; és ha a medve előbukkan, nem tudok hová mászni. körülnézek, hát látom, hogy egy hajtásnyira tőlem valami köpű forma alkotmány sötótlik. Vagy kukoricahalom, vagy csőszkunyhó. Annál jobb: bizonyosan van benne szalma is; behúzódom, és megcsalom a Jancsit. Fölvettem hát a puskámat, és hogy Jancsi észre ne vegye, a buckák mögött ellappangva, a jelzett hely felé tartottam. Szalmakunyhó volt. Alig vagyok tőle öt lépésnyire, egyszer csak durr! — nagy lövés hallatszik. És elfütyül a fülem mellett a golyó. — Megbolondultál! — kiáltottam. Durr! — hangzik a második lövés is, és egy két ugrással benn termek a kunyhóban. A bundám béléséből lehasad egy darab az ajtófán. Visszafordulok, és föl akarom venni, de Jancsi megint rám dupláz. No, ennek a fele se tréfa. — Mit tegyek? Ha kidugom a fejemet, belelő. Ha bennmaradok a kunyhóban, rám gyújtja. Sok időm nem volt elmélkedni. Kitoltam 30 A HÉT
