A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
55 55 Luca, Luca, A téli ünnepkör egyik legjelentősebb napja december 13-a, Luca napja. Neve a fénnyel van kapcsolatban (lat. lux. lucia = fény). A középkori egyház azért tette ezt a szentet (Szent Luciát) erre a napra, mert a Gergely-féle naptárreform előtt (1582) ez volt az esztendő legrövidebb, legsötétebb napja, utána kezdett nagyobbodni, nőni a nap, a fény. Kelet-Közép-Európában Szent Lucia napján egy ugyancsak Lucia (Luca) nevű boszorkányos nőalakhoz fűződő hiedelmek és különös varázsló cselekmények kapcsolódtak, amelyeknek semmi közük az imént említett szent kultuszához, s a következőképpen csoportosíthatjuk őket: bizonyos munkák tilalma, lucaszék készítése, a boszorkányok elleni védekezés, a boszorkányság elsajátítása, köszöntők és az ezekhez kapcsolódó, a baromfiak szaporodására irányuló cselekmények, valamint maszkos alakoskodások. Luca napja, mint gonoszjáró nap: asszonyi dologtiltó. A Garam menti Kicsinden ezen a napon a nők még vendégségbe sem mehettek (a férfi vendéget viszont mindenképpen leültették, hogy sok tyúk heverjen, tehát sok kotlós legyen a következő esztendőben). A fonás, mosás, kenyérsütés széliében tilos cselekedet volt ezen a napon. Varrni ezért nem volt szabad (egyébként ez a hiedelem is általánosan elterjedt), mert ezzel bevarrnák a tyűkok fenekét. Az Alsó-Ipoly menti Leléden viszont azt tartották, hogy ha ezen a napon fát vágnak, az ellenkező hatást vált ki, ugyanis a "forgács után jól tojnak a tyúkok". Szinte általánosan elterjedt tiltás, hogy ezen a napon a nők tüzet sem rakhattak — ezt is a férfiaknak kellett e napon elvégezni. Amelyik nő megszegte a tilalmat, azt a néphit szerint Luca szigorúan megbüntette. A boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmek és praktikák egész sora kapcsolódik december tizenharmadikához. Mikszáth Kálmán: Galandáné asszonyom című elbeszélésében így festi le a Luca-este gyerekriasztó félelmetességét: "A juhászbojtárok hozzáfogtak a Luca-székek faragásához, a kocsisok kereszteket pingáltak fokhagymával az istállóajtókra, a gonosz boszorkányok hatása ellen — mi gyerekek pedig remegve néztük: hogyan esteledik, s mint veszik át az éjt hatalmukba a tüzes seprű szörnyetegei." A Luca-szék készítése általánosan elterjedt volt népünk körében s legfeljebb a készítés anyagát, módját illetően mutathatóak ki némi eltérések. Lényege, hogy ha valaki meg akarta látni a falu boszorkányait, az Luca napjától kezdve karácsony vigílájáig kilenc (egyes vidékeken tizenhárom) féle fából egy széket készített. A székben vasszög nem lehetett és minden nap kellett rajta valamit csinálni úgy, hogy éppen karácsonyra készüljön el. Az éjféli misén aztán erre állva (vagy ülve) az illető felismerte a templomban tartózkodó boszorkányokat (ti. azok különféle tollakat — közöttük bagolytollat is —, valamint nagy ökörszarvakat, ill. szarvasagancsot viseltek fejükön. Más vidékeken viszont háttal ültek az oltárnak). Mise után azonban sietnie kellett az illetőnek haza, mert ha a boszorkányok elfogják: széttépik. Éppen ennek elkerülése végett volt szükség egy zacskó mákra is, amit a menekülő maga után elszórt. A boszorkányok csak úgy mehettek utána, ha előzőleg a szétszórt mákot összeszedik. Szerencsésen hazaérve a Luca-széket azonnal el kellett égetni, s akkor a kíváncsiskodó megmenekülhetett a boszorkányok bosszújától. Elsősorban Nyugat-Dunántúlon, de tájainkon, főleg az Ipoly mentén is szokásban volt a Luca-napi köszöntők előadása. Általában iskoláskorú fiúgyermekek jártak lucázni, kotyolni. Köszöntő versikéjükben áldást kértek a ház népére és főleg a baromfihasznot voltak hivatottak elősegíteni. Ugyancsak baromfival van kapcsolatban az a széliében elterjedt eljárás, hogy ezen a napon a tyúkokat, libákat kocsi abroncsból (Szőgyénben fazékból, Kicsinden rostakeretből) etették, hogy egész évben együtt maradjanak. LISZKA JÓZSEF
