A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-04 / 49. szám
FIGYELŐ Örömünnep Honéért után A Szlovák Filharmónia hangversenytermében ritkán gyűlik össze olyan közönség, mintamilyen ez év november 7-én. A levegőben feszültség vibrált, a legtöbb ember nyugtalanul, lámpalázasan és virágcsokorral a kezében lépett a terembe. A publikum szinte egy emberként izgult a diplomahangversenyén fellépő JÓZSA MÓNIKA karvezetőért A vizsgahangverseny gyönyörű volt, s amikor az utolsó mű is elhangzott, a közönség felszabadultan ünnepelte az est főszereplőjét — Örülök, hogy tényleg nagyon jól sikerült az egész. A koncert egy kicsit hosszú volt, igényes műveket adtunk elő, és bizony féltem, hogy nem fogom győzni energiával. Hibák ugyan voltak, de azok — azt hiszem — más koncerteken is vannak. Nagyon örülök, hogy megtelt a terem, az érdeklődés hiányától féltem a legjobban. Most már örömünnepnek tartom ezt az estét. Azt hiszem, hogy megvolt a maga hangulata — mondja megkönnyebbülten Józsa Mónika, amikor az őt ünneplő családtagok, barátok, tanárok, ismerősök és kollégák gyűrűjéből sikerül őt egy rövid beszélgetés erejéig kiszakítanom. Dramaturgiai szempontból rendkívül igényes hangversenynek voltunk tanúi. A karvezető ritkán hallott klasszikus és kortárs kórusművekből válogatott. A válogatás egyébként ugyancsak részét képezte a vizsgának. — Persze mindent megbeszéltünk a tanárnőmmel, Elena Šaryovával, de lényegében egyedül válogattam össze a műveket. Olyanokat akartam bemutatni, részben a magyar, részben a világ kórusmű-irodalmából, amelyek igényesek, jók, ráadásul ritkán hallhatók Pozsonyban. És persze minden korszakból — ez feltétel volt. Józsa Mónika nem kezdő a szakmában. Idestova tizennégy éve kórusvezető, de természetesen nem főállásban. A kórusvezetést szülőfalujában, Vágán kezdte, majd ’81 -tői a galántai gimnázium kórusát vezényelte, '82-től a galántai Kodály Zoltán Daloskört (őket a mai napig "viszi"), ’86-tól az Ifjú Szivek énekkarát dirigálja félállásban. ’80-tól tagja a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, és persze ott is szokott vezényelni. Nem csoda hát, hogy hivatásául is a karnagyi munkát választotta. — Tulajdonképpen válaszút előtt álltam: el kellett döntenem, hogy visszamegyek-e eredeti munkahelyemre, a galántai Csemadokba titkárnőnek, vagy pedig főállásban próbálom meg azt csinálni, amihez kedvem van. ügy gondoltam, hogy először is képesítést kell szereznem, mert csak érettségim volt. Az estnek volt egy szomorú pillanata. Józsa Mónika néhány percre megszakította a hangversenyt, és megható szavakkal búcsúzott az előző nap elhunyt Vass Lajos karnagytól. — Nemcsak én, hanem mindnyájan szerettük, hiszen a tanítókórusban többen vezényeltünk és vezénylünk, s az ember részben tőle is sokat ellesett — ahogy vezényelt, ahogy próbált. S ha egy-egy művet mi vezényeltünk, természetesen irányított bennünket, karnagyokat. Az ő működése a CSMTKE-ben karnagynevelő funkciót is jelentett. A vizsgahangversenyen Józsa Mónika három kórussal dolgozott együtt: a Zeneművészeti Főiskola Kamarakórusával, az Ifjú Szivek női és vegyeskarával, valamint a pozsonyi VMK gyermekkórusával. Az énekkarok latin, francia, angol, szlovák és magyar nyelvű kórusműveket énekeltek. Már a művek betanítása is nehéz feladatnak számított, s a próbák egyeztetése is komoly problémát jelentett. — Nagyon fárasztó volt. A gyerekkórus hétfőn és szerdán próbált, az Ifjú Szivek hétfőn meg csütörtökön, a főiskola kamarakórusa — tulajdonképpen a Filharmónia énekkarának a tagjai — akkor próbált, amikor éppen itthon volt. Ők kijelölték az időt, s ón kénytelen voltam alkalmazkodni hozzájuk. Volt úgy, hogy egy nap három próbát is tartottunk. Nagyon értékelem a szlovák kórusokat, hogy vállalkoztak a magyar szöveg eléneklósóre. Ez csodálatos dolog. Én ezt gesztusnak tartom tőlük: a Filharmónia nagytermében szlovák kórus magyarul énekel! Nagyon nehéz a magyar szöveg nem magyar embernek. Ezt most ón is tapasztaltam. Józsa Mónikának, noha a nehezén már túl van, a közeljövőben sem lesz ideje a pihenésre. Karácsonyig "nincs megállás": — Az államvizsga után sem tudok majd igazán lazítani, mertGalántán december közepére a Kodály-kórusok nemzetközi fesztiválját készítjük elő. És persze, itt van még a tanítás... Remélem, hogy az ünnepek között majd megpihenek. A tanítás! Józsa Mónika szeptembertől a nyitraí pedagógiai kar alkalmazottja. — Szeretek tanítani. Most még egy kicsit bizonytalannak érzem magam. Tudom, hogy jobban kéne csinálni, de még nincs gyakorlatom benne. A karvezetést heti egy órában tanítom. Ott még jobban tudom, mit hogyan kell csinálni. De népzenéből minden órára külön fel kell készülnöm, mert az nekem új. Ha valamit nyújtani akarok a hallgatóknak — akár hangkópzósból, akár népzenéből vagy bármiből —, azt át kell gondolnom, mert szeretném jól csinálni. Meggyőződésem, hogy jól fogom csinálni, csak még idő kell hozzá. Azt hiszem, olvasóink nevében is írhatom: szurkolunk Józsa Mónikának, s remélhetőleg sikeres pályafutását a jövőben is figyelemmel kísérjük. MELAJ ERZSÉBET Príkler László felvételei 14 A HÉT
