A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-17 / 29. szám
GONDOLKODÓ Messzi földről jött messiás Június az érettségik, a felvételi vizsgák, az államvizsgák és a nagy diákkirándulások hónapja. A Zoboralján, Nyitrán, a diákvárosban is érezni ezt a hangulatot minden esztendő júniusának derekától. Az idei év sem volt kivétel: valamivel nagyobb és hangulatosabb volt a forgalom a városban mint máskor. Különösen a sétáló utcát (amely most Štefánik generális nevét viseli, és a Tátra kávéháztól egészen az új színház épületéig húzódik) lepik el a látogatók. Egy júniusi délutánon mi is átvágtunk a sétáló utcán, de nem sétálás céljából, hanem a bankba igyekeztünk pénzügyeinket rendezni. Odamenet láttam, hogy egy szép szál bajuszos, gyérszakállú, hosszú, válláig érő hajú ifjú valamilyen tekercset feszít ki az egyik épület falára. Visszajövet aztán hősünk fehér kámzsába öltözve, valami keleties, számunkra ismeretlen egyházi, vallásos éneket dúdolgatott és két kis cintányért ütögetett össze, valamint lábának dobbantásaival adta meg a taktust. Az arrajárók körülvették és nyomban találgatták, miféle szerzet lehet ez a fiú, kolduló barát, vagy szentember? Adományokra azonban nem várt, mert sem kalap, sem doboz, vagy más alkalmatosság, mondjuk persely sem volt előtte, amelybe pénzt lehetett volna dobni. Miután abbahagyta énekét, beszélni kezdett a tömeghez: — Ja prijehal z Ukrajíni... (Ukrajnából jöttem) — majd taglalni kezdte jövetelének célját, ami az Istenbe való hit, az emberi szereteten alapuló vallás terjesztésével volt kapcsolatos. A falra függesztett tekercsen szlovákul is olvashattuk az istenfélő ifjú mondanivalóját. Vegyes érzelmekkel váltunk el. Egy részeg molesztálni kezdte, hogy az ő nótáját a "Kalinkát" énekelje, más viszont annak adott hangot, hogy a vallást miért hozzák ki a templomokból az utcára. Már itt sem hagyják békén az embert! Az egyik kislány odasúgta barátnőjének: Nézd milyen szép a szeme! De kár, hogy papnak ment... Szóval, a mai hittérítőknek, alkalmi hitszónokoknak, keleti szentembereknek sem könnyű a dolguk. Régen sem volt az... Érdekes: Nyitrát mindig szerették. Oda vezet Ciril és Metód legendája is, de különösen Szent Szórád legendája kötődik Nyitóhoz. Barlangját a Zobor hegyen, az egykori Zobori Apátság közelében mind a mai napig tiszteletben őrzik, és minden év júliusában (július tizenhetedikéhez közeli), a Szórád napi vasárnapon a barlang előtt szentmisét celebrálnak. Egykoron híres búcsújáró, kiránduló nap volt a Szórádra való megemlékezés napja, mára újra visszatér az emberek tudatába ez a szép nyitói hagyomány. Motesíky Árpád — Ausztriai tanulmányút — keserű Nemrégiben a Nyugat-szlovákiai kerület szlovák gimnáziumaiban oktató orosztanárok a Módszertani Központ közreműködésével egy ausztriai kisvárosban, Laa-ban vendégeskedtek. Az egyik csoport az ottani állami gimnáziumban, a másik a közgazdasági szaktanintézetben vett részt órahallgatáson. A Laa-i gimnáziumban az orosz nyelv tanításának már több mint harmincéves hagyományai vannak. Első idegen nyelvként az angol szerepel, melyet a gimnázium 1. osztályától kezdve 8 éven át tanulnak a diákok. Az első években 5, illetve 4 órában, majd a felsőbb osztályokban 3 órában. Második idegen nyelvként az ötödik osztályban lép be az orosz vagy a francia nyelv, négy, illetve három órában, aszerint, ki mit választ. A mi csoportunk olyan orosz órákon vett részt, ahol a diákok második, illetve harmadik éve tanulják a nyelvet. Számukra az orosz valóban idegen nyelv, ennek ellenére jó nyelvtani ismeretekkel rendelkeznek, ugyanakkor nagy súlyt fektetnek a beszédkészség fejlesztésére is. Valakiben esetleg felmerülhet a kérdés: minek tanulnak Ausztriában oroszul? Ezt mi is megkérdeztük az ottani kollégától, akit nagyon meglepett, milyen helyzetbe került nálunk az orosztanítás. Egyrészt ugyan érthető az orosz nyelv háttérbe szorítása, hiszen nálunk a tanítására eddig jelentős hatással volt a politika. Ugyanakkor Ausztriában kizárólag gyakorlati szempontból tanulják ezt a nyelvet, elsősorban azok, akik előre gondolkodva tudják, hogy a jövőben szükségük lesz rá: tolmácsok, fordítók, üzletemberek. Epilógusként idekívánkozik még valami, amit nem hagyhatok szó nélkül. Ez pedig pedagóguskollégáim viselkedése. Egy órahallgatáson az lett volna a feladatunk, hogy figyeljünk, és persze ne zavarjuk az óra menetét. Ezzel szemben némelyek az egyik órán zavartalanul eszegettek, iszogattak, a másik alatt teljes lelki tapasztalatokkal nyugalommal ki-be járkáltak. A legkellemetlenebb dolog az órák után történt, amikor is kiderült, hogy az asztalra mutatóba kirakott könyvek közül kettő eltűnt, vagyis valaki közülünk ellopta. Vezetőnk kínos helyzetbe került, mert azonkívül, hogy mindegyikünket megkérdezett, nem tehetett semmit. A helyzetet az osztrák kolléga mentette meg mondván, hogy úgyis nekünk akarta ajándékozni a könyveket. Pedig nem így volt, mert rögtön az elején jelezte, hogy azok az ő saját, s nem is éppen olcsó könyvei. Ez volt a pont az T-re. Végképp bebizonyosodott, hogy mi Európába is csak bal lábbal tudnánk belépni, csak nem tudom, miért sietünk annyira, ha így viselkedik külföldön az úgynevezett intelligencia. Ne csodálkozzunk hát, ha Bécsben több helyütt kiírják: "NEKRADNÚŤ!", azaz: Ne lopj! Cseri Edit ____________________________________ A HÉT 5
