A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
FIGYELŐ KEZÜKBE A GYUFÁT Őszi Losonci Színházi Napok A Kármán József Színkör, a Területi Kulturális Központ és a Városi Kulturális Központ másodízben rendezte meg az Őszi Losonci Színházi Napokat. Örömmel nyugtáztuk, hogy az október 2-ától október 10-ig tartó — az idén is nemzetközivé sikeredett — előadássorozat meghonosodott, s immár hagyományossá vált. Kívánjuk, soha ne fulladjon ki! Most pedig nézzük a produkciókat! Az Őszi Losonci Színházi Napokat a rimaszombati Városi Kulturális Központ mellett 1986-tól működő Divosud színjátszó csoport nyitotta a Ťapákék című Timrava bohózattal, melyet Ľubomír Sárik rendezett — jó díszletben, helyenként anakronisztikus kosztümökben. Sárik száműzte a jellemeket, típusokat vonultatott föl. Az anakronisztikus kosztümök voltak hivatottak bizonyítani, hogy a darab akár ma is játszódhatna! Hiszen Ťapákék itt élnek közöttünk (igenis közöttünk élnek! — nem csak a szlovákság megcélzott soraiban!) — bennünk mint tudomásul nem vett veszély: ők maguk, mi magunk vagyunk az elidegenedés, a közöny, a tespedtsóg!... A darab nem sorsokról szólt, hanem társadalmunk azon fenyegetettségéről, melyet a kötelezettségvállalásnak az elutasítása okoz!... Kiugró színészi teljesítményekkel nem találkoztunk. Nekem leginkább N. Garayová játéka tetszett... A szlovák intelligencia távol tartotta magát az előadástól. Kedvem lett volna a színpad helyett a közönséget lefényképezni, dokumentálva, hogy a gyér számú néző közül is a többség magyar! Valamivel többen tekintették meg a Gyöngyösi Játékszín Góbéságok című bemutatóját, de a nézőtéren még így is gyalázatosán kevesen voltak! A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ mellett működő játékszín — melyet a losonci Kármán József Színkörhöz együttműködési szerződés köt — állandó rendezője a Losoncról elszármazott Jankovits Jenő. Ö írta a Góbéságok összekötő szövegét, vagy ha úgy tetszik, dramatizálta a Góbéságokat, ezt az erdélyi — székely népi humorból összeállított műsort. A nézők másfél óra hosszat tapsolhattak a fanyar élceknek, a bölcs székely derűnek, humornak. Jankovits Jenő egyenletes rendezésének köszönhetően az ejőadás kedves színfoltja volt az Őszi Losonci Színházi Napoknak. A csavaros eszű góbé — akár a népmesékben — mindig felülkerekedett, mindig győzött!... Az előadásnak nem lehet felróni mást, mint magát a válogatást. A tréfákon sokszor mosolyogtunk, néha nevettünk, de csak ritkán kacagtunk. Pedig egyfolytában kacagni szerettünk volna! Persze az olyan elcsépelt vicceken, mint "...mikor van a tyúkon a legtöbb toll?" már nemigen tudtunk... Az egyes tréfák közötti átmeneteket a Vidróczki Néptáncegyüttes betétei töltötték ki. Gádori Krisztina és Zeltner Tamás gyönyörű, magas szintű produkciót nyújtott, a székely folklór nálunk ritkán látott remekei elevenedtek meg a színpadon. Kár, hogy a két táncos nem tanult be néhány — kimondottan erre az alkalomra való! — tréfás táncot, hiszen humoros előadásról volt szó, ha nem is poénparádéval!... A két góbé közül a kisebbik, Molnár László volt a jobb, kitűnően ráérzett a figurára, hozta is, lejátszva mindenkit a színpadról! A hazaiak, a losonci Kármán József Színkör egész nyáron, a legelviselhetetlenebb kánikulában próbált, hogy premier előadásban mutathassa be Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók című drámáját. Nos, a bemutató megvalósult, de látni lehetett, az előadás még nem egészen kész. A kétrészes tragikomédia fele a földön, fele a pokolban játszódik. A darab nem volt híján a modern misztériumnak, s a pirotechnikai megoldások ezt szinte meg hatványozták. Bár a svájci szerző művét először 1958-ban mutatták be a zürichi Schauspielhausban, a mű — hála Szabó Árpád rendezésének — ma is friss. Szabó tele van ötletekkel, sziporkázik, aktualizál, talán a kidolgozásra, színészvezetésre szán kevesebb időt... Nem tudom, a dramaturgok, Lőkös Ildikó, Kovács Péter, miért nem húztak még a darab első részéből — jót tett volna neki. Frisch drámája úgyis szövegközpontú, kevés benne a történés... Dušan Krnáč és Szabó Árpád díszlete meghökkentő, de jól funkcionáló volt, a Kraftwerk és Jarre felvételekből összeállított zene kitűnő. A művet a szerző tanulság nélküli tandrámának nevezte, de ezt nem kell szó szerint vennünk, valószínűen ő sem vette komolyan. A darab rengeteg tanulsággal szolgál, és hátborzongatóan időszerű. A gyújtogatok bizony napjainkban is köztünk vannak, sokszor beengedjük őket a házunkba, sőt, kezükbe adjuk a gyufátl Balgán azt hisszük, talán mégsem merik megtenni... A hazaiak vonzották a legtöbb közönséget, s a szakma is — inkább barátságból, mint hivatalból — jelen volt... Biedermant, a pipogya nyárspolgárt Rákos József játszotta nagy átéléssel; a szerepből időnként a formabontó rendezői ötlettel elhelyezett súgó zökkentette ki... Babette, a felesége Erdélyiné A. Gabriella volt. Erdélyiné — milyen furcsa ezt leírni valakiről, aki 19 éves — sugárzott a színpadon, légköre volt, magyarán az Isten is a világot jelentő deszkákra teremtette. Ma már — a negyedik szezonja után — sejtjük, 10 A HÉT
