A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
OTTJÁRTUNK Bódultunk, hódoltunk... Éldegél az EMBERnek nevezett földi teremtmény pokoli-paradicsomi birodalmában, s eközben próbálja megfejteni a nagy talányt — ÉLETE ÉRTELMÉT. Célokat tűz ki maga elé, javakat halmoz, keresi a leghelyesebb UTAT, sikerek és kudarcok jelzik életpályáját. Gyakran úgy érzi, hogy bárhogy is igyekszik, teljes mértékben nem tudja befolyásolni az események menetét. Hinni kezdi, hogy a földi lét, "a pillangó álma" csupán valamiféle természetfölötti erők átkos-áidott adománya. Behódol az ismeretlen istenség(ek)nek, mert úgy sejti, hogy életének egyetlen Valós célja: LELKÉNEK ébredés utáni ÖRÖK SZABADSÁGA. Valamiképp szeretné elviselhetőbbé tenni a (rémjálom utazást, ezért bóditó pótszerekhez — alkoholhoz, narkotikumokhoz vagy egyéb MÁMORFORRÁSOKHOZ folyamodik. Pedig talán csak ADNIA kellene, hogy ő maga is kaphasson: több SZERETETET, melegséget... kis hercegként nevelni a virágokat, hogy ne kívánkozzunk el az általunk megteremthető FÖLDI PARADICSOMBÓL... Az utóbbi években — a társadalmi problémák szaporodása következtében (is) — Közép-Kelet-Európában egyre nő a talajvesztett, valós értékeket és befogadó közösséget kereső fiatalok száma. Amerika és Nyugat-Európa után tájainkon is újabb követőket keresnek és találnak a különféle szekták, amelyek gyógyírt kínálnak a megsebzett lelkeknek: megmutatják követőiknek az egyetlen igazi utat — azt, ahogy élni kell. Déli szomszédunknál, Magyarországon már elég színes a paletta — például sokat hallani a Moonik szektáról, amelyet egy koreai üzletember alapított és szinkretista tanokat hirdet, vagyis minden vallásból egy keveset; a névtelen dunaföldvári, keresztény tanokat hirdető csoportról, továbbá a Krishna-tudatú hívők gyülekezetéről, amelynek hívei egyszerűen "örök vallásnak" nevezik a sajá^ukat, és bár szóhasználatuk gyakran megegyezik a hinduizmuséval, mégsem vállalják azzal a közösséget. Sőt, ez utóbbiak már Csehszlovákiában is hivatalosan engedélyezett vallási szervezetként működnek! Mit is vallanak a Krishna-tudatú hívők? Szerintük örök lelki lényekként szerves részei vagyunk a Legfelsőbb Léleknek, akit Krishnaként ismernek. Tetteink szerint különféle testeket kapva vándorlunk a legalacsonyabb rendű fajoktól az emberi létformáig. A Védikus írások (szerintük a legősibb szentírás) arról szólnak, hogy miként nyerhetjük vissza eredeti — lelki—formánkat. A megoldás: az Úrnak végzett odaadó szolgálat segítségével, az Úr neveinek éneklésével — vibrálásával. Ezáltal már e földi világban megízlelhetjük a transzcendentális Transzcendentális utazás közben gyönyör boldogságát, s egyesülhetünk Krishnával. E mozgalom elméleti hátterét a XV—XVI. században élt bengáli vallásreformer, Caitanya Mahaprabhu tanítása alkotja. Az ő tanítását követte az 1896-ban Kalkuttában született, a hívei által később Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupádának nevezett Abhay Charan De, aki 1966-ban, bostoni partraszállása után megalapította a Krishna-tudatú Hívők Nemzetközi Szervezetét (ISKCON), és lefordította a hindu szent könyveket. Tehát Amerikából indult hódító útjára ez a vallás, majd világszerte új központok alakultak — elterjedtek e tanok. Az idén ősszel immár második alkalommal került sor Magyarországon a Hare Krishnafesztiválsorozatra, amelynek záróműsorát a Budapest Sportcsarnokban tartották, több ezer érdeklődő részvételével. Napokkal e fesztivál előtt barackvirág színű öltözékbe bújt, kopasz-lófarkas szerzetesek — bhakták — osztották a rendezvényre csalogató szórólapokat, illetve árulták a belépőjegyeket városszerte. A finálé napján keresztény fiatalok tucatjai népesítették be a BS felé vezető utakat, hogy — mintegy ellenpropagandaként — a Bibliát olvassák fennhangon a fesztiválra igyekvőknek. Ám ennek ellenére rengetegen (több ezren) engedtek a csábításnak, hogy szemrevételezzék a nem II. HARE KRISHNA FESZTIVÁL BUDAPESTEN mindennapi látványosságokat. Émelygős illat — a Krishna-tudat otthoni gyakorlásához szükséges füstölők illata fogadta az előcsarnokba belépőket. Szerzetesek hada árulta a díszes könyveket, az indiai dallamokat tartalmazó kazettákat, a színes falinaptárakat, posztereket,, oltárképeket, füstölőket, medálokat, jelvényeket, pólókat, mantraláncokat (olyan ez, mint a keresztényeknél a rózsafüzér), illatos olajokat, vegetáriánus szappanokat, samponokat, fogkrémeket, hírmagazinokat és egyéb kellékeket. Odabent a hangszereiket hangoló, kicicomázott zenészek idézték a keleti misztikum hangulatát, másutt a vegetáriánus lakomát előkészítő "mesterszakácsok“ szorgoskodtak. Este hatkor két Londonból érkező krishnás köszöntötte az egybegyűlteket, majd felcsendültek az Urat dicsőítő bhajanok (dalok). Azután egy ’gumitestű", átszellemült arcú táncosnő mutatta be, hogy miként lehet igét közvetíteni csupán a test révén. Minden mozdulata (pl.: virágfüzérek felajánlása stb.) hódolatát fejezte ki. Majd szokatlan színjáték tanúi lehettünk: a Bhaktivedanta Színjátszócsoport tagjai az Úr Krishna születését mutatták be — Lukács Sándor narrációjával és zenekísérettel. Mitagadás, az öt jelenet történései gyakrabban emlékeztettek teljes káoszra, mint színjátszásra... A dráma után mantra meditáció és Arai-szertartás (illatok, tűz, víz, levegő, kendő és virág felajánlása az Úrnak) következett. A szünetben kínált lakomán magkóstolhattuk a prasadamot — a megszentelt, zöldségekből, cukorból és tejből készült vegetáriánus ételt, amelyet különleges keleti fűszerekkel ízesítettek. Az esti pantomimjátókból tudomásunkra jutott, hogy miként szenved a "hal" (a lélek), miközben megpróbálja élvezni az életet a ■szárazföldön’ (az anyagi világban), miután elhagyta otthonát, az "óceánt" (a lelki világot). Közben egy tenyérjóstól jövőjüket tudhatták meg a kíváncsiskodók, arcfestésre adhatták a fejüket, vagy éppen elbeszélgethettek a tanokat hirdető bhaktákkal. Sajnos, az ősi indiai kultúráról szerzett vegyes benyomásainkat negatívan befolyásolták a fináléban előadott, "nyugatiasított" dalok, amelyek a heavy metal koncertekhez hasonló extázisba szándékozták hajszolni a hallgatóságot. Akkor már a felajzott tömeg csöppet sem tűnt lelki békére vágyó, szelíd közösségnek... A fesztivál egyik szünetében két bhaktával életmódjukról, vallásukról beszélgettem. Nyilatkozatuk szerint azért választották ezt a szerzetesi életmódot, mert már többféle dolgot is kipróbáltak az életben (pl.: a keresztény vallást), de még sosem kaptak tökéletes válaszokat az élet kérdéseire. Ezért kezdték olvasgatni a Krishna-tanokat, amelyek végre felfedték előttük az élet valódi célját. Szüleik először úgy vélekedtek minderről, hogy kinőhető, átmeneti hóbort, de nyolc hónap után bevonultak a budapesti Hare Krishna templomba. A jelenlegi életmódjukra vonatkozó négy fő szabály: 1) a vegetáriánus étkezés betartása; 2) a kábí-
