A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-20 / 47. szám

Tévhiten béklyójában Szinte állandó beszédtéma a dél-szlovákiai magyarság körében az ország kettéválá­sának egyre közeledő időpontja. Erre a mindnyájunk életében nagyfontosságú eseményre igen különböző módon reagál­nak közösségünk tagjai. Eddigi tapaszta­lataim alapján úgy tűnik, hogy fokozatosan egyre nagyobb teret hódít egy kisebbsé­günk érdekeivel ellentétes nézet. Egyre gyakrabban találkozom soraink­ban az óvatoskodó, visszahúzódó szemlé­lettel: Csak semmilyen nyílt kiállást érdekeink védelmében, mert ezzel még inkább kiváltanánk az államalkotó nemzet ellenszenvét irányunkban. Meghunyász­kodva, feltűnés nélkül és lehetőleg sértet­lenül próbáljuk meg átvészelni a várhatóan igen nehéz időket. Egyre-másra kapnak szárnyra különböző rémhírek kisebbsé­günk sorsának várható alakulásáról az önálló Szlovákia megalakulását követően. Mintha bizonyos körök tudatosan próbál­nák elhinteni a félelem magját közöttünk, azt remélvén, hogy ily módon sikerül gúzsbakötni egészséges politikai aktivitá­sunkat. A félelemérzettel kiváltott passzi­vitásunk sorsunk befolyásolása terén rend­kívül jól jön a szlovák nacionalista erőknek. Sajnos meg kell mondanom, hogy már sokunkat megfertőzött a tévhit. A megmételyezettek aztán egyre inkább hallatják óva intő, visszahúzódásra ösztö­kélő szavukat. A szlovákiai magyarság nem befolyá­solhatta jelentősebb mértékben az ország államjogi elrendezésének alakulását. Akár tetszik nekünk, akár nem, már kész tényként kell elkönyvelnünk az ország kettéválását. Mi nemzetiségiek semmi esetre sem mondhatunk le az aktív, céltudatos politizálásról. Azért, mert újév­től már nem csehszlovákiai, hanem szlovákiai állampolgárok leszünk, tovább­ra is nemzeti kisebbség maradunk, minden gondunkkal, bajunkkal. Most különöskép­pen nem vonulhatunk passzivitásba, mivel az önálló szlovák államban egy kemé­nyebb és intoleráns nemzetiségi politikára van kilátás. Ezért többet kell tennünkjogos érdekeink érvényesítéséért. Lemondani az aktív érdekvédelmi politizálásról akkor, amikor körülöttünk alapvető, sorsfordító események zajlanak, amikor a politika rendkívül képlékeny és meglehetősen kiszámíthatatlan, bűnös könnyelműség lenne részünkről. Változhat az ország neve, de mi továbbra is ezen a földön fogunk élni. Nem rekeszthetjük ki magun­kat saját sorsunk, jövőnk formálásának folyamatából. A szlovák—magyar viszony elmérgese­dése, a hazai hírközlő eszközökben állandóan ismétlődő vádaskodások Ma­gyarország és a szlovákiai magyarok címére még nem ok arra, hogy meg se próbáljuk befolyásolni az események menetét. A szlovákiai médiák ontják ránk a megalapozatlan és teljesen valótlan rágalmak zuhatagát, nem átallva "piszkos" és "alattomos" politikusoknak nyilvánitani kisebbségünk legitim képviselőit. Ebben a helyzetben mi sem hallgathatunk. A látszatra nyugodt felszín még nem jelenti a mélyben megbúvó feszültségek megszű­nését. Semmi esetre sem szabad megen­gednünk, hogy erőt vegyen rajtunk a mindenbe való beletörődés elkerülhetet­lenségének érzése. Ez az idő különösen nem alkalmas arra, hogy ne artikuláljuk világosan, milyen legyen jogállásunk a kialakulófélben lévő új állam keretein belül. Még akkor is hangoztatnunk kell álláspontunkat, amennyiben ezek minden esetben elutasításra találnak. Hiszen csak ily módon érhetjük el azt, hogy a környező világ tudomást szerezzen a kisebbségi problémák megoldásának égető szüksé­gességéről. Egy új államiság alapjainak lerakásánál a kisebbség létérdeke a célirá­nyos, tudatos cselekvés. Természetesen ezen a téren részünkről nem lehet üresjárat akkor sem, amikor nem ennyire sorsfordító időket élünk. A kisebbségek ügye nem oldható meg kampányakciókkal, ez állan­dó, folyamatos tevékenységet igényel. A társadalom változásaival párhuzamosan keletkeznek az újkeletű nemzetiségi prob­lémák, melyek megoldásán állandóan munkálkodnunk kell. Ne higgyük azt, hogy a passzív kivárás politikájával jobb indulási feltételekhez jutunk az új Szlovákiában. Ez teljesen helytelen érvelés. Az eddigi tapasztalatok­ból egyértelműen kitűnik, hogy amennyi­ben semmit nem kértünk, semmit sem kaptunk. Egyértelmű bátor kiállásunk azonban néhány esetben már részeredmé­nyekkel járt. Nem vitás, hogy a sorsa alakulása iránt közömbös nemzeti kisebbség nem őrizheti meg identitását. A ránk váró feladatokat ugyanis helyettünk senki el nem végzi. Még egy esetleges igazán kisebbségbarát európai klíma kialakulása sem oldaná meg gondjainkat. Ugyanis a dolgok végső soron itt, közvetlen környezetünkben dőlnek el. A legkedvezőbb nemzetközi ajánlások is hatástalanok, amennyiben mi napi ügyintézéseink során nem kénysze­rítjük ki ezek következetes betartását. Hosszú évtizedek gyakorlata bizonyítja, hogy a csehszlovák állam részéről elfoga­dott nemzetközi dokumentumok a kisebb­ségek védelméről nem nyernek automat­ikusan alkalmazást a gyakorlatban. Keser­vesen meg kell még ezekért is küzdenünk. Nagy mértékben akadályozza ezeknek az elveknek az érvényesülését a hivatalnokok erősen nemzeti orientáltságú szemlélete. (Pl.: A magyar személynevek anyakönyv­­vezetetésének kérdésében.) Jogos követeléseink nyílt megfogalma­zása gyakran vált ki arrogáns reagálást a többségi nemzet részéről. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy kivonuljunk a politika színteréről. Politikai ellenlábasaink 45 évig nem találkoztak a gyakorlatban a kisebbség érdekvédelmi politizálásával, így talán részben érthető is, hogy a szlovák politikusok nagy többsége már eleve ellenszenvvel viszonyul a kisebbségi ma­gyarság politikájához. Ezért is feltétlenül szükséges állandó jelenlétünk a szlovákiai politikai palettán, hogy jól megalapozott, céltudatos, kitartó munkánkkal bizonyít­hassuk, alaptalan az ellenszenv irántunk, így előbb vagy utóbb tudatosítania kell mindenkinek, hogy higgadt, kiegyensúlyo­zott, megbízható partnerek vagyunk, s velünk mint aktív politikai erővel állan­dóan számolni kell. Együd László (Fotó: Gyökeres Gy.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom