A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-30 / 44. szám
ÉGTÁJAK ki. Meri az világos volt: a vezető személyiség, nem úgy mosolyog, mint Ő, haja nem dús és fekete, mint az Övé, a kis pocak is zavaró. így hát ezekben a napokban a kancelláriából felhívják Pault, a vezető személyiség igen szívélyes hozzá, magához kéri egy kis bizalmas megbeszélésre,' 'kevésszemközt, csak néhány bólogató fej részvételével. Ettől fogva egészen a szavazás napjáig a hirdetooszlopokról és plakátokról Paul mosolyog a járókelőkre, kalapban vagy anélkül, a vezető személyiség képének társaságában (amely persze meg sem közelíti az övét) vagy anélkül, a plakát felső részén pedig a vezető párt nevének kezdőbetűi a keresztény erkölcs megszilárdítását, a szabadságot, a társadalmi egyenlőséget, az igazságtalanságok felszámolását, a közállapotok megváltoztatását ígérik. Aztán ősszel azon az estén, amikor összeszámlálják a szavazatokat, megállapítják, hogy az uralkodó párt kapta a legtöbb szavazatot. A fakó fej marad az elnök, továbbra is ő untatja az embereket beszédeivel, dörgedelmeivel és döntéseivel. Ám Paul elégedetlen, a tömérdek pénz, a házak, autók és a kormány üléseire szóló belépőjegyek ellenére. Paul gondolkodik, mondják a barátai, és mosolyognak. Egy nyugtalan, töprengéssel és tervezgetéssel átvirrasztott éjszaka után Paul reggel nem látható a szokott helyeken, utcasarkokon vagy ügynökségeken, hanem egy hatalmas statisztasereg élén (mindegyikük már vagy hússzor lelte halálát mint gyilkos, bankrabló vagy gengszter, s ezért hálásak Paulnak), amint a főváros széles utcáin, tágas terein át a kancellária felé menetel. Odaérkezvén, Paul egymaga csörtet föl a márványlépcsőn a negyedik emeletre, az utolsó két fokot egyszerre veszi, hatalmas ugrással, úgyhogy megcsörrennek a sarkantyúi, aztán benyomul az ajtón, melyen ott a felirat: Elnök. Paul megáll, hátralöki széles karimájú kalapját, szokásos gyors mozdulatával előrántja revolverét, és lelövi az alacsony, pocakos elnököt, aki átbukfencezik a nehéz tölgyfa asztalon, és lesodorja az aktákat. Paul undorodva megfordítja a cipője orrával, és így szól: Vigyen el az ördög, te kutya! Este Paul, valamennyi adón azonos időpontban, kikíáltatja magát diktátornak, és ez tetszik az embereknek, mert most már rend lesz, olyan, amilyet minden hétfőn 21.00 órakor láthatnak. Az elkövetkező hónapokban Paul valamennyi filmjét ismét műsorra tűzik. Egy másik, sápadt arcú fiatalember már korábban, azokban az években, amikor még oly sokan haltak meg Paul kezétől, elleste tőle, hogyan lehet a revolvert még gyorsabb mozdulattal előrántani a tokból, mint Paul tette, amikor legjobb formájában volt. Az volt a módszere, hogy ráérősen hátrafeszítette a könyökét, mintha diszkoszvetésre készülne, aztán olyan sebesen rántotta elő, ragadta meg és sütötte el a revolvert, hogy az egész egyetlen mozdulatba olvadt össze. Később, mikor egyes fanatikus filmesek végignézték e teljesítményt, lassított felvételen több ízben oda-vissza pergetve a filmszalagot, úgy találták, hogy az eljárás csodálatra méltóan szép. így aztán több ízben bemutatták a felvételt, amely a csodaszép akció lefolyását fokról fokra rögzítette. Látni lehetett, amint lassan összezáródik a kéz, csak a hüvelyk- és mutatóujj köze marad nyitva, éppen csak annyira, hogy beilleszkedjék a revolver markolatgombja. És így tovább. A lányok és anyák hamarosan megkedvelték, billegő járása meghódította a városokat, a Sápadt méltó utóda lett az új elnöknek. Az elnök filmjeit már csak nagy néha tűzték műsorra, akkor is csak parancsra. Paul gyakorta nézte nyugtalanul azt a nagy képet, amelyen a Sápadt egyetlen lövéssel, röptében eltalál négy felhajított üveget. Legszívesebben elvitette volna a fickót. De hát ezt mégsem merte. Pocakot eresztett, a lába elnehezült, a keze remegett, sokat ivott, hogy betekintést nyerjen az államvezetésbe. Olykor vísszakívánta a régi szép időket. A kancellária széles, mahagóni burkolatú folyosóján, zárás táján, lassú léptekkel szembejön egymással Paul, az elnök, meg a másik, a Sápadt. Paul csoszog, a másik billeg (ahogyan elvárják tőle), mindketten összerántják szemöldöküket, úgyhogy csak egy villanás süt elő alóla (amitől Paul szeme égni kezd). Egy darabig így nézik egymást, szétterpesztett lábbal, Pault ez fárasztja, elbizonytalanodik, kissé szédül. A másik biztosan áll a lábán, még hintáztatja is magát, és vigyorog (ahogy elvárják tőle). Aztán az történik, hogy Paul a régi gyors mozdulattal elő akarja kapni revolverét (meg kell mondanunk: egyáltalán nem gyors), de nem sikerül, végignéz magán, a csodálkozástól felrántja szemöldökét. Ré gebben vigyorgott volna. A másik lelövi, de olyan simán, hogy így semmiféle filmre sem vennék föl. Az új elnököt néhány hónap (vagy év) múlva agyonlövi egy másik, ezt megint egy másik, és így tovább. De a közönség az évek folyamán ezt is megszokja. Hajnal Gábor fordítása ILLYÉS GYULA A költő felel /. Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamar. aminö még lehetek, akinek jövőjét az. "ihlet óráin" gyanítom: formálom azt is, amivé ti válhattok, azt munkálom én ki: az.t próbálom létre idézni, azt a lényt, ki még csak agyag bennetek a halvány akarat; akire vágytok, amikor sürgetve mondjátok: költő, előzi! meg korodat! II. Nagy föladat, mert nemcsak bátor nyelv kell rét, de fül is! Mert valahányszor az.t hallani, barátaim, hogy valaki előre rohan a korából egy új. egy tiszta tájig az csak ügy látszik, a kor maradt csak hátra tőle. még jó, ha nem ekkép süvöltve a föl-fölbukó úttörőre: — Hova fut'.’ Elbújt! Játszik! Ili Játszunk, - így száll csak énekünk fel. Játszunk szavainkkal és életünkkel, mert, jaj, csak az. vagyunk, aminek látszunk. Legyetek értelemmel hát irántunk, mert nincs vállalkozóbb s bizakodóbb nemzet minálunk; a rosszat nem szántszándékkal csináljuk, csupán a jót. IV. Ide teszem az akácról az illatot. Ide teszem a Dunáról a fényt, leányról a mosolyt, fiúról a dacot; ebből csinálok költeményt, hog v gazdagi aljatok. Mert az illat a fán mégsem kevesebb, sem a vizen a fény; a lány s fiú csak szebb s elevenebb s magam is több vagyok, ha én aha hun erősödtetek. Semmiből nem lesz semmi 7 S ára van mindennek, ami valamire jó Babrálva a világ dolgaiban valami mégis újdonan marad kezünklien. olvasót!
