A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-16 / 42. szám
ÉGTÁJAK Mosolyt érzek a hangjában, mikor válaszol: — Itt, itthon. így rendeltetett. Aki nagyon szerette a szülőföldjét, szerette és sohasem árulta el a hazáját, az örökre egy helyen marad. így rendeltetett!, — És én? — kiáltok fel. Apám hallgat. — Hol vagy? Apa, itt vagy? S ekkor mit látok? Halott kutyáim, cicáim és mindazok az állatok, akiket itthon meghalni láttam, darazsak, legyek, szúnyogok, a kanári — mind itt vannak ebben a bozótban, közelednek hozzám, mindannyian lelkek, és a hangjukkal üdvözölnek: zümmögnek, morognak, szűkölnek, kutyáim, a Tárná, az írisz, akit kétségbeesésemben öltem meg, a Bojar, az epilepsziás Uru, akit a vadásznak kellett lelőnie, mert iszonyú rohamai voltak, aztán gyermekkorom kismacskái meg Duncso, a barátjuk — most mindez ideszalad hozzám. Kimondhatatlanul boldog vagyok, mert igazolódott az az elméletem, hogy az állatoknak is halhatatlan a lelkűk. Együtt megyünk haza, a kertünkbe, s ott mit nem látok: virágba borul a szarkaláb. Mintegy két méter magas, illatos, törékeny kék virágai pedig gyönyörűséges dallamot árasztanak. Hozzám hajol, mert egész életemben öntöztem és trágyáztam, őmellette sírdogáltam: ő is él. "Én szarkalábam, mennyire örülök, hogy itt vagy, előző életem legszebb és legillatosabb virága, te, mennyire örülök, hogy a világ igazságos, és nemcsak az embert részesíti előnyben, hanem öröklétet ad minden élőnek és élettelennek." Keleten már egészen kivilágosodott, egy-két óra múlva felkel a nap. Noha a fény szétszóródik, érzem a melegét. Lyukat keresek egy kőben a Sandbergen, ahol sok millió évvel ezelőtt tenger hullámzott, s az a lyuk talán egy féreg rejtekhelye volt; belebújok a kőbe, látom, mint vilióznak benne a molekulák, s úgy alszom el, mint mindig életemben — hajnalban édes az álom, amikor épp kel a nap. Varga Érzsébet fordítása Fotó: Bistika r ^ Friedrich Nietzshe Aforizmák Jóakarata színlelés. — Bizonyos emberekkel szemben gyakorta szükség van jóakarata színlelésre, mintha nem látnánk nagyon is jól tetteik indítékait. * Utánzatok. — Nemritkán találkozunk nevezetes emberek utánzataival; és ilyenkor is az történik, mint a festmények esetében: az utánzat jobban tetszik az eredetinél. # A szónok. — Lehet akár a legmegfelelőbb módon beszélni, s mégis ellenérzést váltunk ki az egész világból: elsősorban akkor, ha nem az egész világnak beszélünk. # A bizalom hiánya. — Barátok között a bizalom hiánya olyan hiba, amely jóvátehetetlen lesz, ha szóvá teszik. # A legveszélyesebb párttag. — Minden pártban van valaki, aki a párt alaptételeinek nagyon is hívő megfogalmazásával a többieket lázadásra izgatja. # Kétfajta egyenlőség. — Az egyenlőség kórsága megmutatkozhat oly módon, hogy mindenkit le akanunk húzni önmagunkhoz (becsmérléssel, agyonhallgatással, gáncsoskodással), vagy mindenkivel együtt akarunk fölemelkedni (az elismerés, támogatás, a más sikerein érzett öröm útján). * Egyes erények megbecsülése. — Bizonyos erény birtoklásának mindaddig nem tulajdonítunk különösebb értéket, amíg ellenfelünkön nem figyeljük meg ezen erény tökéletes hiányát. * Bizalom és bizalmaskodás. —Aki mindenáron bizalmaskodni akar valakivel, az általában nincs meggyőződve arról, hogy az illető bizalmát élvezi. Nem próbál bizalmaskodni az az ember, aki élvezi más bizalmát. * Hogyan állíthatunk magunk mellé bátor embereket? — Bátor embereket oly módon beszélünk rá egy tett végrehajtására, hogy azt veszélyesebbnek állítjuk be, mint amilyen. # A várakoztatás. — A hosszas várakoztatás a legbiztosabb módja annak, hogy az embereket fölingereljük és gonosz gondolatok magvait vessük el elméjükben. A várakoztatás demoralizál. * A száj hiúsága. — Az ember akár eltitkolja rossz tulajdonságait és bűneit, akár nyíltan beismeri őket, mindkét esetben hiúsága akar előnyhöz jutni; figyeljük csak meg, mennyire megválogatja, hogy ki elől titkolja el az említett tulajdonságokat és ki előtt viselkedik nyíltan, becsületesen. * Tapintatosan. — Aki senkinek sem akar ártani, senkit sem akar megsérteni, az nem biztos, hogy igazságos, lehet, hogy csak félénk. * A támadás motívuma. — Nem csak azért támadunk meg valakit, hogy fájdalmat okozzunk neki, legyőzzük, hanem talán azért is, hogy tudatában legyünk erőnknek. * Mi a legcsúnyább? — Nem valószínű, hogy egy világutazó bárhol a világon csúnyább vidékeket látott volna az emberi arcnál. * Humanitás. — Szellemileg híres emberek humanitása abban nyilvánul meg, hogy a nem híres emberekkel való viszonyukban lekötelező módon érvényesítik a jogtalanságot. Török Gábor fordítása A HÉT 17
