A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-16 / 42. szám

UTOGATÓBAN — Mindezeket leszámítva. Mi ad önnek itt-ott egy kis örömet? — ?... Nehéz kérdés. Nem is tudom... Ott a nagyobb fiam, ő egészséges. Örülök, ha sikerül neki valami, de ebben a kicsikében semmi örömöm. Jobban mond­va örülök neki, hogy van, szeretem... Nagyon beteg szegény, sokszor eszmé­letét vesztette már, s olyankor nagyon megrémültem, hogy jaj istenem, mi lesz velem, ha meg talál halni? Talán ki sem bírnám, hogy nincs többé. Borzasztó lenne. De így sem jó. A legjobb az lenne, ha egészséges lenne szegény... ám ez már reménytelen. Ez sem jó, meg az sem jó. Semmi sem jó. — Mit tanácsolna hasonló sorsú anyák­nak, hogyan viseljék a rájuk szakadt terheket? — Mindenki maga tudja, mire képes, de én azt hiszem, hogy egy igazi anya mindenre képes a gyerekéért, akármilyen beteg is az. Persze lehet, hogy azok teszik jól, akik megválnak tóle, egyszerűen azért, mert nekik így könnyebb. Én erre képtelen vagyok. Az én szegény gyere­kemet etetni kell. Ki tenné ezt jobban, mint én? Hisz a kórházban sem tudták rendesen megetetni, úgy engedték haza, olyan soványan, mint egy csontváz. Én meg itthon még meg is tömögetem szegénykémet, csak hogy legyen belőle valami... Sokan mondták, hogy ebbe bele kell nyugodni. Tudom, vigasztalni akar­nak... de csak az tudja, hogy ez mi, akinek ilyen élete van. Senki más nem tudja megérteni, senki... Ennyi óv után sem tudtam... belenyugodni... Beszélgetett: Sárközy Adél Lejegyezte: L. Dusik Éva Neki mindez természetes Több éve ismerem, azóta tudom, hogy lelkesedésben, munkabírásban nála nincs hi­ány. Hosszasabban nyaranta a gyerekek olvasótáborában szoktunk beszélgetni. Liszka Éva, az Érsekújvári Alapiskola tanítónője azon kevesek közé tartozik, aki nem sajnálja idejét, délutánjait, estéit és éjszakáit sem, ha arról van szó, hogy a tanítványaiért tegyen valamit. Valamit, ami által jobbak, többek lesznek. Nem kötelességből, hanem kedvtelésből szer­vez, rendez, intézkedik, sürög-forog állandó­an. Tanítás nélkül el sem tudja képzelni az életét. Magyar—pedagógia szakot végzett, s különösen a magyar irodalmat tanítja szívesen. Azt a gyerekektől tudom, hogy színesebben, érdekesebben oktat, mint ahogy másoktól megszokták, minden irodalom óra maga a játékosság, a tanító nénire egyszerűen oda kell figyelni. Liszka Éva azt a pedagógus típust testesíti meg, aki szívvel-lélekkel tanít, úgy, hogy a tanítványainak meg neki is öröm minden tanítási óra. S hogy ilyen legyen, nem rest alaposan készülni, hosszan töprengeni, miféle újdonsággal is szolgáljon, amely igazán élve­zetessé teszi a nebulóknak a tananyagot. Az olvasás megszerettetése különösen szívügye. Már kezdő pedagógusként rádöbbent, hogy nem szeretnek olvasni a gyerekek, nem olvasnak és nem is tudnak olvasni. Márpedig, amelyik gyerek nem tud olvasni, az tanulni sem képes. Nem hagyta nyugodni a gondolat, ezért elhatározta, hogy valamit tesz a helyzet megfordítása érdekében. Olvasókört szerve­zett a harmadikosok—negyedikesek számára, mert úgy tartotta helyesnek, hogy korán kezdje az irányítást. A szakirodalom tanulmányozása mellett ezek a szakköri összejövetelek voltak számára a legtöbb tapasztalatot adók. Ott, a gyakorlatban tanulta meg a ma már alkalma­zott módszereket. — A legcélravezetőbb a rendszeresség. Ha a gyerekek kisiskolás korukban megszokták, hogy egy keveset mindennap olvassanak, hamarosan életelemükké válik az olvasás. Nem kell nekik hosszas magyarázat, inkább jó ajánlatok, figyelemfelkeltés. Persze, ehhez egyenként ismerni kell őket, de hát egy pedagógusnak illő ismerni minden tanítványát, és nemcsak külsőleg... Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak a "gyerekeimmel". Nincs nézeteltérés, dureáskodás, ellenállás. Aki a körömbe járt és jár, nem kötelességből teszi, hanem mert érzi a közösségünk meleg­ségét, érzi, hogy nem feleslegesen együtt töltött órák azok — mondta. Liszka Éva éveken keresztül a Csicsói Alapiskolában rendezte meg az olvasókör tagjai számára a nyári táborozást. Igaz, többletmunkát jelentett a szervezés, de nem bánta, mert azalatt az egy hét alatt jobban összeszoktak a gyerekek, sokrétű programok váltották egymást, rengeteget beszélgettek, játszottak, sétáltak, és úgy tapasztalta, bősé­gesen tanultak a gyerkőcök. Tanultak és gazdagodtak. Az idén már több iskola tanulóit bevonta a táborozásba. Somorjától Párkányig jó néhány iskolába küldte el a felhívást, amelynek alapján a 3—4—5. osztályok tanulói pályamunkát készítettek. A téma a magyar honfoglalás kora volt. Haívanhárom gyereket tartott érdemesnek arra, hogy meghívja a táborba, amelyet ezúttal a Nemesócsai Alap­iskolában tartottak meg. — Magyarságtudatban, történelmi ismere­tekben sokat adó előadásaink voltak. Legalább valamit próbáltunk pótolni a hiányos magyar történelemtanításból. Sokat olvastunk, regé­ket, mondákat, majd megelevenítettük, elját­­szottuk olvasmányainkat. Táborozásunk azon­ban szegényesebb lett volna a kívülállók támogatása nélkül. Örülünk, hogy egyre több felnőtt figyelt fel tevékenységünkre. Kilencen jöttek el, kollégák, történészek, egészségügyi dolgozók, hogy a táborlakók kényelmét meg­teremtsék. Égy szülő kétezer koronával, Bodonyi András ipolysági pedagógus ezer koronával, a Csemadok helyi és járási választ­mánya ugyancsak anyagiakkal segítette ren­dezvényünket. Ez is igazolja, hogy sokan értenek egyet azzal a törekvéssel, amelyet évekkel ezelőtt megkezdtem —- mesélte. — Miért vállalja mindezt? — kérdeztem tőle, mert rettenetesen kiváncsi voltam, mi a mozgatója a többletmunkának. — Csak és csakis a gyerekekért. Legna­gyobb szívügyem az olvasótábor. Ha más nem történne az egy hét alatt, csak annyi, hogy néhány gyerek megszereti az olvasást, az irodalmat, már érdemes volt dolgozni. De én tudom, hogy az előadások, a találkozók, a délutáni beszélgetések rengeteget adnak a gyerekeknek. Törődöm azonban a felnőttekkel is, mert mégis csak a felnőttektől függ, milyenek a gyerekek. Hive és alkalmazója vagyok iskolánkban a Tolnai-módszernek, mert tapasztaltam, hogy mennyire szolgálja a gyerekeket. Minden eleme személyiségfejlesz­tő. A fejlődő szervezetre nagyszerűen ható gyakorlatok jobbá, tökéletesebbé teszik a jövő nemzedéket. Aztán a következő nyárra, a pedagógusi szövetség járási módszertanosa­­ként elvállaltam az 1—4. osztályok tanítóinak a nyári egyetem megszervezését. Talán ez is sikerül és kissé jobban, mint az idén Deákiban. Iskolánk pedagógusainak, kollégáimnak szer­vezem azt a tanfolyamot, amelyen Hollósi Kornélia, a baráti, székesfehérvári általános iskola tanárnője drámapedagógiai előadásait hallgatjuk és nézzük végig. Ügy vélem, nem lesz felesleges ez a tanfolyam, mert olyan helyzetek megoldásához kapunk majd kellő módszereket, amelyek pedagógiai gyakorla­tunkban naponta előadódnak — magyarázta. Liszka Éva tehát nem tölti tétlenül napjait sem a tanév, sem a szünidő idején. Pedig tölthetné egyéni kedvteléseivel... Igaz, végül is azt teszi, mert neki a kedvtelése a pedagógia, kedvencei a gyerekek, lételeme az állandó nyüzsgés, tevés-vevés. Egészen egyszerűen a munkája a hobbija és a hobbija a munkája. Benyák Mária A HÉT 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom