A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-09 / 41. szám
MINERVA csonkig égett gyertya halovány fényénél régi, szakadt térképeket, megsárgult kéziratokat, vaskos könyveket tanulmányoz, s előttünk van az a férfiú, aki félelmetes küldetéstudattal készül élete legcsodálatosabb kalandjára. Miben hitt Kolumbusz, amikor előállt elképesztő tervével? Leginkább talán az ószövetségi próféták — mindenekelőtt Ézsaiás — új földek felfedezésére vonatkozó jövendöléseiben, a számára kedvezően értelmezhető misztikus kinyilatkoztatásokban, az ókori bölcsek ma is meghökkentően hangzó megállapításaiban (az időszámításunk előtti III. században élt Eratoszthenész például kijelentette: "Ha az Atlanti-óceán nagysága nem volna akadály, az Ibériai-félszigetről kiindulva, nyugat felé hajózással eljuthatnánk Indiába"), a középkor nagy tudósainak — elsősorban Roger Bacon-nak és Albertus Magnusnak a "jóslataiban" (Albertus Magnus már a XIII. században leszögezte: "A józan emberi értelem joggal következtet arra, hogy létezik egy negyedik világrész az Egyenlítő táján, és ez a föld emberek számára lakható, tehát bizonyára lakott is!"); ismerte a kor legjelentősebb geográfiai, asztronómiai és kozmográfiai műveit s birtokában volt a nagy hírű firenzei tudós, Paolo Toscanelli Indiát-Európától nyugatra ábrázoló híres térképének, amelybe már csak az útirányt kellett berajzolni, s amely fontos szerepet játszott az első amerikai út folyamán. A térképnél nem kevésbé fontos volt számára Toscanelli levele, melyben az európai földrajztudomány talán legnagyobb tekintélye így írt Kolumbusznak: "Szívesen szereztem tudomást bátor szívű és nagyszerű elhatározásodról, hogy nyugati irányba vitorlázva akarsz keletre eljutni... Az említett útvonal nemcsak lehetséges, hanem valóban létező, és bizonyos! Kétségtelenül tiszteletre méltó lesz vállalkozásod, mérhetetlen nyereséget és nagy dicsőséget hoz az egész kereszténységnek." Kolumbusz pontosan ezt akarta hallani... Voltak azonban egyéb "bizonyságai" is. A hajókon, a kikötőkben, a kocsmákban és egyebütt hallott mendemondák, különös történetek és hírek csak megerősítették a saját álmának bűvöletében élő hajós meggyőződését: a nyugati út létezik, s megtételére senki sem alkalmasabb, mint ő... Fülébe jutott, hogy egy hajós csodálatosan megmunkált fadarabot talált az óceánon; egy másik hatalmas, még sosem látott bambusznádat halászott ki a hullámok közül; az egyik szigeten két ismeretlen, nem európai férfi holttestét sodorta partra a tengerár, valahol valaki távoli földet, kóklő hegyeket látott nyugati irányban... Kolumbusz bizonyított ténynek tekinti a sokak által eretneknek mondott, elképzelhetetlen megállapítást: a Föld gömbölyű. Márpedig ha így van, mi sem egyszerűbb, mint átkelni az Atlanti-óceánon, s partot érni Indiában. A Toscanelli-térkép alapján végzett (természetesen hibás) számítások alapján az Európát Indiától elválasztó távolság jól felszerelt hajókkal "könnyen" legyőzhető, véli Kolumbusz, aki a próféták lángoló hitével, a világhódítók hajthatatlanságával és elszántságával lát hozzá terve megvalósításához. Önbizalma lenyűgöző. Élete alkonyán egy levélben így jellemzi magát: "Tengerész voltam kora ifjúságom óta, és az maradtam mind a mai napig. Aki a tengert járja, a világ titkait kutatja. Ahol csak hajóztak, az egész földkerekségen, ott hajóztam magam is... Óhajtásomat kegyesen fogadta az Úr, adott hozzá jó érzéket és értelmet. Bőséggel juttatott nékem a vitorlázás tudományából, az asztrológiából annyit, amennyi éppen kellett, s ugyanígy a geometriából és az asztronómiából is... Láttam és valóságosan tanulmányoztam is minden könyvet, a világ leírását, históriáját, krónikákat és filozófiát, de még egyéb mesterségeket is, amelyekre szemmel láthatóan megnyitotta értelmemet a mi korunk; és kikülde a tengerre, lelkesedést öntve belém a cselekvésre." Kolumbusz 1484 tájékán II. Joao portugál királyhoz fordul, kérve terve támogatását s aranyhegyekkel kecsegtetve az uralkodót, aki az ország legnagyobb tudományos tekintélyeit tömörítő Matematikai Juntára bízza a különös kérelmező javaslatának véleményezését. A Junta tévesnek és megvalósíthatatlannak nevezte az elképzelést. A csalódott Kolumbuszt 1485 nyarán már Spanyolországban látjuk viszont. Az Aragónia és Kasztília egyesüléséből született országban nem sok jó vár a rögeszméjével házaló jövevényre. Délen még folyik a mórok elleni háború, az országban pedig tombol az inkvizíció rémuralma. Az uralkodópárnak — Aragóniái Ferdinándnak és Kasztíliai Izabellának — vajmi kevés ideje van arra, hogy ábrándos és eretnekgyanús tervekkel foglalkozzék. Kolumbusz azonban hihetetlen türelemmel viseli el a várakozás gyötrelmes hónapjait: csak 1486 nyarán bocsátják a királynő színe elé, aki kegyesen és jóindulatú kíváncsisággal fogadja a "szegény idegen" rendíthetetlen hittel, páratlan ékesszólással előadott szavait, de a döntést ő is a tudósok testületére bízza. Évekig tartó vita és huzavona vette kezdetét; a királyi bizottság itt is elutasította Kolumbusz tervét, a királynő rokonszenve pedig csak ahhoz volt elég, hogy az udvar az egyre csüggedtebb hajósnak némi anyagi támogatást nyújtson. 1492. január 2-án Mohamed Boabdil, az utolsó mór király feladta Granadát: a "hitetleneket" kiszorították Spanyolországból — már "csak" a zsidók rövidesen bekövetkező kiűzetése volt hátra. A világraszóló győzelemnek köszönhetően a várakozás keserves évei után végre felvirradt Kolumbusz napja. A reconquistá-t (visszahódítást) győzelmesen befejező uralkodók most már gondolhattak a conquistára, a hódításra is. Az új helyzetben több udvari főméltóság is Kolumbusz mellé állt. A reményvesztetten épp Franciaországba induló tengerészt lovas futár hívta vissza a Granada melletti táborba. A nemrég még visszautasított és sokak által a pokolba kívánt idegen legkóptelenebb követeléseit is teljesítették: megkapta a még sosem látott, általa fölfedezendő területek alkirályának és főkormányzójának rangját, kinevezték az óceán tengernagyává, a szerződésben rögzítették, hogy a Spanyolország számára meghódítandó földek kincseinek és terményeinek egy tizede az éveken át kegyelemkenyóren tengődő, magabiztosságával és elszántságával mindenkit elképesztő konok jövevényt illeti. A tegnap még névtelen vándor Don Cristóbal Colonként, egy ismeretlen világ admirálisaként és alkirályaként hagyta el a spanyol tábort. A körülötte elterülő tájat figyelemre sem méltatta: látnoki szeme előtt már az új világ ködkópe lebegett. G. Kovács László _____ A HFT 91
