A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-25 / 39. szám
SOKFÉLE HÍRES VADÁSZÍRÓK Molnár Gábor az ős vadonban Molnár Gábor (1908—1980) igen drámai sorsú, sajnálatra méltó írnok volt (1932-ben Brazília őserdeiben egy robbanás következtében elvesztette szemevilágát). A fővárosban született, de mindig vonzotta a vidék, a természet, így hát nem csoda, hogy a mezőgazdasági pályát választotta. Pápán, 1927-ben szerzett mezőgazdasági képesítést, és 1930-ban, a Magyar Nemzeti Múzeum expedíciójával útra kelt Brazília őserdei, dzsungeléi felé. Az expedíciót és a gyűjtőutat azonban egyedül kellett folytatnia, mivel társai megbetegedtek. Molnár Gábor felismervén a körülményeket, mérgeskigyókat fogott, vadbőröket preparált és azok eladásából, értékesítéséből tartotta fenn magát. így írt ezekről az időkről: "Forró övi ős vadon, örvénylő víz. Napkelte. Vadász- és gyűjtőúton vagyok Észak-Brazíliában. Meglehetősen vad illatú, üres kígyóketrecen ülök az Utuma folyó partján. Előttem töltőtoll meg egy összerakott papírköteg, a naplóm. Lábujjammal a forrósodó parti homokban hűvösebb réteg után kutatok. Csak bokáig merülök a selymes, lágy fövenybe. Három barna bőrű legény, Abilio, Juan és Klementino körülöttem rakodik. Készülnek a kora reggeli indulásra. Tegnap délután még zsákmánnyal teli ládáim, ketreceim mára kiürültek. A bárkás kereskedővel, Henrique Gomezzel való találkozáskor sikerült túladnom — ha nem is túl előnyösen — teljes élőállat-, vadbőr- és bogárgyűjteményemen." Bizony a kereskedők kíméletlenek voltak, mindig áron alul igyekeztek megkaparintani a portékát. Nemcsak az ősvadon volt kegyetlen és kíméletlen, hanem a kereskedők is. A napló folytatásában ezeket rótta a papírra a fiatal utazó: "Errefelé mindig támadni és védekezni kell, az őserdőben Winchesterrel, vadfogó hurokkal, Gomez ellen alkuval." A mondatból az árnyalt humor sem hiányzik. Tehát így élt az egyedül, árván maradt magyar kutató, gyűjtő, de néha kénytelen volt az ültetvényeken állást, beosztást vállalni, hogy pénzhez jusson, és megszerezze a felszerelést, a szükségleteket, hogy csónakon, sokszor gyalogszerrel úttalan utakon, járhatatlan őserdők, dzsungelek ösvényein folytathassa megkezdett, tudományos munkáját. Ám a szépen alakuló pálya, az ifjú, kitartó tudós pályafutása — szinte hihetetlen — 24 esztendős korában derékba tört. Egy alkalommal robbanóanyaggal dolgozott, amelyhez értett, de egy véletlen baleset folytán robbanás történt, amely örökre megvakította. Molnár Gábor hihetetlen energiával, akarattal dolgozott tovább, jegyzeteit kibővítette, leírta, sőt, néhány esztendő múlva világtalanul is újabb utazásokon vett részt és megpróbált az élethez igazodni, élvezni annak örömeit. Akik valaha látták, hallották beszélni élményeiről és tapasztalatairól, fantasztikus elbeszélőt, hatalmas tudású embert ismerhettek meg személyében. Az író-olvasó találkozókon, vagy más alkalmakkal, halhatatlan figyelemmel, érdeklődéssel és megbecsüléssel találkozott olvasói, tisztelői körében. Sok megjelent könyve közül talán három önéletrajzi regényére hívnánk fel a figyelmet: Makk és Jaguár (1972), Éjbe zuhant évek (1973) és A Bakonytól Amazóniáig (1978). Szemelvényünket a Négyen a vadonban (1966) című könyvéből vettük, amely brazíliai vadászkalandjainak, expedíciójának állít emléket. Motesíky Árpád Molnár Gábor az egyik expedíción (az álló sorban balról a második) Molnár Gábor Egy tapír alábuHiH Helyemre lépek a csónakban, és jókedvűen merítem meg evezőmet. Abilio nagy erővel löki vízre a púposra rakott, öles pálmaborítókkal letakart csónakot, majd betérdel helyére, a csónakelőbe, és megmeríti evezőjét. A másik csónakban is ezt teszik. Mindkét csónak nekilódul a víznek. Előre, a Miriti óriás zuhogója irányába! Húszat sem húzunk, amikor a parti zöldből óriás csobbanással vízbe veti magát egy hatalmas, barnás szőrzetű tapír. Itt anta a neve. Észrevesz bennünket — nyilván úgy érzi, két tűz közé került —, és hirtelen alábukik. — Jaguár verte a partról a vízbe! — suttogja Abilio. Valóban, túlfelől és alább felbukik a menekülő tapír, óriási lendülettel eléri a vízbe csüngő növényzetet, és törve-zúzva a lombot, eltűnik alatta. Abilio erős húzással ismét a homokpartra viszi csónakunkat. Juan és Klementino hasonlóképpen cselekszik. Húsz lépésre vagyunk indulásunk helyétől. Abilio partra ugrik, a csónakot kijjebb húzza a homokra, majd némán int, kihúzza evezőpadja alól Winchesterét, és eltűnik a homokpadot határoló sűrűségben. Klementino is partra ugrik, kézbe veszi nagyöbű 44-es Winchesterét — hátha erre tör ki az Abilio kereste
