A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-09-18 / 38. szám

egyik sor végéről visszatér a következő képsor elejére) kódolva az ún. színsegód­­vívő jel segítségével regenerálja a televí­ziós központiból sugárzott színeket. Erre szolgál a dekóder nevű egység. Bár további három rendszert is kidolgoztak ez idő tájt Amerikában, viszont Goldmarké volt a legtökéletesebb, amelynek fényes bizonyítéka, hogy 1950-ben végül is ez lett az elfogadott (normalizált) NTSC (national Television System Comittee - Nemzeti Televíziós Rendszerbizottság) néven. Jelentőségét az bizonyítja a leg­jobban, hogy a későbbi színes tévérend­szerek kiindulópontjául a GokJmark-rend­­szer szolgált. így volt ez Henry de France esetében, aki a SECAM-ot (Sequientille á Memoire - Átvitel emlékezéssel) és Walter Bruchnál is, aki az NSZK-ban a PAL (Phase Alternation Line - Fázisváltós vonal) szabadalmazója volt. így nem túlzás a megállapítás, hogy Goldmark C. Péter a színes televízió atyja. Még javában dúltak a viták a színes tévé Egyesült Államok beli bevezetése körül, amikor Goldmark már máson töri a fejét: a lemezgyártás felé fordult a figyelme. A negyvenes évek elején még a törékeny, nagyfordulatszámú (78 fordu­lat/perc), tehát három—négy perc leját­szási idejű bakelitlemezek voltak forga­lomban. Goldmark C. Péter 1948-ban szabadalmaztatja a PVC alapanyagú, mikrobarázdás, hosszanjátszó LP (Long Play) hanglemezt, amely a lejátszási időt csaknem a tízszeresére növelte, miköz­ben a forgási sebesség is csökkenthetővé vált 33-ra a minőség megőrzése melletti A magnógyártás beindulása mellett a mikrobarázdás lemez elterjedése forra­dalmasította századunk hangtechnikáját. A hangok világába tett kiruccanását követően Goldmark újra a tévével kezd foglalkozni. Először a gyomor és a többi belső szerv vizsgálatára alkalmas miniatűr orvosi tévét alkotja meg, majd a telekom­munikációs műholdak és az Amerikában a hatvanas évek folyamán robbanássze­rűen terjedő kábeltévés rendszerek kiala­kításának, ezek összekapcsolásának, a műholdakkal való együttműködés lehet­séges változatainak műszaki alapjait fek­teti le. Ez irányú tevékenysége bátran összevethető T.A. Edison munkásságá­val: míg dicső elődje házhoz szállítja az univerzális energiaforrást, a villa­mosságot, addig ő a modern társada­lomban nélkülözhetetlen információforrás­ra kapcsol rá minden háztartást. Ez irányú tevékenységének legismertebb mai to­­vábbvivője Ted Turner, a CNN (Cable News Network) társaság tulajdonosa, akinek mamutvállalata a nap huszonnégy órájában a világ minden részéről ontja a híreket kábeltévé-rendszerek, távközlési és műsorszóró műholdak, továbbá földi tévéhálózatok segítségével. Goldmark C. Péter élete igazi amerikai karriertörténet: tudományos sikereivel egyidőben anyagilag és társadalmilag is elismerik. 1954-től 1972-ben történt nyug­díjba vonulásáig az egyik legjelentősebb telekommunikációs mamutvállalat, a CBS igazgatója, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja. Amilyen gyors és határozott volt a tudományos és a műszaki kérdések megoldásában, annyira szerette a hatá­rozottságot és a gyorsaságot az autópá­lyákon is. Imádta a nagy autókat, amely végül is a vesztét okozta: 1977. szeptem­ber 6-án gyorshajtás következtében au­tóbaleset áldozata lett. Élete és halála akár rohanó, zaklatott századunk jelképe is lehetne. Viszont tevékenysége ered­ményeképp legalább annyit fordult a világ, mint Edison hatására. Ozogány Ernő MINERVA A "gyógymákony" története dióhéjban — Az utóbbi 350 évben három komolyabb kísérletet tettek Oroszországban a részeges­kedés visszaszorítására — fejtette ki moszkvai előadásai során David Christian történész, a sydneyi egyetem professzora, aki az orosz parasztság étkezési és italozási szokásait kutatja. — Az első "hadjáratot" még Alekszej cár indította 1652-ben. Nikon pátriárka biz­tatására. Ám ez az intézkedés, valamint a Lengyelország elleni háború pillanatok alatt kiürítette az államkincstárt, ezért a cár a vodka elleni hadjáratot kénytelen volt igen gyorsan lefújni. A második alkoholülalmi időszak 1914-ben kezdődött, a háborús mozgósítással összekap­csolva. Utóbb azonban már a szovjet állam volt kénytelen visszacsinálni az egészet, szintén az óriási kincstári bevételhiány miatt. A harmadik immár Gorbacsov nevéhez fűződő kampány tragikus kudarca közismert: "sike­rült" hatalmas csapást mérni a fél élelmiszer­iparra és a kiszolgáló ágazatokra (üveggyártás, szállítás, stb.); történelmi borvidékeket dóze­­roltak parlagföldekké; tönkrement az ágazat külkereskedelme is — viszont valóságos "stratégiai ágazattá fejlődött a zugszeszfőzés, és kiépült, illetve a bűnüldöző szervek fejére nőtt az erre a "szolgáltatásra" szakosodott maffia (akárcsak a húszas évek Amerikájá­ban). A vodka mindig is hatalmas üzlet volt — a XIX. században például az állami bevételek 30 százalékát adta, és az összes hadikiadások 70 (!) százalékát fedezte. "Tiszta" üzlet azonban sohasem volt: a házaló italmérők és kocsmárosok mindig vízzel hígították, de hogy "ereje" mégiscsak legyen, a legkülönfélébb anyagokkal mindjárt "föl is javitották": arzén­nal (!), nikotinnal, beléndekfőzettel, borssal­­paprikával, vagy ha más már nem akadt, hát szappannal. A "bájital" ezek után termé­szetesen elég alacsony szeszfokú volt és igencsak zavaros színű — ám kiválóan a "fejébe szállt" annak, aki meg merte inni. És ha a kocsm árosnak az "adalékanyagokkal" sikerült eltalálnia a még nem halálos dózist, akkor mindenki jól járt. A nép egyébként "hígított víz"-nek, vagy "gyógymákony"-nak hívta a kotyvalékot. Kevesen tudják, hogy a XIX. században volt már egy "vodkaperesztrojka" is: az állam, a nagyobb bevételek reményében, elrendelte a vodka minőségének javítását és az árusítás kiterjesztését. A dolog azonban zátonyra futott, mert a közvetítő rétegnek, az italárusítók már akkor is kikezdhetetlen kasztjának esze ágában sem volt "peresztrojkát" játszani: inkább szépen megvesztegették a befolyásos vidéki hivatalnokgárda 90 (!) százalékát — külön érdekesség: mindenkinek pontosan annyi kenőpénzt adtak, amennyit az illett» fizetéseként az államtól is húzott — és minden maradt a régiben. A haszon, immár a többlethaszonnal "megfejelve" a "mákony­­maffia" zsebébe vándorolt, a muzsikusok pedig tovább vedelték a megszokott moslék­vodkát. A múlt század 50-es és 60-as éveiben a parasztok több kormányzóságban is föllá­zadtak a gyalázatos árú és minőségű vodka miatt: lerombolták a kocsmákat, agyonverték és elkergették a kocsmárosokat, és afféle "vodkamentes" övezeteket hoztak létre. De mert ezek a "józanlázadások" közvetlenül veszélyeztették a hadsereg pénzellátását — ha az ember belegondol, hogy a magyar szabad­ságharcot 1849-ben vérbe fojtó és egyebek között Petőfit is legyilkoló cári (kozák) hordákat 70 százalékban a moslékvodkát vedelő, részeg orosz muzsik "finanszírozta"... —, nem volt nehéz rávenni a katonaságot a rendcsinálásra. A "kocsmarend" szuronyokkal és sortüzekkel való helyreállítása után pedig példás büntetésben részesítették a "főjózano­kat": vesszőfutásra ítélték őket, s e végigverés után addig erőszakolták beléjük a vodkát, amíg össze nem estek. A HÉT 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom