A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-11 / 37. szám
HÍRMONDÓ A Dogtroep Nagy kiterjedésű mozgó szerkezetek, meghökkentő kosztümökben megjelenő akrobaták (?), színészek (?), sosem tapasztalt fényeffektusok, néha már-már dobhártyarepesztőén ordenáré zene. S a nézők? Nos, a nézők a meghökkentő első képek után "vevők" erre a tájainkon még hirből sem ismert groteszkül szórakoztató látványra. A pozsonyi-ligetfalusi betonváros lakói az emberi tűrőképességet meghaladó kánikulában legalább két éjszakára örvendezhettek "előnyös" helyzetüknek. A holland Drogtroep társulat ugyanis a ligetfalusi parkot szemelte ki éjjeli előadásainak színhelyéül. Az előadások mindkét esetben huszonkét órakor kezdődtek — valószínűleg olyan meggondolás alapján, hogy ilyen késői időpontban kevés lesz a zavaró momentum, s a különleges fényeffektusok eléréséhez is elengedhetetlen az éjszakai sötétség "asszisztálása". A főleg képzőművészekből és zenészekből verbuválódott, 1975-ben alakult társulat integrált művészetet próbál létrehozni a színház, a képzőművészet, a zene és a performance elemeiből. Állandóan kísérleteznek. Nyaranta Európát járják — ünnepségeken, színházi fesztiválokon lépnek fel. Az idén szerepeltek már a Téli Olimpia megnyitó ünnepségén Albertville-ben és a sevillai világkiállításon is. Az együttes profiljának egyik legmeghatározóbb eleme a zenei elem. Erre épülnek azután a társulatot alkotó profi képzőművészek által tervezett mobilok, kosztümök, látványeffektusok. Ez idáig két nagylemezt készítettek. Második nagylemezük néhány példányát Pozsonyba is magukkal hozták, s az ezen hallható anyag egy részét itteni előadásaikon is felhasználták. Rengeteg népzenei és dzsesszelemet tartalmazó zenéjüknek mindenekelőtt hangulata van. A sok fúvós hangszer, a bendzsó, a tangóharmonika főleg a század eleji falusi búcsúk, vásárok hangulatát idézi. De van egy apró, ám meghatározó különbség. A zenészek mindent eltúloznak, ami elég ahhoz, hogy ezt a vásári hangulatot megkérdőjelezze, groteszkké tegye, sőt, kinevettesse. Az egyes hangszerek szándékosan rosszul hangoltak, a trombita repedt fazékhangon szólal meg, a fülbemászó dallamokba hamis hangok keverednek. Ez a vásár nem a "boldog békeidők" nyújtotta természetes közönségesség és otrombaság vására. Ez a vásár a háborúkkal, mindenfajta ideológiákkal, terrorizmussal, az egyre romló gazdasági helyzettel agyonijesztgetett, neurotizált és kiábrándult emberek vására. Meg a szabadpiacé: minden, de minden eladó... És mindennek ellenére ez a zene, akárcsak a sok mocsokkal szennyeződött világ, taszítóan vonzó... Akadnak persze, akiknek ez a zene és az egész előadás teljesen mást nyújtott. Van, aki az akrobatamutatványokat "viszi haza" emlékül, másoknak a szokatlanul groteszk jelmezek tetszettek, megint másoknak a fura, ide-oda dőlő mobilok vagy a meghökkentő színpadi jelenetek.' Akadnak azonban olyanok is, akik semmit sem értettek az egészből, de az összhatás, a látvány teljesen megzavarta a fejüket, és elbűvölve távoztak. Melaj Erzsébet Fotó: Gyökeres György A kassai Thália Színház \ szeptemberi játékterve 11. péntek Lekenye Szomorú vasárnap 20.00 25. péntek Lice Jövőre, veled, ugyanitt 19.00 12. szombat Imreg Jövőre, veled, ugyanitt 19.00 26. szombat Makranc Szomorú vasárnap 19.00 13. vasárnap Szomotor Jövőre, veled, ugyanitt 19.00 27. vasárnap Körtvétyes Szomorú vasárnap 19.00 18. péntek Boly Szomorú vasárnap 19.00 29. kedd Tornaija A vágy villamosa 19.00 19. szombat Hosszúszó Szomorú vasárnap 19.00 30. szerda Szepsi Jövőre, veled, ugyanitt 19.00 20. vasárnap V_______________ Abara Szomorú vasárnap 19.00 ___> 8 A HÉT