A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-03 / 27. szám
SZABADIDŐ ma sincs, mi okozhatta a beteg állapotának rosszabbodását. — Gyakran hányinger gyötri — mondtam. — Ha valami történik, éjjel vagy nappal, mindegy, azonnal értesítsen. Másnap Capaldi szürke arccal újságolta, hogy a beteg kórházi kezelésre szorul, mert az állapota egyre súlyosabb, nem vállalja érte a felelősséget. Az állandó orvosi felügyelet elkerülhetetlen. — Victoria nem megy a kórházba — mondtam határozottan. — Nincs más megoldás, uram! Az éjszaka sokáig elbeszélgettem a senorítával. Ültünk a konyhában, mint valami sorsüldözött szerelmespár. Fejét a váltamra hajtotta és gondolkozott. Egyszerre csak ijedten az ajtóra mutatott. Victoria állt a küszöbön és kacagott. — Miért hagytad el az ágyadat? — kérdeztem rémülten. — Ha az ágyamban maradok, akkor nem lett volna részem ebben a csodálatos látványban, és nem tudom meg azt, amit most már tudok. Tudtam én, miért hoztad a házunkba ezt a spanyol ribancot! — Miket beszólsz... — Elegem van mindenből! Ez a ribanc azonnal hagyja el a házat! Most rögtön! Parancsolom! Érted? Parancsolom! * A sofőr betessékelte a gépkocsiba a szomorú szemű ápolónőt. Sokáig az ablak mellett álltam. Most száll be a vonatba és... Addios? Nem, nem, talán még találkozunk. — Felhívtad az ügynökséget? — kérdezte Victoria másnap. — Igen — válaszoltam. — Küldenek három nővért. Választhatsz közülük. Én ezalatt elmegyek a moziba. Öt óra körül értem haza. A csengő azonnal megszólalt és én rögtön a hálószobába rohantam. Victoria nem titkolta örömét. Vigyorgott. Egyenesen a szemembe. — Minden rendben van, drága uram. Találtam végre egy megbízható ápolónőt. Az első kettő nem nyerte meg a tetszésemet, olyan ribancfélék voltak, de a harmadik ellen biztosan neked sem lesz kifogásod. Nem szép ugyan, nem is fiatal. Lent van a konyhában. Miért nem nézed meg? Erre az ápolónőre nem vagy kíváncsi, drága uram? Szó nélkül lesiettem a konyhába. Egy öregasszony — lehetett vagy hatvanesztendős — nézett rám mosolyogva. Igen, mosolygott. — Hívat a nagyságos asszony? Éppen teát főzök. Odafönt megint megszólalt a csengő. Kirohantam a konyhából. Victoria a lépcső korlátjának támaszkodott és kacagott. Én nyugodtan visszamentem a konyhába. — A nejem minden este nyolc órakor beveszi az orvosságot — mondtam türelmesen. — A pentamilint. El ne feledjük, ugye — Én semmit sem felejtek el. — Nagyszerű... — Olyan sápadt vagy... — Elmúlik. Az adagját... — Felhígítom a tejben. — Ügyes kezed van és gyors észjárásod, anyám. Az öregasszony cinkosan rám mosolygott, felkapta a tálcát és felsétált a betegszobába. Dolores... találkozunk még, ugye?! VANDÁLOK A múlt esztendő augusztusában Kistapolcsányban, Stróbl Alajos remek vadászati témájú szobrainak színhelyén jártam. A Nimród vadászlap számára készítettem tanulmányt a történelmi Felvidék szülöttének munkájáról. Stróbl Alajos 1856. június 21-én, Királylehotán született és 1926-ban halt meg Budapesten. Amit a festészetben a nagy kortárs Szinyei Merse Pál ecsettel mondott el nekünk a vadászatról, azt Stróbl Alajos bronzba öntötte és kőbe, málrványba véste. Számunkra—kései nimródok és nem nimródok számára — vadászati témájú szobrai különösen lenyűgözőek, de joggal állíthatjuk, hogy a századvég, és a századelő szobrászatának legkiválóbb alkotásai. Tudjuk, hogy Stróbl Alajos játékos kedvű ember volt, noha életében minden óráját, napját a művészetnek szentelte. Ám a budai várban felállított "Mátyáskút" szoborcsoport alkotása közben, amint megformálta az ifjú királyt vadászcselédjeivel, pecérjeivel, vadüző ebeivel, maga is úgy érezte magát, mintha a reneszánsz felejtette volna itt. Annyira beleélte magát a ’daliás’ időkbe, hogy egy szép nyári éjszakán epreskerti műhelyének fái közt a tanítványaival eljátszotta Mátyás vaddisznóvadászatát, illetve csak a befejezését. Hatalmas máglyát rakatott és annak parazsán sütötték a zsákmányt, 'egy hentesboltban vásárolt malacot". Ámde kanyarodjunk vissza a kistapolcsányi parkban elhelyezett szobraihoz, de előtte még szóljunk néhány szót a park ékességéről a klasszicista kastélyról. Eredetileg vízvár volt, amelyre a tizenhatodik században erődítményt építettek, s mai klasszicista formáját a múlt században nyerte, Hild József építész keze nyomán. A kastélyban bútormúzeum, könyvtár és műgyűjtemény van, de bizonyos részét üdülőközpontnak rendezték be. A parkban van még egy különálló vadászkastély, ami szintén Hild József műve, ma erdészeti hivatal székel benne. A gyönyörű parkban, szemet gyönyörködtető környezetben látható a megsebzett, elmúlással küzdő szarvasbika bronzszobra, valamint a vadászkopó támadása a sebzett vadkan ellen. Ez utóbbi ugyancsak remek alkotás, élethű, a természetben gyakran lejátszódó vadászjelenetet örökíti meg. Ezek a művek a tizes évek táján készültek, és eredetileg Betléren álltak, csak később, a kistapolcsányi kastély nyári elnöki rezidenciává történt alakítása után kerültek jelenlegi helyükre. A krasznahorkai Andrássy grófok mauzóleumában maradt és látható egy kisméretű élethű kutyaszobor, amely az úrnő kedvenc tacskóját ábrázolja. Kevesen tudják, hogy alkotója a neves Stróbl Alajos volt. Sajnos a kistapolcsányi medveszoborról, a szobrász híres alkotásáról kevés leírás található a szakirodalomban. Pedig a medveszobor is a remekművek közé tartozik... Magam is úgy voltam vele, és miután lefényképeztem a szarvasszobrot meg a hajtókopót, elégedetten kapcsoltam be fényképezőgépem tokját, és körültekintettem a nyári hangulatban "üzemelő” parkban. Élvezettel hallgattam a kiránduló gyereksereg zsibongását és néhány perc után a park kijárata felé indultam. De a virágokat locsoló csinos lány megszólított: — A medvét nem fényképezi le? — kérdezte és zavartalanul folytatta munkáját, gumislággal locsolta tovább a virágokat. — A medvét, miféle medvét? — dadogtam zavaromban, de valami derengeni kezdett agyamban a medveszoborról és láttam, hogy a lány nem tréfálni, kacérkodni szándékozik velem. Közelebb léptem a lányhoz, aki egy pillanatra abbahagyta a locsolást és elmagyarázta, hogy a bükkfasor végében van egy mesterséges tavacska, a mellette lévő sziklán megtalálhatom a medve bronzszobrát. A kastélytól pár percnyire, rövidke séta után ott állhattam a muflonkos teteméből falatozó hatalmas medve szobra előtt. Bizony nem valami barátságos hangulatban fogadott, harcias testtartásából, agyarainak villogtatásából nem a szíves vendéglátás pillanata áradt... Nos, a múlt esztendő végén esztelen vandálok, vagy tréfálkozó gyerekek (?) a medve kitátott szájába robbanóanyagot tettek, amely leszakította a csodás bronzszobor orrát, fejének első részét. A példátlan vandalizmus kapcsán nemcsak a vadászok háborodtak fel, hanem a műalkotásokat, szobrokat becsülő emberek is. A kegyetlen, esztelen vandáloknak a rendőrség természetesen bottal ütheti a nyomát. A jó hecc (!!!) eredményét szabadlábon élvezhetik! MOTESÍKY ÁRPÁD
