A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
A csodálatos cinege Élt valahol fent, a messzi hegyekben egy bányász, akinek már régóta nem volt munkája, s ezért madaraszásra adta a fejét. Legtöbbször vele ment a legkisebb fiacskája, a tízéves Peti is. A kisfiú egyszer kora hajnalban egyedül ment ki az erdőbe, és elbújt egy bokorban. Nem kellett sokáig várakoznia, mert honnan, honnan nem, hirtelen egy cinege szállt a lépvesszőre, s mintha az lett volna a leghőbb vágya, hogy a kisfiú azonnal megfogja, még csak szabadulni sem próbált a gyerek simogató kezéből. Vígan fütyörészve ment Peti haza, vállán a hálóval, de a cinege is vidám volt ám, s együtt fütyörészett Petivel. Amikor Peti hazaért, leakasztotta a falról a kicsinyke kalitkáját, udvariasan betessékelte ajtaján a kis cinegét, mohából ágyat is vetett neki, melléje meg friss vizet készített be és jó sok kendermagot. No, azért egy kis mákról sem feledkezett el, mert azt képzelte, hogy a cinege is szereti, hiszen az ő kedvenc eledele a mákos tészta volt. Másnap hajnalban a kis cinege vidám énekszóval köszöntötte a kis gazdáját. Amikor Peti odament hozzá, hogy megint friss fizet adjon neki, és néhány újabb tökmagot, nagy álmélkodására egy icipici kis tojás feküdt a mohán, mint valami kicsi ékszer. S nem is közönséges tojás volt az, hanem tündökletesen fénylő pici aranytojás. Másnap kora reggel bement a bányász a városba, megkereste az aranyművest, és megmutatta neki a kincsét. Ha láttátok volna, hogy elcsodálkozott az aranyműves, mert bizony még sohasem került aranytojás a kezébe. Ahogyan lemérte a mérlegen, annyit nyomott, hogy a szegény bányász egy egész kalap pénzt vitt haza érte. S ez aztán így ment napról napra, sok-sok hónapon át. Minden reggel, amikor a kisfiú odament a kalitkához, hogy megitassa és megetesse hűséges cinegemadarát, mindig ott feküdt a mohán a tündökletesen fénylő pici aranytojás. Egy reggel azonban, amikor szokása szerint ismét odalépett a kalitkához, a kis cinege váratlanul emberi hangon szólalt meg: — Most már elég pénzetek van, vegyetek rajta egy veteményeskertet, sok-sok gyümölcsfával, tartsatok méheket is, és ahogyan a méhecskék, ti is dolgozzatok szorgalmasan. Engem pedig engedjetek szabadon, és ígérjétek meg, hogy soha többet nem fogtok kint madarat az erdőben. Ha megszegnétek tilalmamat, akkor egy reggel arra ébredtek, hogy a veteményeskertnek meg a gyümölcsfáknak hűlt helye lesz. Mindezért cserébe csak annyit kérek tőled, hogy vess el egy kis mákot is a kertben, hogy ha majd néha eljövök ide vendégségbe hozzátok, megkínálhass vele, mert tudod, igen-igen megkedveltem. Peti szabadon engedte a kis cinegét, és az fütyülve, trillázva repült el az erdő felé. Mindanynyian megfogadták a tanácsát, szorgalmasan dolgoztak, szépen meg is éltek. Persze a mákültetésről sem feledkezett meg Peti — már csak a mákos tészta miatt sem —, és minden héten egyszer vendégségbe várta a valamikor' tündökletesen fénylő pici aranytojást tojó cinegét. S ilyenkor akkora füttykoncertet csaptak, hogy elhallatszott hetedhét országba, s mindaddig fütyültek, amíg be nem rekedtek. (Olasz mese) SZAKÁCSPARÁDÉ. Több mint egy tucat szakács vonul el a vendégek előtt, de árnyképe csak kettőnek látható. Melyik kettőnek? A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. DÉNES GYÖRGY Zápor Kicsapott a Duna-holtág. csónakáznak a káposzták. Hej, dulidom, dulidom. Körös-körül vízár locsog, kapálódzik ürge, pocok. Hej, dulidom, dulidom. Úszik a tök, az uborka, ficánkol a vizibolha. Hej dulidom, dulidom. Ha elvonul zápor, vihar, kiszikkad a libaszivar. Hej, dulidom, dulidom. CINCOG AZ EGÉR. Hát persze hogy cincog, mert azt hiszi, hogy a macska az életben nem talál rá. Valóban (gy van? A gyermekrejtvény helyes megfejtéseiért jutalomban részesülnek: Oláh Noémi (Fülek) 25. szám, Ifj. Szapora Béla (Nagytárkány) 27. szám, Hátas Szilvia (Vágsellye) 28. szám A HÉT 27
