A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
Válás előtt Tizenegy órakor, amikor is elharangozzák a delet, beülünk ebédelni a "Špalíček"-be, ahol a legdrágább étel (a rostélyos) pontosan 58 korona 30 fillérbe kerül, az igénytelenebb vendég azonban tíz-egynéhány koronáért is jóllakhat. E bevezető alapján a furfangosabb olvasó már ki is találta, hol vagyunk: a viszonylag alacsony vendéglői árak — no meg a "Špalíček" elnevezés — önmagukban is arról tanúskodnak, hogy valahol a cseh országrészekben lehetünk, ám tizenegy órakor delet tudtommal csak egyetlen városban — Brünnben — harangoznak. S immár több mint háromszáz esztendeje. E különös "déli" harangszó története ugyanis még a XVII. század első felébe, az 1643—45-ös évekbe nyúlik vissza, amikor Brünn várát és városát a svéd hadak ostromolták. Hosszúra nyúlt az ostrom, a város azonban nem adta meg magát, sőt, védői olykor egy-egy kitörést is megkockáztattak. Torstenson tábornok egy augusztusi reggelen tehát a végső nagy rohamra szánta el magát: Vagy-vagy! Ha pontban délig nem esik el a város, véget vetnek a hosszadalmas, immár semmivel sem kecsegtető ostromnak. A Szent Péter és Pál Templom harangozója ezen a reggelen a templomtoronyból nézte, miként özönlik az ellenség a város sok helyütt már szétágyúzott falaira. Egy kőgolyó aztán figyelőpontját, a tornyot is eltalálta. A harangozó ekkor — a legenda szerint valamely ismeretlen erő vagy hatalom parancsára, szerintem inkább ijedtében — megragadta a legnagyobb harang kötelét, s elharangozta a delet, noha még csak tizenegy óra volt. S hát — persze — "csoda" történt: az ellenség megkezdte a visszavonulást, a város megmenekült. A brünni dóm harangozója számára azóta is tizenegykor van "dél". Ami persze egyáltalán nem csoda... Szóval itt vagyunk Brünnben, de most nem a történelmi nevezetességek érdekelnek bennünket — jóllehet már a főpályaudvaron szembetűnő plakátok adják a turisták tudtára, hogy ismét látogathatók a Spielberg kazamatái, ahol, mint köztudott, a mi Kazinczynk is raboskodott egykor —, hanem a város "válás" előtti hangulata. "Válásról" beszélve természetesen az ország kettéválására gondolunk... Mi tagadás, Brünnbe érkezésünk első perceiben meglehetősen félve szólaltunk meg szlovákul, hiszen nem tudhattuk, milyen reakciót vált ki a csehekből (morvákból?) e nyelv használata, később azonban rá kellett jönnünk, hogy a város jelenlegi arculatát-hangulatát éppen a szlovákiai lakosság nagyfokú jelenléte határozza meg. S egyébként is: Szlovákia miniszterelnökének nevét a Morva folyó szlovákiai oldalán (Sekule falu mellett) láttuk egy hatalmas rombusz alakú obszcén ábra társaságában "díszelegni", a folyó túloldalán semmi sem tanúskodik arról, hogy a nem kívánt válásért esetleg hibáztatnának valakit. (Véleményem szerint egyébként — ha már a szlovák miniszterelnököt ilyesmivel tisztelték meg —, egy rombusz alakú obszcén ábra — paritásos alapon — a cseh miniszterelnököt is megilletné, hiszen kettőn áll a vásár. Ez esetben sajnos csak kettőn. Egypártrendszer különben Csehországban is csak akkor vezethető be, ha a két országrész különválik egymástól.) De ott hagytuk abba, hogy Brünn városának jelenlegi arculatát-hangulatát éppen a szlovákiai lakosság nagyfokú jelenléte határozza meg. Ez a hozzánk — mármint Szlovákiához — legközelebb eső cseh (morva?) nagyváros Pozsonyból gyorsvonattal mintegy másfél óra alatt elérhető. Jönnek tehát az utazni szeretők: "ki tudja, mi lesz, gyerünk, amíg lehet, egyelőre útlevél nélkül, s nem az évi valutakeretünk terhére!"; és jönnek a kultúrára szomjazok, hiszen itt — egy-egy kiállítás erejéig — még a Műszaki. Múzeumban is helyet szorítanak a világ képzőművészetének, melyet talán olykor-olykor a mi képzőművészeink is figyelemre méltathatnának: a francia Juliette Fontaine kiállítása például arról győzhetné meg néhány "modernünket", hogy bizony nem ő találta fel a spanyolviaszt, s az utánzás még akkor is csak utánzás, ha az eredetit a mi közönségünk nem ismeri; és jönnek a gazdagodni vágyók, mert hiszen itt minden olcsóbb, s nagy tételben mondjuk a kétkoronás különbségből is vagyon "hozható össze"; és jönnek a kiváncsiak, megtapasztalni, hogy valóban áll-e vámház a "határon", a szlovák szuverenitási nyilatkozat elfogadása után ugyanis elterjedt ez a rémhír; és jönnek azok, akik a leendő határt ignorálni akarják, mert családtagjaiktól, rokonaiktól választaná el őket... ...És jövünk mi, újságírók,hogy tudósítsunk a "helyzetről". "Helyzet" persze nincs. Csak kétségbeesett emberek vannak, akik már most "határt" képzelnek a leendő határ helyére, és — "csakazértisl" — átjárnak rajta... VARGA ERZSÉBET
