A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-14 / 33. szám
ELŐ MÚLT a megye főbiztosa lelt, s így hathatóan hozzájárult a szabadságharc nógrádi eseményeinek irányításához. 1860-ban vállalt újra közéleti szerepet: országgyűlési követként a haza függetlenségéért küzd. Madáchra nagy hatással volt Balassagyarmaton Sréter János szabadelvű politikus és irodalombarát, a nagyműveltségű ember. "A gyűlések végeztével — írja édesanyjának Madách — átmentem hozzá lakni, ő különös (külön) szobát adott, igen szíves, minden este eljön, a vacsoráig fel s alá járva beszélget... A bibliotékája a szobámban áll, melynek használatát átengedte." Madáchnak a megyeházán található emléktábláján a következő szöveg olvasható: "Az ember tragédiájának világhírű írója, 1841 —1848. évig vármegyei szolgálatot teljesített." A költő ülő bronzszobrát, Sidló Ferenc alkotását 1937-ben leplezték le a közeli parkban. 1898-ban Madách Emlékügyi Bizottság, 1918-ban pedig Madách Társaság alakult a városban. 1964-ben állandó Madách-emlékkiállítás nyílt a Palóc Múzeumban. Itt található a költő fiatalkori drámáinak kézirata, feleségéről. Fráter Erzsébetről készített festménye stb. Nevét a Madách Imre Irodalmi Színpad és a Madách Imre Városi Könyvtár vette fel. Az utóbbi helytörténeti gyűjteményben őrzik a költővel kapcsolatos irodalmi anyagot is. Itt említjük meg, hogy Szabó József evangélikus püspök balassagyarmati tartózkodása alatt alakította ki a világ legteljesebb Madách-gyűjteményét. Sajnos, a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény nem maradhatott Balassagyarmaton, a győri Xantus János Múzeumban található. ■íi-'it - -Aírísíf ' ■ * š Petőfi- és Kazinczy-emlékck Gyarmaton Irodalmi sétánkat Petőfi-emlékek nyomában folytatjuk. A Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca saroképületén, az egykori Balassa Szállón emléktábla adja tudtunkra, hogy "1845. június 1-jén és 1847. július 4-én itt szállt meg Petőfi Sándor". Első itt-tartózkodásának írásos emléke is van, hisz Üti jegyzeteiben a költő maga mondja el, honnan, milyen körülmények közt került ide, mit látott és mit tapasztalt az Ipoly-parti városban. "A nagy hőség miatt — kezdi visszaemlékezését Petőfi — késő délután indulván Losoncról, éjfél lett, mire Gyarmatra értünk. Szép, csillagos, holdas éj volt. Az egész város felett némaság lengett (...), csak egypár kocsmából hallatszott hegedű- és bőgőszó s az ivók egy-egy kuijantása... másnap vásár volt. (...) Gyarmaton megnézvén az igen szép megyeházát s a most épülő roppant börtönt, s a városban egyet fordulván, elindultam Vácra." Petőfiről általános iskolát és parkot neveztek el. Szobra, Borbás Tibor alkotása, a Palóc Múzeum előtti téren áll. Csáky Károly (Befejezés a következő számban) TeHerőlant "Kolduslant"-nak is mondják itt-ott a tekerőlantoX, ezt a forgó kerékkel megszólaltatott húros hangszert, mégpedig azért, mert mire pályafutásának a végére ért, a szegény kóregetők kezébe került, s azok igyekeztek némi pénzhez jutni a vele való muzsikálással. Pedig valamikor, a XVI. században még a főúri hangszerek közé tartozott ez az — eredeti nevével mondva — organistruml Európa számos uralkodója, nagybirtokosa hallgatta szívesen gépiesen egyenletes zenéjét, amely egyrészt a dallamhúron, másrészt pedig a kísórőhúrokon szólal meg, amikor a gyantás kerék hozzájuk dörzsölődik, a muzsikus pedig a dallamhúrt egy billentyűszerkezettel "kezeli". Hogy mennyire népszerű volt egykor a tekerőlant — úgy is hívják többfelé, hogy nyenyere —, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy méretei Európa-szerte szabványosodtak: a hossza 75 centiméter, a legnagyobb szélessége 33 centiméter, a magassága pedig 21 centiméter volt. (A dörzskeréknek 12 centiméter átmérőjűnek kellett lennie.) Ez a méret bizonyára azért is alakult így ki, mert egy ekkora "muzsika" éppen jól elfért a zenész ölében, aki a tekerőlantot egy bőrszíjjal erősítette oda a derekához, hogy az egyik kezével a dörzskerók fogantyúját forgathassa, a másikkal pedig a fabillentyűket — a "kottáikat — billegtesse. Ami a magyarországi nyenyeróket illeti, azoknak a zöme háromhúros volt: egy úgynevezett prímhúr adta ki a dallamot, mellette pedig egy "recsegő" meg egy "bőgő" húr szolgáltatta a monoton aláfestést. A húrok régen birkabélből készültek, újabban azonban fómhúrok kerültek a helyükbe. Amint azt a képünk is mutatja, egyik-másik tekerőlant valóságos iparművészeti remekként került ki mesterének műhelyéből. Noha a XVI. századtól megkezdődött rangjának csorbulása, azért a XVIII. században még egyszer ismét megjelent az előkelőbb együttesek soraiban eszközünk. Ezt követően azonban mindinkább a kocsmai mulatozások, házi mulatságok kedvcsinálója lett, mégpedig úgy, hogy a nyenyerés mellé egy-egy klarinétost is szerződtettek, ' T. L. A HÉT 11
