A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-14 / 33. szám

katya celebrálta a magyar hívőknek és a kistapolcsányi templom falai között felhangzott a magyar hozsanna. A magyar hívők ottmaradtak a kálvária dombon tartott szabadtéri szlovák istentiszteleten is, amelyet úgyszintén Vladimír püspökatya celebrált. A kistapolcsányi búcsúban találkoztam zsérei, lédeci, gimesi, kalászi, nagycétényi, csiffári és nyitrai magyar zarándokokkal...

Délutánra Kistapolcsány utcái kissé megritkultak, de a sátorosok, körhintások, lövöldések és a frissen szedett dinnyét kínáló, délvidéki dinnyések, no meg a sok-sok maszek büfés "tartotta" a búcsú hangulatát. Fogadta nézőit a lóversenypálya és látogatóit a kastélymúzeum, valamint a kastélyt körülölelő csodálatos park, kis tavacskáival és Stróbl Alajos vadászati témájú remek szobraival.

Az egyik sétányon egy kis csoportba botlottunk, csiffári magyar búcsújáró asszonyok voltak, a fehér "Máriácskát" keresték (így mondták: fehér Máriácska).

A Mária szobrot megtaláltuk a parkkápolnában. Azt mondják, nem valami különös műalkotás, de lám a csiffári asszonyoknak örömet szerzett. Látványos a kápolna melletti tó is, csupán a halak hiányoznak belőle...

Késő délután búcsúztunk Kistapolcsánytól. Az embereket összefogó — nemzetiségre való tekintet nélkül — nevezetes búcsújáró napot még a természet áldása, az eső sem zavarta meg.

Távozóban az aranyosmaróti vasútállomás látványa egy régi-régi történetet juttatott eszembe.

Valamikor a hatvanas évek legelején Pali barátommal és családjával összefutottam a maróti állomáson. Miután örömmel üdvözöltük egymást, kíváncsian kérdeztem barátomtól: "Palikám, mit keresel te ezen a szokatlan helyen?" Pali habozva, zavartan válaszolt: "Az anyósomat voltunk Maróton meglátogatni a kórházban, tudod kaszába lépett." A választ természetesen elfogadtam, és dicsértem magamban Pali anyóst szerető természetét.

De nem úgy Pali tíz év körüli fia: "Nem igaz, a kistapolcsányi búcsúban voltunk!"

— kiáltotta egy szuszra a rosszcsont, és nagyot fújt a búcsúvásárban kapott trombitájába.

Pali bocsánatos füllentése onnan fakadt, hogy tanító lévén azokban az években egy "szocialista nevelőnek" nagyon kockázatos volt családjával búcsús helyeket látogatni. Reméljük azok az idők végérvényesen elmúltak, és az emberi jogok, a szabadság korlátozásának az ideje is lejárt.

Motesíky Árpád

Fotó: a szerző

VISSZHANG-----------------------------------------------------------------------------------------------------Koncsol László

Ki volt Sedivi László?

Az A Hét egyik korábbi, 16. számában olvastam Motesíky Árpád cikkét a Nyitra vidéki református gyülekezetekről (Besütött a nap, 10—11. I.), s a szerző említette, milyen szerepet játszott az ottani zsidók mentésében a város református lelkésze, Sedivi (I) László.

Mit kell tudnunk erről az emberről, aki emberiességéért csöndes vórtanúságot szenvedett?

A Dunántúli Református Egyházkerület Gyűjteményeiben, Pápán található egy vaskos kódex, címe: "Superintendentialis Matricula, mellybe a’ Helvétziai Vallástételt követő Túl a Dunai Főtiszteletű Superintendentziában most élő, és Prédikátori Hivatalban lévő Tiszteletes Lelki Pásztorok, Tractusonként, magokat tulajdon kezeikkel beírták, és a' mellybe a' Superintendentziale Consistoriumok tartásakor felszentelendő Tiszteletes ujj Prédikátorok hasonlóképpen magokat időről időre tulajdon kezeikkel be írják. — Kezdődött MDCCCXXIII Esztendőben." (A Pápai Ev. Reform. Főiskola Könyvtára. 281/1924.) Néhány éve a Patonyok református gyülekezeteinek történetét kutattam Pápán három hétig, és Sedivi élete és pályafutása is érdekelt, mivel akkor már tudtam, hogy 1896. március 12-től (Gergely napjától) 1897. február 13-ig az 1870-ben alakult diósförgepatonyi gyülekezet lelkészeként és tanítójaként szolgált; másnap, február 14-én avatták föl a nyitrai ref. gyülekezet Imaházát, s iktatta az esperes új hivatalába Sedivit mint a misszió egyház első választott prédikátorát. Sedivi tehát közvetlenül Patonyból került (és utazott) Nyitrára, új állomáshe'yére, hogy a förgei szolgálatot a helyben született Gálffy Géza segédlelkésznek adja át. így leltem meg ebben a csodálatos, gazdag tartalmú anyakönyvben az utókor emlékezetére és tiszteletére nagyon is méltó férfi sajátkezüleg bejegyzett önéletrajzát, 1897. szeptember 25-i dátummal:

”Sedivi László. Születtem 1870 november 11 én Szent Endrén, pest megyében; szüleim: néh(ai) Sedivi János lelkésztanító és Baranyai Angyelika. Elemi iskoláimat a szülői háznál, középiskoláimat I—Ilik oszt. a Váczi Kegyesrendű, a lll-VIII. osztályokat a Kecskeméti ref. főgymnasiumban végeztem. A theol. tanfolyamot (l-ll) Pesten, a (lll-IV) Pápán hallgattam, mint III éves theologus Nagy Kőrösön tanítóképesítő vizsgát is tettem. IV évről papoló káplánul alkalmaztak Kamocsán, 1894ben I., 1895ben a II. lelk(ósz) képesítő vizsgálatot tettem le. Mint exmittált (kiküldött, kihelyezett) s(egéd) lelkész működtem Komárom Szt. Péteren. Mint helyettes lelkész Negyeden, mint lelkósztanító Förge Diós Patonyban. 1896 évi Deczember havában a Nyitra városban és környékén elszórva élő reformált hívekből alakult missiói egyház lelkészének hívott el, minek folytán 1897 évi febr. hó 14én tartott Imaház felavatási ünnepély alkalmával hivatalomba beiktatva lettem, s az óta az idegen helyütt hazafiatlan nemzetiségtől lakott nagy területen keresem fel egyházunk szétszórt csontjait örömmel győződve meg hogy e tetemek még élnek s a XVII. század üldözései között elenyészett, de most újra megelevenedett egyházzal ők is megújulnak, azt mint féltett kincsüket anyagi erejükön felül, nagy áldozattal pártfogolják s gyarapítják. A folyó év Jul. Aug. havában személyes könyöradományt (I) gyűjtést eszközöltem Komárom, Fehér, Tolna, Veszprém és Pest megyékben az imaház vételárának lefizetésére, mit ha az Úr éltet s nekem erőt, híveinknek továbbra is ad buzgóságot szíveikbe: rövid idő alatt el is érünk, mert ha öntözünk és plántálunk, az Úr előmenetelt bizonnyal ad —*

Mint mondtuk, Diósförgepatony első ref. templomát 1870-ben építették föl, iskoláját azonban négy évvel előtte, 1866-ben. (Az iskola épülete ma is áll, a templomot 1969-ben lebontották, az akkori paplakot ezekben a napokban szedik szét. A rozzant templom helyére korszerűt emeltek, s új parókia készül.) Az iskolaalapítást követőleg 1892 novemberéig rendes kántortanítók oktatták a patonyi ref. gyerekeket, ám a mintegy 240 lelket, ebből kb. 30 iskolakötelest számláló gyülekezet nem bírt lelkésze mellett rektort is tartani, ezért ún. káplántanítósággá szerveződött, s Tárnok Gyula kántortanító távozása után (1892. nov. 4.) egyszerre hirdetett pályázatokat mindkét szerepkörre. A róv-komáromi születésű Boross Kálmán (1866), az ekeli Nemes Kálmán (1870) és Ozsváld Kálmán után Sedivi László ‘végezte kettős szolgálatát a förgei iskola és templom fedele alatt.

Élete nyitott könyv, stációit levéltári fondok és felekezeti lapjaink őrzik, olvasásuk, kutatásuk kötelességünk.

A HÉT 7