A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-07 / 32. szám
GYERMEKEKNEK A hattyú, a csuka meg a rák Voll egyszer valahol, egy nagy-nagy viz partján egy kocsi. Barátja egy kis pej színű csikó kihúzta őt a víz partjára, de aztán hirtelen kedve kerekedett futkározni a közeli réten, és a kiskocsi hiába várta, nem is jött vissza. Ázott-fázott szegény kocsi, cibálta a szél, taszigálta, de magában csak nem tudott elindulni, pedig a legszívesebben vágtatott volna már haza a fészerbe, ahol a testvérei voltak. Egyszer csak kidugta fejét a vízből egy csuka, és megkérdezte a kiskocsit, hogy mi baja van. — O, én nagyon szívesen segítenék rajtad — mondotta —, de hát egymagámban nem érzem elég erősnek magamat ahhoz, hogy hazavigyelek. Itt fogok fürödni melletted addig, amíg jön valaki, s akkor majd egyesült erővel hazahúzunk. Nem is kellett soká várnia, mert alighogy visszabukott bukfencezve a vízbe, megjelent, nagy ollóit csattogtatva, a rák. — Hallottam ám a történetedet, kiskocsi! — reszelte meg a torkát a rák. — Hát eljöttem, hogy felajánljam neked a segítségemet. — Akkor hát ketten volnánk! — kiáltotta a csuka. Ebben a pillanatban nagy számysuhogás hallatszott, s mint egy nagy, fehér hópehely, oly könnyedén libegett Te a kocsi elé egy hattyú. A kiskocsi arra gondolt, hogy a hattyúnak biztosan jó szíve van — megkérte tehát, hogy segítsen a csukának meg a ráknak. — Hárman vagytok — mondta a kocsi —, hárman biztosan haza tudtok húzni, mert hiszen ide egy csikó hozott. Elsőnek a hattyú fogta be magát a rúd mellé, aztán a rakoncátlan csukát fogta be a rák, ő pedig a hátsó keréknél szorgoskodott. Hanem hiába erőlködtek mind a hárman, a kocsi meg se moccant. A hattyú mindenáron föl akart a levegőbe emelkedni. A csuka úszott befelé a vizek mélyébe, a rák meg hátrafelé igyekezett. Amikor alkonyodni kezdett, a rák dühösen abbahagyta a munkát, s elment. — Még azt se mondta, hogy jó estét! — dohogott a csuka. — No, Isten megáldjon, kiskocsi! — Ezzel ő is úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Hanem ezt már a szelíd hattyú sem álhatta. Ledobta magáról az istrángot, és eltűnt, amerről jött. A kiskocsi pedig csak búsult ott magában, és azon tűnődött, hogy vajon mért nem tudták őt hazahúzni. Ekkor megszólalt mellette a fán egy vén bagoly: — Megmondom én neked, hogy mi volt a baj! Nem volt közöttük egyetértés. A hattyú az égbe tört, a csuka a vízbe igyekezett, és a rák hátrált. Hárman három felé húztak téged, kiskocsi, pedig ha mind egyfelé húztak volna, már régen otthon volnál! A kiskocsi pedig búsan állt, és talán még ma sem érkezett volna haza, ha nem jut eszébe a kis pej csikónak, hogy kint felejtette a víz partján. De egyszer csak eszébe jutott; kiszaladt érte, és viháncolva hazahúzta rég nem látott kocsitestvérkéi közé a fészerbe. (Orosz népmese) \ Miértek és hogyanok Miből lesz a cserebogár? A nőstény a talajba ássa be magát, és több csoportban összesen 60—80 petét rak le, ezekből rövidesen kikelnek az apró, vajszínű lárvák. A föld alatt fejlődnek, és gyökerekkel táplálkoznak. Az eke vagy az ásó gyakran fordítja ki őket a baromfiak örömére. A lárva vagy pajor később bebábozódik, és tulajdonképpen ezután jelenik meg a kész cserebogár. A tojásból (petéből) a teljes kifejlődésig általában négy évre van szüksége, de a leveleket rágcsáló bogarak már csak nagyon rövid ideig, legfeljebb néhány hétig élnek. Miért van annyi giliszta eső után az utakon? Mert a talaj felső rétege, ahol ezek az állatok élnek, teljesen átázott, és a giliszták nem kapnak levegőt. Ki kell bújniuk a földből, ha nem akarnak megfulladni. Ennek legjobban a feketerigók örülnek, és egymás után viszik a gilisztákat a fészekben ülő fiókáknak. A talaj lazításában, porhanyósításában igen fontos szerepük van a gilisztáknak. Ha a betonon láttok egyet, óvatosan fogjátok meg és tegyétek a fű közé, hogy újból eláshassa magát. A giliszta ártalmatlan állat, nem csíp, nem harap! V___________________________________________ Húsz különbség Az ügyes rajzoló húsz kis különbséget rejtett el a két képen. Megtalálod valamennyit? A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. A HÉT 27
