A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-07 / 32. szám
OTT JÁRTUNK M esterségük apáról fiúra szállt. A nyolcvanhárom éves Bastyur Lajos, három évtizeddel ezelőtt, huszonhárom évesen készítette az első kolompot. S aztán úgy megszerette a kolompok készítésének művészetét, hogy felhagyott a pásztorkodással, a kőművesi munkákkal — ezekkel foglalkozott ugyanis fiatalkorában — és minden idejét a kolompkészítésnek szentelte. Elmondja, a kolompkészítésnek is megvannak a titkai. — Először kidolgozzuk a lemezt — mondja, s közben mutatja milyen mozdulatokkal, hogyan kell kidolgozni azt a bizonyos lemezt. — Aztán formába verjük, összeszegecseljük, bepapírozzuk, majd besárazzuk, a szárítóban kiszárítjuk, s aztán az égés következik. Bastyur még hozzáteszi: megrendelésre dolgoznak. A pásztorokon kívül néha a Jednota is rendel tőlük kolompokat, sőt múltkor már csillárt is csinált kolompokból. Bastyur Béla eredeti foglalkozása gépkocsivezető. Az édesapja rábeszélésre A Holompho vácsoh kezdett foglalkozni a kolompok készítésével. — Az édesapám megijedt, hogy a négy fia közül nem akad egy sem, aki tovább viszi a mesterséget — mondja nevetve. — Az az igazság, hogy nekem nem kellett sok beszélós, unszolás, mert egyszerűen megtetszett a kolompkészítés. Először voltak ugyan bizonyos nehézségeim, de nem kellett hozzá sok idő és már örömmel töltött el egy-egy általam szépen elkészített kolomp látványa. Bastyur Lajossal és a fiával a gombaszögi mesés szépségű völgyben, az Országos Népművészeti Fesztiválon találkoztam. A fiatalok kíváncsian nézegették a kolompokat, melyek készítői türelmesem elmagyarázták valamennyi érdeklődőnek melyik kolomp milyen állatra való. Látni rajtuk: szeretik munkájukat, büszkeséggel tölti el őket, ha az emberek elismerő pillantásokat vetnek "műveikre". Ami kicsit bántja őket, az az, hogy rajtuk kívül — legalábbis tudomásuk szerint — nincs senki, al^j a kolompok készítésével foglalkozna. Kamoncza Márta Prikler László felvételei így (is) nyaralunk mi Katival és szüleivel először pár évvel ezelőtt találkoztam a szenei tó partján. A szomszéd üdülőben nyaraltak. Kati, a szülők, a húga, a nagymama és egy Oszkár névre hallgató kutya. A két hét alatt egyedül a kutyás élvezte a tó adta örömöket. A többiek a parton üldögéltek, lábukat a vízbe lógatták és csípős megjegyzésekkel illették a fiirdözőket. Szinte minden fürdőruhát viselő úron és hölgyön találtak valami kivetnivalót. Az idén Kaú az újdonsült férjével jött nyaralni. Elmondta, hogy egy hétig ők, a következő hét napban pedig a szülők használják majd a vállalati üdülőt. Kati férje egy sovány, tejfehérbőrií asztalos, aki a nap nagyrészében a hiLsön üldögélt. Hátát a fa törzsének támasztotta, szemét csak akkor nyitotta ki, ha a sörösüveg után nyúlt. Kati pedig a tó partján üldögélt hatalmas fehér kalapban és keresztrejtvényt fejtett. Sem őt, sem a férjét nem láttam a vízben. S megnyugtattak afelől, hogy nem is fogom. Egyikük sem tud úszni és a nyaralásra szánt napok alatt ők kimondottan pihenni szeretnének. Azaz finomakat enni, nagyokat pihenni és sokat aludni. Kati, akinek a másfélmélercs magasságához jó kilencven kiló súly "jár" még ragyogó arccal hozzátette: naponta étterembe járnak, így tehát nem kell a főzéssel bajlódnia. Teljesen átadják magukat az édes semmittevésnek. Aztán kéjes vigyor közeppette odakiáltott a fa alatt htisölő férjének:. — Oda figyelj — mutatott a hangostól zsíros ujjal egy fekete bikinis lány felé. — Ennek a spinének semmi önkritikája nincs. Ha ilyen alakom lenne nem is mennék emberek elé. Ez meg itt futkos fel-alá. Kész röhej. Hogy áll rajta az a bikini?! Miután mind a kelten alaposan mcgmustráltak a szóban forgó hölgyet, Kati — mint aki jó végezte a dolgát — nagyot harapott a lángosból. Ugyanúgy, mint pár évvel ezelőtt az édesanyja. Hiába, az alma nem esik messze a fájától... (kamoncza) A HÉT 3
