A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
SZABADI DŰ mentem. Az öregasszonyt nem találtam a padján. XXX Este lementem a sarki vendéglőbe egy sörre. Útközben újságot vettem. Egy pillantás az első oldalra elegendő volt ahhoz, hogy ijedtemben hangosan elkiáltsajn magam. Még egy gyilkosság a parkban! Maureen Howardot megfojtották a lila kendőjével! 48 óra alatt ez volt a második gyilkosság a királynő ligetében. A rendőrség megkezdte a nyomozást, és várható, hogy a mániákus gyilkos hamarosan horogra kerül. A szakértők felfedezik, hogy a gyilkos valamelyik idegszanatóriumból szökött meg. A lapban figyelmeztetik a nőket, hogy éjnek idején ne sétáljanak a parkokban. Sóbálvánnyá meredve álltam az aszfalton. Megfojtottak egy rokonszenves öregaszszonyt — egy ártatlan, a légynek sem ártó öregasszonyt. Ó, nem, nem — nem is volt a drága olyan ártatlan. Ez az öregasszony veszélyes volt valaki számára: a tettes egész testében remegve várta a fejleményeket. Az úr szerette a függetlenségét, szeretett a maga módján élni. Gyerek? Házasság? O, nem. Az öregaszszony hallotta a gyilkost és tudta a nevét A nevét! Ebben a pillanatban egy kéz nehezedett a vállamra. — Bruce... történt valami? A munkatárs az irodából. Mosolygott. — Sápadt vagy, Bruce. Gyere, megiszunk valamit a bárban — mondta, és behúzott a söntés mellé. Nyugodtan leültem, és rendeltem egy whiskyt r .. Ötszáz év után Újra tár Gilles de Rais, Franciaország marsallja, Jeanne d’Arc bátor harcostársa 24 esztendős volt, amikor 1440-ben perbe fogták és halálra ítélték. Az volt a vád ellene, hogy gyermekek százait — fiúkat és lányokat — rontott meg, és gyilkolt le a Vendée-ben levő kastélyában. Az ítéletet azon nyomban végrehajtották: a dúsgazdag nemest előbb megfojtották, majd a biztonság kedvéért elégették máglyán. A kivégzés 552. évfordulóján, idén október 26-án Nantes-ban tekintélyes jogászokból álló bíróság "újra tárgyalja” az ügyet. A tudósok azt szeretnék megállapítani, valóban igazak voltak-e a vádak. A "rehabilitációs pernek” természetesen nem lesz jogi következménye, csupán azt hivatott eldönteni, hogy Gilles de Rais szörnyeteg volt-e vagy mártír. A vita hevesnek ígérkezik, jóllehet az egykori marsall védői is tisztában vannak vele, hogy rehabilitálják a gyalják a szadista gyilko "védencük" minden kétséget kizáróan szadista volt és gyilkos. De hogy tömeggyilkos lett volna? A történelemből annyit biztosan tudni, hogy Gilles de Rais 1435-ben elhagyta a királyi udvart, s visszavonult Tiffauges-i birtokára, ahol boszorkányokkal vette körül magát, az alkímiára és a fekete mágiára adta a fejét. Különös szertartásai során gyilkolt meg állítólag mintegy nyolcszáz fiatalt. Végül is azon bukott le, hogy megszentségtelenített egy templomot. Több mint fél évezreden át meg sem kísérelték "tisztára mosni" a Kékszakállút — ahogyan Gilles de Rais neve fennmaradt az utókorra. Most a rehabilitációs bizottságot Gilbert Prouteau francia író hozta létre azzal érvelve, hogy a marsallból kínzásokkal csikarták ki a beismerő vallomást, és hogy koncepciós perről volt szó. 1697-ben a Kékszakállú legendája Kékszakállút? s ügyét jelentős változáson ment keresztül: Charles Perrault, a neves francia elbeszélő várkastély urának tette meg a szörnyet, aki megölte hat feleségét. A marsall alakját megformálta Maeterlinck és a zeneszerző Paul Dukas az Ariane és a Kékszakállúban, és Bartók Béla 1911- ben komponált, világszerte játszott daljátékának is ő lett a hőse. A legújabb korban Joseph Losey filmjében Richard Burton nyújtott mesteri alakítást a Kékszakállú szerepében. Francia írók egész sora foglalkozott a személyével, mint például a Goncourt-díjas Michel Tournier. A Kékszakállú legendája olyan elevenen él Franciaországban az abszolút gonosz jelképeként, hogy ha alakját tisztára is mossa az októberi per, a Kékszakállú akkor is Kékszakállú marad... ____________________________________j . Neveletlen gy Amíg a férjemmel bevásárolni mentünk valamelyik nap, tízéves kislányunk elment a barátnőjéhez, aki ugyanabban a házban lakik, mint mi, csak két emelettel lejjebb. Amikor megérkeztünk, ő is mindjárt hazajött Férjemmel éppen raktuk a helyére a vásárolt holmit, a kicsi meg se szó, se beszéd, átgázolt a konyhán, egyenesen a szobába. — Ezt a gyereket meg hogyan neveltük?! — szólalt meg férjem. — érmék! Se "bú", se "mú", csak beront, és figyelembe se vesz minket! — De hiszen már találkoztunk az előbb. Óránként újra üdvözöljön minket? — próbálom menteni a helyzetet. S abban a pillanatban a kislány megszólalt a szobában: — Szia. Hát hogy vagy? — kérdezte kedvesen. Meglepetten néztünk össze a férjemmel. Diadalmas képet vágtam: na persze, a mi gyerekünk mégsem lehet olyan neveletlen, mégsem ignorál minket! Férjemnek is dagadt a melle! Szeméből olvasni lehetett valamit. Ilyesmit: helytelenül ítéltem meg a saját gyerekemet. Pedig milyen kedves, figyelmes... az én lányom. S rögtön felelt is a kérdésre: — Jól, köszönöm, jól vagyok! Akkor a kislány az ajtóban termett, s értetlenül nézett ránk, majd azt mondta: — Nem tőled kérdeztem, apu, hanem a hörcsögömtől. Hm... F.l. A HÉT 31
