A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
ÉLŐ MÚLT TÖRTÉNELMI HÁROMSZÖG: Sajógömör — Dobsina — Kövi A régi könyvek nemcsak patinás külsejükkel, hanem a történelmet idéző tartalmukkal is rabul ejtenek. Az iskolák krónikájában — mint vízcseppben a tenger —, a nép történelme is jelen van. Kezemben a Sajógömöri Ág. Ev. Esperességi Polgári Fiúiskola százéves Értesítője. Érdeklődésem meghatottsággal párosul, amíg belelapozok. Gondolom, sokan vannak, akik velem tartanak, hisz szerte az országban, (sőt: távolabb is!) szívesen emlékeznek a palócföld fiai a régmúlt időkre! Bencze Samu igazgató írja az 1892—93-as tanévről: "Csaknem megfoghatatlan az a közöny, melyet mezővárosunk lakossága — gyermekinknek polgári iskolában való iskoláztatását illetőleg — intézetünk iránt eddig tanúsítón! Eddig, mondom, mert most már városunk tanügyi viszonyaira nézve jótékony hatást gyakorló reform küszöbén állunk e tekintetben is. A helybeli ágh. ev. egyház ugyanis kezdeményezésünk folytán közgyűlésiig azon egyhangú határozatot hozta; miszerint az elemi iskola V. és VI. fiú osztályait beszünteti, s azok növendékei az 1893/94. iskolai évtől kezdve a polgári iskola megfelelő osztályaiba fognak kötelezőleg áthelyeztetni. Örömmel üdvözöljük a nemes egyháznak ezen messzeható, üdvös reformját, melynek áldásos hatása már egy rövid évtized múlva látható lesz a polgárok értelmi fejlettségében, erkölcsi nemesbülésében." Bölcs jósnak bizonyult az igazgató úr. Az eltelt kerek száz esztendő krónikája szerint számos "kiművelt emberfő" került ki e régi iskolából. Igaz, volt egy törés az iskola életében: a hontalanság éveiben —, de ezek a sebek fokozatosan begyógyultak. Ma is teljes szervezettségű alapiskola működik a községben. Az iskola tanítói és diákjai — de az egész község is — büszkén emlegeti az egykori "alma matert". Érdemes tisztelettel felidézni az akkori tanárok nevét: Bencze Samu, igazgató, Hegedűs János r. tanár, Nagy Gusztáv i.r. tanár, Wiszer Samu r. tanár, Bogár Lajos óraadó, Kengyel Lajos óraadó, Grünfeld Márk hitoktató, Krompaszky I. hitoktató. A heti óraszámuk 22—25 között mozgott. A négy osztályban 132 tanulót oktattak, neveltek (év közben nyolcán kimaradtak). Vallás szerint: 49 ágh. ev., 29 református, 20 római kát., ízr. 34. Nemzetiség szerint: 104 magyar, 23 szlovák, 5 német anyanyelvű volt. Az iskola kormányzása a gömöri ágh. ev. esperesség felügyelete alatt állt. Közügyéit az iskola pártfogósága intézte. Érdemes feleleveníteni és elgondolkodni azon, hogy az iskola huszonöt pártfogósági tagja között ott találjuk DOBSINA városát és a KÖVI (ma: Kameftany) Egyházközséget. E két távoleső város neve ott szerepel még az 1915—1916-os iskolai év Értesítőjében is. Ezek a tények tanulságul szolgálhatnak száz év után a ma élőknek is! Sajógömör — a magyar "város", Dobsina, a német település, és Kövi, a szlovák nyelvű kisvároska lakosai és vezetői megértették egymást, és tudtak közösen dolgozni! Igaz, az I. világháború már megérintette az iskolát. Idézek az ig. úr ünnepi beszédéből: "A föld ma egy óriási temető, megtelve a "sírásók" holttesteivel, de: fájdalom: dicsőségesen harcoló hős fiainak ezreivel is. Merengő lelkem visszaszáll az elmúlt évszázadok, évezredek történelmébe, s keresem abban ennek a rettenetesen véres, öldöklő harcnak a mását. Sehol sem találom!" Bizony, szomorú ünnepi beszéd ez. Pedig ekkor még senki sem sejtette, hogy a háború végén ott leselkedik a magyar nemzet legnagyobb tragédiája: Trianon. A tatárt, törököt kihevertük, de ezt az utolsót már soha kilábalni nem tudjuk. Egyszer sápadtan, máskor egy kicsit fellélegezve; hol konokul, hol magunkba szállva hordozzuk Sorsunkat. Ha körülnézünk szülőföldünkön, csak azzal tudjuk magunkat biztatni, hogy "megfogyva bár, de törve nem", hiszen már Európa is figyel a Kárpát-medencére. Gömöri Kovács István Jegyzetek Várkony határa 1930-ban 2497 ha, a község lólekszáma 1001, ebből 97 cseh és szlovák (1921-ben csak 6 fő, a jegyző és a karhatalom), 2 német, 8 cigány, a többi magyar. Reiffer Mátyástól 1926-ban 1676 hektárt foglaltak le, ebből 581 ha t visszakapott, 685 ha jutott a maradékbirtokosoknak, 250 ha-t fölparcelláztak, 160 állami kezelésben maradt. Várkonyt 1940- ben egyesítették a közeli Nyékkel (Nyókvárkony), s az új község lólekszáma 1776, plébánosa Gaál Ferenc, iskolája három tanerős, határa 6651 kát. hold, ebből 3796 szántó, 1508 rét, 310 legelő, 100 erdő, 937 egyéb terület, nagyobb birtokosai dr. Belkó József és társai 1000, Vógh Miklós pedig 200 kát. holdon. A szeszgyárat is dr. Belkó birtokolta. (A Sarlósok által emlegetett plébános nem azonos Gaál Ferenccell) Nyék határa 1930-ban 1336 ha, lólekszáma 725, ebből cseh vagy szlovák 8 (1921-ben 3), zsidó 6, "külföldi" 11. A Karcsúkon Bartell Ferenctől (Étre) foglaltak le 495 ha-t, ebből nála maradt 354 hektár, s 118-at kaptak a szláv telepesek. (Egy Guttsmann nevű maradékbirtokosnak juttattak 32 ha-t; vele további négy család települt Karcsaszólre.) Bartall Aurél 294 hektárjából 11-et parcelláztak föl. Diósfőrgepatony utoljára a Rákóczi-szabadságharc idején volt református, a jobbágyok és zsellérek rekatolizálása után csak a közbirtokos nemesség zöme őrizhette meg kálvinizmusát. 1851-ben (Fényes) 610 kát. és csak 262 ref. ólt az alsó Patonyokban, 1941-ben pedig már 1017 kát. és csak 305 református. (Az evangélikusok száma ugyanakkor 28, az izrealitáké 34.) A Sarlósokat az téveszthette meg, hogy a faluban csak ref. templomot és iskolát találtak, s a községi iskola pár nap múlva, szeptember 1-jón nyílt meg 134 beírt tanulóval, akik a népes szentmihályfai r. kát. iskola itteni nebulóiból toborzódtak. Pálffy János senior itteni birtokaiból Josef Gottwald cseh maradékbirtokos (Vilmos-major) 64 ha-t, apósa, Nedome (Vilmos-major) 82 ha-t, Simon (Aggerdő) 67 ha-t, Ballay (Aggerdő) 55 ha-t, Drhohlavý (Aggerdő) 44 ha-t, Náplava 34 ha-t, Komárek (Bárányos) 34 ha-t kapott. Bögölypatonyba nem települtek szlovákok, Diósförgepatonyba viszont 59 morva és cseh lélek költözött. A németek száma 11, a zsidóké 20, a cigányoké 2, a "külföldieké" 16. A diósförgepatonyi szláv maradókbirtokosok zöme a századfordulón Mihálfai, később Pongrácz-majornak mondott területen kialakult telepesfaluban lakott; ennek neve Kolónia Michal Svätý, és gr. Pongrácz Frigyes itteni 567 hektárján 24 szláv család osztozott. Közigazgatásilag a szentmihályfai jegyzőséghez tartoztak, de külön katonai szervezetben éltek; parancsnokuk a Patonyban megtelepült Josef Gottwald volt. A Slovenská Liga iskolát épített a telepre; ennek lett fiókja az 1935 végére megnyitott patonyi szlovák iskola is, amelyet Gottwald a saját költségén emeltetett fia, a helyi maradókbirtokosok és a csendőrök gyermekei részére. 1941 -ben Gálffy János 120, özv. Varga Imrónó 100, Csiba Benő 80, Gálffy Géza 60 kát. holdat bírt az 1940-től Alsópatony néven egyesült Diósförge- és bögölypatonyi határban. (Területe 4063 kát. hold, ebből 2539 szántó, 45 kert, 548 rét, 682 legelő, 110 erdő, 29 nádas és 110 egyéb terület.) Nagyabony 1930-ban 1817 ha, 1103 lakossal; ebből magyar 1039, szlovák vagy cseh 42 (1921-ben csak 4), német 2, zsidó 3, cigány 8 és külföldi 9. A katolikusok száma (1941) 836, a reformátusoké 329, az izraelitáké 23; evangélikus 7. A többség tehát r. katolikus volt a faluban. 1941-ben, Nemesabony néven, Lelkes Lajos 278, Hodossy Benő 123, Gróff István 110 k. holdat bírt benne. A HÉT 11
