A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-24 / 30. szám

„A jövő tele van lehetőségekkel... MEGNYITOTTÁK 55 AZ IKEA ÜZLETET POZSONYBAN Az IKEA közel ötven évvel ezelőtt, 1943-ban keletkezett, amikor is a svéd Ingvar Kamprad még mint kisfiú azon igyekezett, hogy üzleti tevékenységével — ami különböző apróságok, tollak, órák, gyufák, karácsonyfadíszek eladá­sából állt — valamelyest javítson csa­ládja gazdasági helyzetén. A kezdeti nehézségek után Kamprad egyre job­ban elsajátította az üzleti élet fortélyait, és sikerült létrehoznia egy olyan boltot, amelyben a használati cikkek mellett 1950-ben már bútorokat is árusított. Ugyanabban az évben a fiatal üzlet­ember kiadta az általa árusított bútorok katalógusát — ez volt az első IKEA- katalógus. 1953-ban egy dél-svédor­szági kisvárosba, Almhultba költözik át Kamprad üzlete. Ez a kisváros lett aztán az IKEA első központja. Majd 1965-ben Stockholmban is megnyitják az IKEA- üzletközpontot. Két évvel később, 1967- ben az IKEA megalapítója arról álmodik, hogy Európa közepén, Prágában nyis­son egy üzletet. Állítólag már tárgyalá­sokat is folytatott ez irányban. A bolt megnyitására azonban több mint húsz évet kellett várnia. Prágában 1990. november 16-án nyitották meg az IKEA-üzletet. Közel két évvel később, 1992. június 25-én pedig a pozsonyi Gagarin utca 3-as számú épületében, a valamikori Autobazár épületében nyitották meg a Start Shop IKEA-t. Az üzlet hétfőtől péntekig 10-től 19-ig, szombaton 10-től 15 óráig tart nyitva. 2 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom