A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 3. szám

MAGÁNYOSOK KLUBJA Tisztelt Szerkesztőség! Nem szoktam senkinek panaszkodni, őszintén szólva nincs is kinek. Lapjukat szeretem és főleg a Magányosok Klubja rovatot várom hétről hétre. Nem akarok társra találni, csak a mások baja, problé­mája számomra vigasztalást jelent. A nyugdíjasok otthonában lakom, ezért is nem érezhetnóm magányosnak ma­gam, hiszen hozzám hasonló sorsú ember van itt elég, de az a tény, hogy nem lehettem gyermekeim, unokáim, déduno­káim között, főleg most, az ünnepek alatt, tragédia volt számomra. Tudom, hogy családom elfoglalt, mindenkinek megvan a maga dolga, de mégis, nem tudom elfogadni azt a magatartást, amit velem szemben tanúsítanak. Most, karácsonykor is, kevés nyugdíjamból megvásároltam az egész családnak az ajándékokat, vártam, hogy értem jönnek, de elfelejtkeztek ró­lam. Mit tehettem? Magamban sírdogál­­tam, szomorkodtam. Nagy bánatomban határoztam el, hogy írok Önöknek, ez kicsit megnyugtat, mert tudom, hogy nem ón vagyok az egyedüli, aki ilyet átélt. Erőt, egészséget, kitartást kívánok minden ma­gányos embernek és természetesen a szerkesztőség valamennyi tagjának. Jelige: Bízom a jövőben A Hét 92/47 TÁRSKERESŐ 27/170 elvált, csinosnak mondott fiatalasszony, 7 éves kisfiával, megismerkedne magas, jókedvű, jómegjelenésű fiatalemberrel, 35 éves korig. Sze­retném, ha olyanok Írnának, akiknek nem lehet családjuk, vagy csak egy gyerekük van. Jelige: Tűzvirág A Hét 92/36 26 éves lány ezúton szeretne megismerkedni kor­ban hozzáillő, vidám természetű, jóképű fiatalem­berrel. Fényképes leveleket várok. Jelige: Szeretnék veled boldog lenni! A Hét 92/37 33 éves, 168 cm magas, érettségizett, gyermekte­len, elvált, szolid nő vagyok. Szeretnék megismer­kedni komoly, őszinte, intelligens férfival, főképpen a Dunaszerdahelyi járásból. Káros szenvedélytől Kedves Magányosok, Társkeresők! Elmúltak az ünnepek. Az általános vélemény az, hogy karácsonya szere­tet és a családi béke ünnepe. Ilyenkor az emberek elfelejtik a haragot, és békesség uralkodik otthonukban. Szomorúan tudatosítottuk azonban, hogy a világon, Sajnos, sok helyen szóltak a fegyverek karácsonykor, polgárháború dúlt, és az ember ember által való kölcsönös megbecsülése, szeretető teljesen háttérbe szorult. A magányos-társtalan ember kará­csonya is szomorú. Ezt bizonyítja az a sok levél is, amelyet a szerkesztősé­günkbe kaptunk. Segítséget kérnek magányos olvasóink, sőt, akadnak olyanok is, akik félnek, hogy végső elkeseredésükben olyat követnek el, ami tragikus következményekkel jár­hat. Amióta rovatunk létezik, igyekez­tünk segíteni mindazoknak, akik hoz­zánk fordultak, ha másképpen nem, úgy, hogy sorsukat közöltük, nyilvá­nosság elé tártuk, így is enyhítve bánatukat, vagy pedig aki kérte, an­nak a társkereső rovatunkban megje­lentettük hirdetését. Az 1992-es évben arra kérjük Önö­ket, ismét forduljanak hozzánk biza­lommal, egyrészt, hogy ne érezzék annyira a magányt, másrészt, hogy igazi társra lelhessenek, ami szá­munkra a legnagyobb öröm lesz, természetesen, ha ezt közük velünk. Egyébként nagyon örülnénk, ha olvasóink elmennének a Szentpéte­­ren 1992. február 8-án 18 órai kezdet­tel rendezendő magányosok-társkere­mentes férfiak fényképes levelét várom. Jelige: Kalandorok kíméljenek A Hét 92/38 42 éves, 175 cm magas, 89 kg súlyú, vidám természetű, elvált, kétgyermekes anya vagyok. Ke­resem azt a józan, komoly, lakással rendelkező férfit 42—50 éves korig, aki igazi szerető férjem és gyermekeim szerető apja tudna lenni. Csak fényké­pes levelekre válaszolok. Jelige: Kalandorok kímél­jenek A Hét 92/39 17 éves, barna hajú és szemű lány vagyok. Szeret­nék megismerkedni 17—18 éves fiúval, az Érsekúj­vári járásból vagy környékéről. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Love and kisses A Hét 92/40 49/170, csinosnak mondott özvegyasszony, jó anyagiakkal, társaság hiányában ezúton keres ba­rátot 48—55 éves korig. Szoros kapcsolat nincs kizárva. Jelige: Találkozás A Hét 92/41 Keresem azt a csinos, 24—32 éves lányt, leánya­nyát, elvált vagy özvegyasszonyt, aki szívesen összekötné életét egy 169 cm magas, 30 éves, sók találkozójára, amelyről már la­punkban hírt adtunk. Várjuk további leveleiket és az általunk társra talált és társat kereső minden kedves olvasónknak jó egész­séget, boldogságot és sok sikert kíván az új esztendőben az egész szerkesz­tőség nevében a rovat vezetője PLOCZEK MÉSZÁROS ERZSÉBET szemüveges, barna hajú fiúval. Jelige: Komárom és környéke A Hét 92/42 36/173, elvált férfi szeretne ismeretséget kötni intelligens, családszerető, komoly nővel, aki hű társa tenne egy életre. Egész Szlovákiából várok leveleket, mindegyikre válaszolok. Lakásom van, de csak olyanok írjanak, akik hozzám költöznének. Jelige: Kék ibolya A Hét 92/43 160 cm magas, 35 éves, elvált, egészségügyben dolgozó kétgyermekes édesanya, szeretne megis­merkedni komoly, intelligens férfival, 45 éves korig. Kalandorok kíméljenek. Jelige: Felelősség, bizalom A Hét 92/44 22/183 cm magas, barna hajú és kék szemű fiú vagyok. Szeretnék megismerkedni olyan lánnyal, aki vidám és őszinte szeretetre vágyik, 22 éves korig a Dunaszerdahelyi járásból. Jelige: Élni és győzni A Hét 92/45 35/175 elvált férfi, keresi annak az elvált vagy özvegyasszonynak az ismeretségét, aki családi szeretetre vágyik. Az anyagiak rendezettek. Jelige: Szeretni és szeretve élni A Hét 92/46 22 A HÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom