A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-26 / 26. szám
ELŐ MÚLT Vándorlóköny - munkakönyv Má/y-család birtokolta. R. kát. és görög kát. temploma van. Polgármestere Köteles Miklós. 1939-ben 246 lakosa volt, két személy kivételével magyarok. A későbbi népszámlálások adatait központilag nem tartják nyilván. TORNAÚJFALU (Turnianska Nová Ves, Nová Bodva) Először a 14. században említik az okiratok — Wyfalu alakban. Ebben az időben a tornai vár birtoka volt. R. kát. temploma van. A községben működik magyar óvoda és alsótagozatos iskola. A közelmúltig közigazgatásilag Tornahorváti is hozzá tartozott. Polgármestere Erdélyi Imre, a Csemadok a. sz. elnöke Horváth Sándor. 1939-ben Tornaújfalunak 453 lakosa volt, valamennyien magyarok. 1980-ban a Nová Bodva nevű közigazgatási egységben 870 lakost számoltak össze, ebből 817 fő (93,9 %) volt magyar. Az 1991 -es népszámláláskor a helységnek 504 lakosa volt, ebből 469 személy (93,06 %) vallotta magát magyar nemzetiségűnek. ZSARNÓ (Žarnov) Az okiratok 1332-ben említik először Seno alakban. Később Senőnek is írták. R. kát. és református temploma van. Polgármestere és a Csemadok a. sz. elnöke Konkoly Mária. 1939- ben a községnek 524 lakosa volt, 3 személy kivételével valamenynyien magyarok. Az 1980-as népszámláláskor a 485 lakosból 446 fő (91,2 %) volt magyar. Az 1991-es népszámlálás szerint a helységnek 408 lakosa volt, ebből 384 fő (94,12 %) vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A Kassa-vidéki járás néhány további — itt fel nem sorolt — településén is élnek 1-2 százalékot elérő számarányban magyarok. A legutóbbi népszámláláskor Magyarbődön (Bidovce) 58, Győrkén (Ďurkov) 25, Mecenzéfen (Medzev) 80, Rozgonyban (Rozhanovce) 40, Nagyszaláncon (Slanec) 36, Izdobán (Sady nad Torysou) 26 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Ha összevetjük az 1980- as és az 1991-es népszámlálás adatait, akkor kiderül, hogy a magyarság lélekszáma 2499 fővel gyarapodott. 1980-ban a járásban 99 227-en éltek, ebből 13 800 személy (13,90 %) volt magyar. 1991-ben a 98 584 lakosból 16 299 fő (16,53 %) vallotta magát'magyar nemzetiségűnek. Összeállította: G. S. (Folytatjuk) Itt a nyár, a turizmus, az országjárások ideje. Ma már szabadon utazhatunk — ha pénzünkből futja. Valamikor hajdanán az egyszeri vándor mesterlegény (a mesében hamuban sült pogácsával batyujában) bejárta a messzi országokat, városokat, hogy az otthon tanult mesterségét tökéletesítse, s majd idővel hazaérve letelepedjen, jó mester váljon belőle. Mindig magával hordta az ún. Vándorló-, vagy Vándorkönyvet, mely afféle személyi igazolványként is szolgált. A fénykép helyett leírták az illető személyét, ábrazatját, hajának, szemének színét, termetét, különleges ismertetőjegyeit, családi állapotát, stb. És ezt saját keze írásával igazolta. A gyűjteményemben lévő egyik ilyen falemezborítású könyvecskét 1838-ban nyomtatták Pesten és ott is állították ki. A borító után egy kihajtható, korabeli rézmetszet Pestet ábrázolja, alatta ilyen aláírással: "Szabad Királyi és Kereskedő Pesth városának kinózése." A Dunán hajóhíd és kereskedő hajók sokasága, a Duna parton szép házak, távolabb templomok, kupolás tornyai magasodnak. Egyszóval, a város propagálására is szolgált. A Vándorlókönyvet 1839-ben állítoták ki Pesten Soltész József kőműveslegénynek, aki Berzétén Gömör megyében született, 21 éves, haja gesztenye színű, szeme kék, homloka magas, orra közönséges stb. A Vándorlókönyv 32 levélből vagyis 64 lapból állt. A tulajdonosának, ahogy az előszóban írják, jó karban kell tartania (tehát vigyázni kell rá). Aztán "kötelességül tétetik, hogy mindennémű kóborlást, különösen pedig a koldulást kerülje. Tiltatik továbbá a Vándorlókönyvnek meghamisítása, vakarása, vagy igazítása, mivel ez mind nyilvános csalárdság, kemény büntetést vonna maga után." Figyelmeztet a Pest Városának Tanácsa. A legény, ahogy a beírt lapokból és a városi pecsétekből látszik, sokfelé járt. Miskolcon, Pesten, Pozsonyban, Bécsben, Frankfurtban és egyéb kisebb német városokban. A könyv érdekessége, hogy a faborítású fedele késsel, vagy hegyes szerszámmal át van szúrva (esetleg golyó ütötte át?), hogy ez valami trgédiát rejt-e, már soha nem tudhatjuk meg. Különben nincs eltépve, vagy összefirkálva. A másik, amely birtokomban van, már csak Vándorkönyv és 1852-ben, tehát a szabadságharc után a Bachkorszakban adták ki Budán három nyelven: magyarul, németül és csehül, ennek már csak egyszerű kék keménypapírból készült a fedele. Gavura András ácslegónyó volt, aki Lőcsén született és a város tanácsa állította ki a könyvet. A nyomtatott tudnivaló és kötelességek rövidítve, három nyelven íródtak. Az előbbi könyvben felsoroltakon kívül benne van (akár egy mostani újságírói igazolványban), hogy "Minden bel- és külföldi hatóságok meg kerestetnek, hogy ezen vándorkönyv előmutatójának gátoltalan vándorlást engedjenek, és telhetőképp (lehetőség szerint) segélyére legyenek." A sok német beírás mellett íme egy magyar: "Ezen vándorkönyv tulajdonosa alól írottnál folyó hó június 22-től augusztus 6-ig dolgozott s magát minden tekintetben megelégedésemre viselte, és szorgalmas munkás volt, bizonyítom. Királyiban augusztus 7-én 1855. Szontágh Bertalan földbirtokos." A német nyelvűek is hasonló bizonylatok. Az üres lapokat itt már a gyerekek felhasználták a számtan tanulására, ugyanis a múlt században még nem volt fölösleges papír! A harmadik könyv a céhek megszűnése után kiadott és sokak által ismert munkakönyv. Ezt 1916-ban adta ki a Verbói Ipartestület Pales Aurél Rákosfalvi (ma Rakovník) cipészlegénynek. Itt már csak rubrikák vannak a munkaadó nevével és az iparhatóság igazolásával. És az, hogy mettől meddig dolgozott. Ez az Aurél Pozsonyban egyes mestereknél volt segéd, majd a Vulkán Cipőipari Vállalatnál dolgozott. Az utolsó bejegyzés 1922-ből való, de ez már a közeli történelem. Ezek a könyvek az iparos és munkásemberek mindennapi életéhez tartoztak, a kor szellemét tükrözik. OZSVALD ÁRPÁD A HÉT 13
