A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
Dr. Bakóczi Antal SZABADIDŐ A irak szenvedély A nagyvadas vadásztársaság vaddisznóvadászatot tervezett, ezért október 3-án az elnök, a vadászmester, a társaság vadőre, továbbá három vendégvadász és öt vadászfeleség felment a területen levő vadászházba, és annak közelében esti lesvadászatot folytatott. J. S. — a baleset későbbi előidézője —, aki már 15 éve rendelkezik vadászjeggyel, ezen az estén megsebzett egy vaddisznót, amelyet azonban utánkeresés ellenére sem talált meg. Aznapba többi résztvevő vadat sem látott. A sötétség beállta után lehangoltan bevonultak a vadásztanyára. Megvacsoráztak, hosszasan elbeszélgettek, elfogyasztották az elnök által felvitt italt, majd sétálni indultak, szarvasbőgést hallgattak. Sótálgatás közben A. M.-et — a későbbi áldozatot — felesége kérlelte, hogy a másnapra tervezett vaddisznóvadászaton ne vegyen részt, menjenek haza, mert őt "balsejtelmek gyötrik". A vadászfeleség balsejtelmeinek nem voltak babonás alapjai, sőt, nagyon reális alapon nyugodtak, mégpedig az aznapi és másnapra tervezett vadászatnak az általánostól és a szabályostól eltérő körülményei, például a vadászfeleségek hajtőként tervezett beállítása az ismeretlen terepen stb., amelyek azonban A. M. feleségében nem tudatosodhattak, mert következményeiket nem tudta felismerni, így férjének csak "balsejtelmekről" tudott beszélni. Október 4-én hajnalban J. S. a vadászmesterrel együtt elment az előző este megsebzett vaddisznó lövési helyére. A vaddisznót ismételt keresés ellenére sem találták meg. Keresés közben, 7 óra után J. S. egy hirtelen felbukkanó őzgidára lőtt. Az őzgida — maga után véres nyomokat hagyva — ugyancsak elment. J. S. tehát két lövést is leadott a megfelelő előfeltételek hiányában. Mindkét ugrás közben levő vadra sűrű bozótosban, kapásból adta le a lövéseit. Ez bizonyos képet ad magatartásáról. Ez idő alatt a többi vadász a vadásztársaság elnökének eligazítása szerint a terület más részein les-, illetve cserkelő vadászaton vett részt, vadat azonban ismét nem ejtettek. A reggeli vadászat befejezése után a vadászok, J. S. kivételével, a vadászháznál gyülekeztek. J. S. a vadászmesterrel történt megállapodás szerint az őzgida sebzósi helyénél maradt, várva, hogy a vadászmester a vérebbel visszatér a helyszínre, a sebzett őz megkeresése céljából. Eközben érkezett meg a gyülekezési helyre az egyik vadász, aki elmondta, hogy befelé jövet több vaddisznót látott a közelben levő sűrű fenyveserdőbe menni. A vadászmester közölte a jelenlevőkkel, hogy vissza kellene mennie kutyával, hogy a sebzett őzgidát megkeressék. A jelenlevők ennek ellenére úgy határoztak, hogy — J. S. értesítése nélkül — meghajtják azt a sűrű fenyvest, ahová, az újonnan érkezett vadász szerint, vaddisznók mentek be. A hajtás rendezésével a vadászmestert bízták meg, aki eligazította a vadászatot. Az előző napi megállapodásnak megfelelően a négy vadászfeleséget, valamint a vaddisznók mozgását észlelő vadászt kérték fel, hogy a kutyával "tereljék" a vadakat a vadászok helye irányába. Súlyos vadászszervezési hiba volt, hogy területi ismeretekkel és megfelelő öltözékkel nem rendelkező hozzátartozókat kértek fel az áthatolhatatlan és átláthatatlan sűrű fenyves meghajtására. Elindulás előtt megállapodtak abban is, hogy e hajtás után a vadászatot befejezik, és mindannyian hazatérnek. Ezt követően megindult a vadászat. Amint az előre látható volt, a hajtásban részt vevő asszonyok a sűrű növényzet miatt nem tudtak az eredeti tervnek megfelelően a fenyvesben végighaladni, ezért oldalt, a kevés sűrűs részen kijöttek az erdőből, és velük együtt kijött onnan az őket irányító vadász is. Egyszerre a vadászkutya az erdőrész ellenkező oldalán vaddisznókat fogott. Ebből az egymástól 100 méterre, a nyiladékon álló vadászok arra következtettek, hogy a vaddisznók más irányba menekülnek, és a kutya a nyomukba eredt. A. M.-en — aki 14 éve vadász és magas fokú vadászati képzettséggel rendelkezett —, amikor a vaddisznókat fogó kutya ugatását az erdőből meghallotta, eluralkodott vadászláza, és az összes alapvető vadászati szabályt figyelmen kívül hagyva, intett szomszédjának, majd megjegyzés nélkül, a vadászatvezető engedélye hiányában, felállítás helyét elhagyta, és belépett a sűrű erdőbe. Közben a hajtásból visszatért asszonyok és az őket kísérő vadász a felállítási helyhez ért, ott találkoztak a vadászmesterrel, valamint A. M. szomszédjával. Arra az elhatározásra jutottak, hogy megkeresik J. S.-t, és segítenek neki a sebzett őzgida kutatásában. Mindannyian tudtak arról, hogy A. M. bement az erdőbe a vaddisznók után, a kutyaugatás irányába. Alig haladtak néhány száz métert, amikor összetalálkoztak az őz sebzési helyéről visszafelé jövő J. S.-sel. A vadászmester ekkor a jelenlevő asszonyokkal beszélgetett, hátrább maradva. J. S. és a hozzá érkezett másik két vadász elhatározták, hogy ők is a kutyaugatás irányába mennek a vaddisznók után. A jelenlevő vadászmester nem akadályozta meg az újabb 30 A HÉT
