A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 3. szám

ÉLŐ MÚLT Repül a mórtégla -s Hodos, 1829—1830 (6.) Hátravan még a vizsgálatnak és ítélkezés­nek az a fejezete, amellyel ügyünk bemu­tatását kezdtük: a hodosi sírkert használa­tának problémája. Emlékszünk, a gond és a viszály akkor támadt körülötte, amikor a katolikus hívek a két felekezet által közö­sen használt temetőbe feszületet akartak állítani. Sem a lutheri, sem a kálvini refor­máció nem számolta ugyan föl a keresz­­tyénség egyik központi jelképét, a Jézus áldozatára emlékeztető keresztet, ámde a hosszan tartó, makacs és időnként kö­nyörtelen katolikus ellenhatás a magyar kálvinizmust e szimbólumtól való elfordu­lásba hajszolta. Különösen érzékenyek voltak a feszület-állításra azokon a helye­ken, ahol a Carolina Resolutiót követőleg újabb ötven évig tiltották a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, s ahol még, mint épp Hodoson, szankcionálták is a tilalom elleni vétségeket. Ebből a történelmi és lelki alaphelyzetből pattantak ki a feszült­ségnek azok a szikrái, amelyek a reformá­tus egyházlátogatási protocollum s a me­gyei közgyűlések jegyzőkönyvének lapjain is nyomot hagytak. A megyei vizsgálóbizottság két legyet ütött egy csapásra, amikor a ferencrendi barát megdobásáról befutó hír mellett a feszületállítás miatti huzavonát is vizsgálni kezdte, s a következőképpen tisztázta a tényeket: "Először: hogy a katolikusok és kálvinis­ták között közös temetőben nem szívellik meg a kálvinisták a katolikusok feje felett a keresztet, és azt alattomban úgy, mint azt is, amelyet Karácsony Gergely csinálta­tott, kihányják, amely sérelmet annyival inkább intézés alá kíván hozatni, mivel az illendőségnek és a katolikus hitnek dí­szére őnagysága (ti. Jordánszky Elek püs­pöki helytartó) 50 forintot ajánlott a teme­tőben felállítandó keresztre, annak tehát előre bátorságát szereztetni kívánván, a temetőnek elosztását eszközöltetni óhajt­ja. Erre nézve a hodosi reformátusok e­­lőbbkelői (ti. a presbiterek és gondnokok) azon okál fogva, hogy a temető arra, hogy elosztassék, kicsin, és abban szerteszéjjel keverve annak minden részében vannak a reformátusok a katolikusokkal temetkez­ve, azt ajánlották, hogy ők megengedik, kerétsenek a katolikusok magoknak teme­tőt a közönséges gyöpbúl (ti. a közlegelő­ből); de ebben azt a nehézséget és sérel­met találták a katolikusok, hogy a határban olyan hely nincs, ahol ők alkalmatos teme­tőt keróthetnónek, mert a mostani temetőt 12 A HÉT is rész szerént, mivel egy része szántóföld volt, pénzen venni, más részepedig, mivel igen lapos volt, föltöltenni kelletett, mind­ezen kétféle terhet a katolikusok a refor­mátusokkal közössen viselték, ha pedig ők ismét kizárottatnak, és máshol kellenék nekik temetőt készéttetni, a mostani teme­tőhelyre tett áldozatjok semmiben múlna. — Valónak ismérték a reformátusok előt­tünk azt, hogy a katolikusok a temetőhely megszerző árában (ti. vételárában), úgy a föltöltés munkájában részt vettek, de mindamellett arra, hogy a temetőben nagy kereszt állíttassék föl a katolikusok részé­ről, szükségesnek tartották, hogy elvá­­losztva külön legyen a katolikusok temető­­jók, melyből mi általlátván, hogy a reformá­tusok meg nem szívellik a sírjaik felett és körül fölállítandó keresztet, és valamint a Karácsony Gergely által az atyjafiai sírjá­nál felállított kisebb keresztet oly alattom­ban földúlták, hogy minden törekedésünk mellett is (...) legkisebb nyomára sem mehettünk annak, hogy ki volt elkövetője az emlétett kereszt feldúlásának, s ugyan­azért, ha a Méltóságos Püspök Ur a hodosi katolikusok részére az ottani teme­tőben keresztet kíván felállíttanni, hogy ennek bátorság szereztessen, szükséges­nek alázatossan véljük, hogy a katolikusok és reformátusok közős költségével és ere­jével a katolikusok részére más alkalma­tos temetőhely szereztessen és keríttes­­sen, amely iránt hogy magok közt bőveb­ben tanácskozhassanak, kikérték a refor­mátusok, amit mi nekik nemcsak megen­gedni, sőt őket arra unszolni is szükséges­nek tartottuk, és ennek sükeresettére, ha a Méltóságos Püspök Úr megmarad a kereszt felállittásának elhatározása mel­lett, a külön temető eszközlésére szüksé­gesnek alázatossan véljük, hogy közben­járó vegyes küldöttség rendeltessen." Más panasza is hangzott a nagyszom­bati püspökségnek a hodosiakra. A me­gyei urak szerint "Másodszor azt adta föl a Méltóságos Püspök Úr, hogy a hodosi katolikusoknak nem engedik meg az ottani reformátusok a harangozást, s azért kí­vánja, hogy eszközöltessék az a türedel­­mek a hodosi reformátusoknak, hogy a katolikusok harangozót lábokra a helység­ben fölállíthassanak, mellyel az Angyali Idvezletre naponként annak ideiben (ti. háromszor) jel adattathassék a katoliku­soknak. — Erre nézve azt állították a reformátusok, a katolikusok pedig valónak elismerték, hogy a harangot, amelyet Hó­dosban kizárólag ők a többi más helység­ben református megyéstársaikkal szerez­ték, tehát hogy annak a katolikusok hasz­nát vegyék, magoktól ők meg sem enged­hetik, amit a katolikusok nem is követeltek — azonban hogy a katolikusok ott a helységben magok részére harangot fölál­lítsanak, azt éppen nem ellenzik, melyet előttünk egy értelemmel kinyilatkoztatták a reformátusok, e részt tehát semmi ellenke­zés és nehézség nincsen." A harmadik panasz: "Szinte azon kútfő­ből, tudniillik a múlt nyáron végbenvitt Canonica Visitatióban vett tapasztalásból azt a sérelmet is feladta a sokszor tisztelt Püspök és Helytartó Úr (Jordánszky Elek ugyanis tinniai — tinnini/kníni — püspök volt a spalatói/spliti dalmát érsekség terü­letén, s nevét főleg egy XVI. század eleji magyar kéziratos könyv, egy bibliafordítá­sokat is tartalmazó kódex tette emlékeze­tessé: a könyv az ő birtokában volt, s ő ajándékozta az esztergomi érseki könyv­tárnak), hogy a hodosi reformátusok a katolikus népnek botránkoztatására inne­­peken zörgő munkát visznek végben, és e munkára reászorítják a nálok szolgálló katolikusokat. — Erre azt váloszolták a reformátusok", szögezi le a jegyzőkönyv, "hogy ők szorossan a törvényhez tartják magokat, és amilyen munkát ez olyan helyeken megenged, ahol katolikusoknak plébániája nincsen, olyant visznek végben innepeken, a katolikus szolgáikat pedig nem ösztönözik az innepeken végben viendő munkára, sőt ellenben magok mint gazdáik ösztönözik az isteni szolgálatra és a hitbeli kötelességek megtartására, mint­hogy pedig általlános volt az előadás (ti. a vád) is, és semmi bizonyos esetre vagy személyre nem volt alkalmaztatva, tehát a hasonló általlános kinyilatkoztatáson is megnyugodnunk kelletett azon intéssel, hogy törvénytelen innepszegéssel ne bot­­ránkoztassák a katolikus népet, és a kato­likus cselédjeiket a hit szoros megtartásá­ban ne akadáloztassák (!), sőt inkább őket arra ébresszék." Ilyen gondokkal birkózott Hodos és a •környék népe 1829-30-ban, pár hónappal az első nagy európai kolerajárvány betöré­se előtt, a második párizsi forradalom s a lengyel szabadságharc idején, a magyar reformkor első szakaszában, amikor hirte­len kivándorlók tízezrei indultak egy remélt jobb haza, az Amerikai Egyesült Államok partjai felé. A hodosiak gondjai nem előre, hanem visszafelé mutattak, sajnos, de a vizsgálatban felszínre került s a jegyző­könyvekben ránk örökített óletanyag érde­kes és sokféle szempontból tanulságos. Ezért nyújtjuk át szeretettel az olvasónak. (Vége)

Next

/
Oldalképek
Tartalom