A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-12 / 24. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY — Szóval ezért kellett nektek olyan lóhalálában Pozsonyba mennetek — szólalt meg Tóthné csalódottan. — Igazán mondhattad volna fiam. — Édesanya, ez nem olyan igazi eljegyzés volt. Olyat mi nem is akartunk. Nevetséges lenne a mi esetünkben. Egyszerűen meglátogattuk a barátainkat, és mivel nálam volt a gyűrű, felhúztam Mari ujjára. — Nagyon helyes fiam, így kell ezt csinálni — dörzsölte meg a kezét az öreg. — Őszintén szólva nekem az előző feleséged nem nagyon tetszett, de Mari olyan... hogy is mondjam... mi fajtánk. Nem beszélve arról, hogy az apja részéről talán ijióg távoli rokonok is lennénk. — Úgy gondoltuk, hogy augusztus elsején összeházasodnánk. Szombatra esik, már megnéztük a naptárban. — Nem lesz az korai? — kérdezte Tóthné bizonytalanul. — Mire várjunk, édesanyám? Csendes esküvőt képzeltünk el. Csak a szűkebb család lenne ott. Mari ugyan fiatal, de mégis csak kétgyermekes anya, én meg ugyancsak benne járok már a korban, nevetséges lenne egy nagy esküvő. — És mond, fiam, boldog leszel-e vele? — Ha nem bíznék benne édesanyám, nem nősülnék. De tudja, nagyon szeretnék egy gyereket. Régebben, fiatalabb koromban és városon élve valahogy nem gondoltam rá olyan sűrűn, mint most. Látom a volt iskolatársaimat, a korombeli férfiakat, asszonyokat, sokuknak már unokájuk is van, nekem meg még saját gyerekem sincs... Majd ha először kózbeveszem... talán akkor leszek életemben először igazán boldog. xxx Az Esti Szó-ban már napok óta érezni lehetett valami feszültséget. A szerkesztőbizottság üléséről és máshonnan kiszivárgó hírek szerint a reggel kilencre tervezett értekezlet nem kecsegtetett semmi jóval. Fanni utálta a szerkesztőségi értekezleteket, pontosabban minden értekezletet, kivéve a sajtóértekezleteket, bár az utóbbiak közül is számos olyanon vett részt, ahol csak a szart passzírozták, semmi érdemlegeset nem tudott meg az ember. Sejtette, hogy a reggeli értekezleten sorsdöntő dolgokról lesz szó, azonban mégis elment a Magyar Kulturális és Tájékoztató Központba egy új tárlat tízkor kezdődő megnyitójára. Gondolta, két legyet üt egy csapásra. Készít egy rövid interjút, és az utált értekezletet is megússza. Karesszal úgy egyeztek meg, hogy egykor találkoznak a Pepitában, és majd elmondja, mi volt a gyűlésen. xxx Fél kettő volt már, amikor Fanni betoppant a Pepitába. Karesz az elmenőben lévő Szerdahelyi Tamással beszélgetett éppen, amikor Fanni közéjük huppant a boxba. — Bankrott? — kérdezte lihegve a sietéstől. — Majdnem — válaszolt Szerdahelyi Tamás. — Pusztaszeri ma bejelentette, hogy az Esti Szó napilapként hétfőtől megszűnik. — Tudtam! S mindezt annak az átkozott Lapterjesztő Vállalatnak köszönhetjük... — Azért nem egészen — tette hozzá Karesz. — A lényeg az, hogy ha így maradunk, akkor csak az adósságot növeljük. Pusztaszeri előállt egy javaslattal, mjszerint heti periodikum legyünk. — És gondolod, hogy ez segít rajtunk? — Tamás kétkedő arcot vágott. — Szerintem semmi értelme. Legfeljebb megnyújtjuk az Esti Szó agóniáját. Fanni megkövültén ült. "És most mi lesz?". Ez volt az első gondolata. — És most mi lesz? — mondta ki hangosan. — Semmi. Az élet megy tovább. Pusztaszeri lemondott. Bélády Ica vette át a lapot. Szerinte a szerkesztőség nagy részének, körülbelül a kétharmadának el kell mennie. Felolvasta azoknak a nevét, akiknek véleménye szerint tovább kellene vinniük az Esti Szót. — Persze az ón nevemet biztosan nem olvasta fel... — Fannika, most az egyszer téved — mondta Szerdahelyi a maga nyugodt hangján. — Itt most nem barátokra, hanem jó tollú újságírókra van szükség. így is kétséges a lap sorsa. Hiába Sárkány Tünde a barátnője, ha az nem tud írni. — És hogy fogja ezt neki megmagyarázni? — Ez már ne legyen a maga gondja, Fannika. Egyébként velünk mindhármunkkal számolnak az új lapnál... — De Tamás visszalépett — vágott közbe Karesz. — Ugyanis nekem már ebből elegem van. Végre kamatoztathatom német és angol nyelvtudásomat. Egy remek állást ajánlottak nekem Hamburgban. A cég, ahová mennék porcelán és üvegáruval kereskedik. Szükségük van egy németül és angolul jól beszélő csehszlovák ügyvivőre... — Egy talpraesett emberre — tette hozzá Fanni. — Mondja Tamás, ki ajánlotta be magát oda? — Ez hadd legyen üzleti titok — nevette el magát Szerdahelyi, kivillantva mind a harminckét gyönyörű fogát. — Hiányozni fog nekünk — mondta Fanni kedvesen, s mélyen Tamás szemébe nézett. — Ezek szerint 3 regényét sem olvashatjuk majd az A HÉT-ben? — ? — Hát a Vég nélküli történet-et. Tamáska, ne tegyen úgy, mintha hülye lenne. Tamás jóízűen felkacagott: — De Fannika, hányszor mondjam már, hogy nem ón vagyok a szerző! — A kutyafáját, most már figyelni fogom a lapot. Ha befejeződik a regény, mivel maga Hamburgba megy, akkor itt lesz a fénye$ bizonyíték. — És? Mire megy vele, ha így lesz? — Semmire... — Fancsa! — szólt közbe Karesz. — Most nem az a legfontosabb, hogy ez a Tamás az a Tamas-e, hanem az, hogy mit csináljunk, hogy az Esti Szót legalább hetilapként megmentsük. Ti nők mindig elvesztek a részletekben. Egy teljesen más koncepció szerint kell majd dolgoznunk. A napi aktualitások csaknem teljesen mellékesekké válnak. Fanni, eljön a te időd. — És a kirúgott kollégák mit csinálnak majd, hogyan tartsák el a családjukat? És a csehszlovákiai magyarság egy napilappal kevesebbet olvashat majd, vagy ha úgy tetszik kevesebb közül válogathat... — Ezen most nincs értelme rágódni. A kialakult helyzetből kell kiindulni. Tény, hogy Ica megpróbálta objektiven kiválogatni az embereket... — Talán az Új Szó-ban vagy a Rádió Magyar Adásánál akad néhány üres hely. Esetleg a többi lapnál is, bár úgy hírlik, hogy a Szabad Újság sem áll valami fényesen. Az A HÉT meg a Tábortűz sem dúskál az anyagi javakban. Mi lesz velünk, Karesz? Ki tudja, hogy az új kormány egy fillérrel is támogatja-e majd a magyar sajtót? — Ez még a jövő zenéje. Értsd meg, most sokkal konkrétabb és sürgősebb dolgokat kell megoldani. — De Karesz, nekem most hirtelen olyan nehéz lett a szívem. Talán... talán jobb lenne, ha én is úgy tennék, mint Tamás. Rasztyo úgyis régóta gyötör, hogy legalább egy-kót évig dolgozzam más helyen. Szerzett nekem Becsben egy állást... Lehet, hogy elfogadom. (Folytatjuk) Fotó: V. Pribyl A HÉT 19
