A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-12 / 24. szám
Elő MÚLT KONCSOL LÁSZLÓ Vándorló elődeink nyomában JEGYZET Püspöki (Pozsonypüspöki, Podunajské Biskupice) területe 1930-ban 3584 ha. Lólekszáma 1851-ben 1195 kát. és 4 evangélikus fő, 1930-ban 3108 lakos, ebből 2509 magyar, 380 cseh vagy szlovák (1921-ben csak 91), 121 német, 61 cigány és 37 "külföldi". Földesura, majd legnagyobb birtokosa az esztergomi érsekség volt. Birtokát részben fölosztották, részben államosították; ez az a 3000 hold, amelyet a betoldás említ. A terméshozamokkal kapcsolatban el kell mondanunk, hogy másként termett egy régi nagybirtok, egy újtelepes és pl. az éberhardi állami iskolagazdaság búzaföldje, s megint másként egy-egy parasztgazdaságé. Csak a búzát tekintve: egy régi nagybirtokon 6,36, egy új telepesbirtokon 2,36, az éberhardi iskola földjén 10,74 métermázsát termett az elvetett mag hektáronként. (Az előző “normális esztendőben" és a következő, 1932-es "nagyon jó esztendőben" ezek az értékek 16 és 20 q között mozogtak, ilyen volt a mezőgazdaság agrotechnikai színvonala.) Machnyik kimutatása szerint (i. m. 155-156. I.) a kolonisták birtokai mindhárom esztendőben kevesebb magot termettek, mint az osztatlan birtokok: a búzatermés például 23, illetve 54 százalékkal volt kisebb, mint a szomszédos táblákon, 1932-ben pedig nem is termett búza a földjeiken. Az ebből eredő kiábrándulás okozta a telepesek gyors cserélődését a maradékbirtokokon. K. L. (Fotó: Helena Košúthová) 1931 augusztusában, a hó második felében néhány szlovákiai magyar egyetemi hallgató nekivágott Csallóköznek, s Pozsonytól Gútáig tíz nap alatt az egész szigetet beutazta. Nem álltak meg minden faluban, csak az őket a maguk szociográfiai szempontjából különösen érdeklő településeket vizsgálták meg közelebbről. A Duna-ágak közé csukott vidék állapotát mélyen tragikusnak találták. Csallóközt nemcsak a három éve tartó gazdasági válság és az őslakosságot kisemmizőmegcsúfoló 1926. évi csehszlovák földreform, hanem egy példátlan aszály is sújtotta. Csallóköz népe, mint ma is számosán emlékeznek rá, a szó legteljesebb értelmében nyomorgott. Ezt a szörnyű képet festi a kíváncsi, tanulni, tapasztalni és segíteni vágyó fiatalemberek fölismeréseit összefoglaló szöveg, amelynek közlésére 61 év elteltével először vállalkozunk. A fiatalemberek a Sarló néven ismert csehszlovákiai magyar baloldali szövetségben szerveződtek, s programszerűen járták az ország magyarok lakta vidékeit. Ezekről a népismereti utakról ún. vándorlási naplókat írtak, s a szövegek mellé rajzokat és fényképeket is készítettek. A mi csallóközi naplónk is említ néhány helyszínt, ahol az utazás egyik résztvevője rajzolt, a másik fotózott; sajnos, ezeknek a dokumentumoknak nem kutathattunk utána. Lehet, hogy valahol, valamelyik akkori baloldali lapban vagy szociofotóalbumban közölték is őket, egyelőre azonban kénytelenek vagyunk beérni elkészültük tudatával. A világgazdasági túltermelési válság 1929-től 1933-ig tartott, a Sarlósok tehát épp a krízis félidejében keresték föl Duna-menti nagytájunk településeit. A válság velejárói, az ipari termelés majdnem teljes leállása, az ezzel járó tömeges munkanélküliség, a vásárlóerő elsorvadása, vele a mezőgazdasági termékek eladhatatlan volta s a parasztság és falusi szegénység elnyomorodása köztudottak. Az aszály azt jelentette, hogy a falusi népesség, főleg a csak munkaerejükből élő nincstelenek szájába sem jutott elegendő falat; pár nappal vagy héttel az aratást követőieg minden kamra kiürült, s a népes családok segélyekből, koldulásból vagy lopásból tengették életüket. A nyomort az 1926. évi csehszlovák földreform is fokozta. Dr. Machnyik Andor Csallóköz c. könyvéből (Komárom, 1935) tudjuk, hogy 1930-ig 32 103 hektár (55 859 katasztrális hold) került a Csallóköz területén idegen kézbe, cseh, morva és szlovák birtokosokhoz, 6903 ha (12 011 k. hold) pedig elosztatlanul maradt. Régi nagybirtokosaik kezén maradt 16 153 ha (28 106 kh.) föld. Ötvenkilenc csallóközi földbirtokosból negyvenyolcat érintett a reform, s csak tizenegyen maradtak meg csonkítatlan birtokukban. A reform szinte teljesen kijátszotta a sziget magyar őslakosságát, a kisparasztságot és a zselléreket is beleértve. Az utóbbiaknak mindössze egy-két holdas parcellákat juttatott, ha egyáltalán adott nekik valamit, s a telepesek átlag 139 ha (242 kh.) terjedelmű nagyobb és 42 ha (73 kát. h.) kiterjedésű kisebb maradékbirtokokat kaptak. Nem volt hát szükségük az egykori nagybirtokok dolgozóinak munkaerejére, a nagyobbak pedig jórészt mellőzték a helyi magyar munkaerőt, s idénymunkásokat inkább a szülőföldjükről, Cseh- és Morvaországból toboroztak a Csallóközbe. A csehszlovák földereform ilyen és hasonló következményeiről nemcsak a Vándorlási napló, hanem Machnyik alapos elemzése és minden más korabeli forrás is beszámol. Pár éve került kezembe a diósförgepatonyi ref. egyház és iskola kéziratos krónikája, amelyben Vargha Dezső lelkész adatokkal is érzékeltette a nyomor helyi tüneteit: "Az 1931. óv nyara szomorú emléket hagyott hátra. Nem termett annyi búza sem, amennyi vetőmagnak elég lett volna. Az elkövetkezett tél keserves nyomorúságot hozott tehát. Már december 1-én a lelkész neje, Vargháné Kyckó Mária, a legszegényebb 15 gyermeknek megkezdette a főzést és az ünnepnapokat kivéve minden délben hatalmas adag ételt és kenyeret kaptak... A lelkeken nyugtalanság, idegesség vett erőt, amely forradalmi lázba hozta a falut, sőt csendőri beavatkozás is történt." Az incidens lényege, hogy 29 diósförgepatonyi férfi és nő rohanta meg Fuchs Zoltán egyházgellei gabonakereskedő dióspatonyi vasúti magtárát, hogy feltörje, s éhező családjának gabonát szerezzen. A nyomor számos társadalmi következménnyel járt. Ezek előszámlálása nem a mi feladatunk, de például számos közintézmény, főleg magyar községi és egyházi iskola alapítása vagy fejlesztése maradt el a csallóközi magyarok nyomora miatt. Ez volt a csehszlovák politika első déli gyarmatosító kísérlete, az első Drang nach Süd, "törekvés dél felé". A második, tudjuk, 1945 után követte, s az már az ország teljes magyar népességének fölszámolását célozta meg. Reméljük, harmadik rohamra nem kerül sor; szerintünk minden régiónak a maga helyén, a maga adottságaiból kiindulva, s nem mások kárára kell megoldania népessége gondjait. Különösen alávaló az a politika, amely egy kiszolgáltatott kisebbség javait a többségi népcsoport egyedeinek juttatja. Nemzetiségi politikusainknak az új csehszlovák piacgazdasági szerkezet alakítása közben résen kell állniuk, nehogy bármi a rovásunkra történjék. A vándorló ifjak néhány részletben tévedtek, s tudatlanok voltak a bolsevizmus megítélésében — ezt azonban nem róhatjuk föl nekik. Honnan is tudtak volna a sztálinizmus tökéletesen álcázott iszonyú titkairól? Az apró hibákat és a fontosabb tudnivalókat gazdaságos jegyzetekben próbáljuk megvilágítani. Adatainkat dr. Machnyik Andor mérnöknek, a Komáromi Állami Földmívesiskola tanárának idézett könyvéből, 1941-re vonatkozólag pedig Komárom vármegye 1941 -es évkönyvéből merítettük. A csallóközi Vándorlási napló kéziratát a Sarló debreceni levéltára őrzi. Közvetítéséért dr. Boross Zoltánnak és Görömbei Andrásnak tartozunk köszönettel. A HÉT 13
