A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-12 / 24. szám
GONDOLKODÓ EMELIK A PEDAGÓGUSOK FIZETÉSÉT A hír nagy örömmel töltötte el a tanítók közösségét. Végre úgy érezhetik, az ô munkájukat is megbecsülik, nem lesznek immár a nemzet napszámosai, becsületes munkájukért tisztességes bért kapnak. Az állam és a társadalom évtizedeken keresztül elvárta tőlük, hogy lelkesedésből, hivatástudatból végezzék munkájukat, hiszen nemcsak anyagi elismerést, hanem olykor még kellő megbecsülést sem kaptak. A tanítók nagy része arra kényszerült, hogy jövedelmét az értelmiségi munkához egyáltalán nem hasonlító fóliázással, nyúltenyósztéssel (és még sorolhatnám) egészítse ki. Az önművelés helyett így az önfenntartáshoz, illetve szintentartáshoz szükséges anyaqiak megteremtésére fordította idejét. Kezdő tanítóként megdöbbenve hallgattam, amikor idősebb kollégámhoz intézett kérdésemre, vajon olvasta-e X legújabb könyvét, azt válaszolta: "A tanító nem olvas, a tanító tanít." Különben is siet, mert délután a paprikát kell leadnia. Bizony, jó időbe tellett míg megértettem és beláttam, hogy nem a gazdagság utáni vágy hajtja, hanem egyszerűen a tisztességes megélhetés kényszere. Naponta tapasztalhatjuk, életünk az infláció jegyében zajlik. A tanítónak is családja van, lelkesedésből nem lehet a gyereknek cipőt venni. Megértem hát azt a rajzszakos kollégát, aki azt mondta, délutáni szakkört majd akkor tart a gyerekeknek, ha megfizetik... Hát most Tóth János oktatási miniszterhelyettestől megtudtuk, béremelés lesz végre. 1992-ben kétmilliárd koronával több a pedagógusok bérére fordítható összeg. Ez az átlagbérek 21 százalékos emelését jelenti. Hogy ez ténylegesen az egyénenkénti bér emelését jelenti-e, nem vagyok benne biztos. Az új bérrendszer szerint emelik az alapfizetést, amely a ledolgozott évek és a minősítés függvényeként jelenik meg. Az egyéni értékelés, amely a munka mennyisége és minősége szerint történik majd, elérheti az alapfizetés 40 százalékát is. Vajon ki fogja objektiven meghatározni, mennyi juthat a 40 százalékból? Az új bérrendszer szociális jellege abban mutatkozik meg, hogy megszünteti a kezdő tanítók diszkrimináló alacsony fizetését. A miniszterhelyettes szerint az új bérrendszer május 1-től, de legkésőbb július 1-től kötelezően alkalmazandó minden iskolában. Furcsa, hogy még mindig nincs pontos terminus a magasabb bérek fizetésének kezdetére. Egyébként is rengeteg a nyitott kérdés. Az új bérrendszer nem ismeri az ún. túlórát, a kötelező heti óraszámon kívül tanított órát, nem ismeri a helyettesített órát, az osztályfőnöki pótlékot, mindezt az egyéni értékelésen belül kellene megoldani. Sok adminisztrációs munkára van még szükség ahhoz, hogy minden pedagógus megkaphassa az ígért igazságos béremelést. 1992. május elseje már elmúlt. A másik határidő — július 1. — még előttünk van. Hol van addig a béremelésre szánt 2 milliárd korona? Netán kamatozik? Ezek szerint december 31-ig a tanítók még nagyon sok pénzt fognak kapni... Persze a béremelés után is akad még megválaszolnivaló. Vajon a felemelt bér elegendő lesz-e arra, hogy a tanító életformája megváltozzék? Megengedheti-e magának majd a tanító, hogy ismét betérjen a könyvesboltba, és mérlegelés nélkül megvehesse a számára szükséges könyveket, újra megrendelhesse a már lemondott újságokat? Nem a tamáskodás kényszere beszél belőlem, mégis azt mondom: hiszem, ha látom. H. KECSKÉS ROZÁLIA KÖTŐDÉSEK Hugyag az Ipoly bal partján, tehát Nógrád megyében fekvő község. Valaha Ipolyvarbó filiája volt csakúgy mint Őrhalom, szintén a túlsó oldalon. Aztán megszakadtak a kötelékek egyet, a rokonit kivéve. Trianon az Ipolyt határfolyóvá "léptette elő", s a közös jót szolgáló híd is elúszott, a második világégés során. Hugyag Őrhalom társközségeként erősen visszamaradt a fejlődésben, etnikailag megváltozott s akár csak Ipolyvarbóra: egy út vezet a faluba. Most azonban úgy látszik, e zsákutcából a hugyagiak saját erejükre támaszkodva kívánnak kimászni, különben miért alakították volna meg az Ipoly Menti Népfőiskolái Társaságot jó két hónappal ezelőtt? Örömmel tettem hát eleget az ünnepi közgyűlésekre szóló szíves meghívásnak, remélve, hogy nálunk is hasznosítható ötletekkel, tanácsokkal szolgálnak majd. Elvárásaim rendre igazolódtak. A hugyagi kultúrházban nagy számú érdeklődő előtt zajlott a műsor. A megjelenteket, akik között a falu lakosságának csaknem a felét alkotó cigányság képviselői is helyet foglaltak, Riczi István polgármester üdvözölte, majd Diósi László, az IMNT elnöke nyitotta meg az ünnepi közgyűlést. Sz. Tóth János, a Magyar Népfőiskolái Társaság titkára a népfőiskolák helyéről és szerepéről beszélt a magyar társadalomban. Kovács Bálint pedig a népfőiskolák múltját és jövőjét vázolta fel. A múltról szólva a Dániából indult mozgalom közösségformáló erejét hangoztatta, amikor a németországi dánok öntudatra ébredését példázta. Mert a kisebbségbe került dánok rájöttek, hogy amit a háborúban (19. sz.) elveszítettek (területet), azt a néphagyományok felkarolásával, a nemzeti értékek megbecsülésével, lelki és nemzeti identitás táplálásával vissza lehet szerezni: a népszavazáson a határ menti területek dán kisebbsége a népfőiskolák jótékony hatására merte vállalni dánságát, aminek eredménye az lett, hogy a területüket újból Dániához csatolták... A népfőiskolák jövőjét abban határozta meg az előadó, hogy a fiatalokat nemzeti, vallási és hivatási szolgálatra kell nevelni. Valóban sokszínű és sokrétű tevékenységről adhattak számot a Nógrád megyei népfőiskolák képviselői. Ezek példáját bármely kisközség követhetné, mert hiszen népünk érzésében, gondolkozásában beteg, jellemében gyenge, ismeretekben szegény, anyagiakban nyomorúságos. Ha fel nem emeljük elesettségéből mihamar, el fog veszni... Erre a G. Szabó Mihály megfogalmazta igazságra döbbent rá egy fiatal népművelő Hugyagon, s a gondolatot tett követte. Diósi László logopédusgyógypedagógus kezébe vette a falu fiatalságának irányítását s 48 alapítótaggal így alakult meg az Ipoly Menti Népfőiskolái Társaság Hugyag székhellyel. Amíg a szécsényi Boróka Tánckör műsora pergett a színpadon, a fiatal elnök elmondta: elsőrendű céljuk igazi faluközösség megteremtése, faji előítéletektől mentes együttélósmodell kialakítása, a hátrányos helyzetűek szemólyiségformálása, önképzési programok megvalósítása. Terveik között szerepel a bennünket, az Ipoly jobb partján élőket közelről érintő célkitűzésük, nevezetesen az, hogy a környező települések érdeklődését is fel szeretnék kelteni úgy, hogy segítenek olyan személyiségek felkutatásában, akik köré szintén szerveződhetnének hasonló társaságok. A Szlovákiában élő magyarságot alaposabban meg szeretnék ismerni, hogy segítséget nyújthassanak identitástudatuk megőrzésében. Mindezt egy regionális népfőiskolái információs központ létrehozásával kívánják elérni. Diósi László meggyőződéssel vallja, hogy ha nem foglalkoznak a község túlélési lehetőségeivel, a közélet s a fiatalok személyiségének fejlesztésével, akkor nem lesz jövője a falunak. Összecseng ez a gondolat azzal, amit Móricz Zsigmond vetett papírra 1940- ben: "A népfőiskola... a tanító jelen és még inkább a parancsoló jövendő szükséges intézménye." URBÁN ALADÁR A HÉT 5
