A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-09 / 19. szám
SZABADIDŐ rögtön közölte a titkárnőjével, hogy üzleti megbeszélése van a 11. emeleten az egyik ügyféllel. Azt tanácsolta neki, menjen haza, igyon forró teát, és ne gondoljon sokat a történtekre. Nem vitte magával a kalapját, hadd gondolja Marthe, hogy valóban a 11. emeletre ment. Lesietett az utcára és benyitott egy picinyke bárba. Nyugalomra volt szüksége... és whiskyre. Megivott néhány pohárkával, majd öt órakor visszatért az irodába. Sötét volt a szobában, bezárta belülről az ajtót és meggyújtotta az állólámpát. Egy pillantás a bélyegekre és helyrebillen a lelki egyensúly. Érdemes volt, ezekért a bélyegekért érdemes volt ölni, hajtogatta magában szüntelenül. Ellington megdermedt a meglepetéstől, amikor a fiók alján megpillantotta a pénzt. Három 25 centes, két tízes és egy egycentes. A kísérőcédula szövege: "Drága Ellington úr! Nem volt bélyegem, amelyeket a jótékonysági egylet csomagjára kell ragasztani, s a csomagot még ma postázni muszáj hazafelé menet. Ezért vettem magamnak azt a bátorságot, hogy belenézzek a fiókjába. Találtam is négy bélyeget, négy 25 centes bélyeget, ez összesen 96 cent. Pontosan ennyi pénzt mellékelek az üzenet mellé. Köszönöm, drága Ellington úr..." A szalonkák rejtélyesek, mint a nők... Vallja a 90 esztendős dr. Pataky Ernő magyarországi nimród, alighanem a legidősebb szerelmese a szalonkázásnak, majd hozzáfűzi, hogy az erdők "királynői" kiismerhetetlenek. "Jöttük-mentük találgatásokra, elméletek kidolgozására szolgáltat okot, szerelmükben is zárkózottak. És van még egy csodálatos tulajdonságuk: nem manipulálhatók. Nem tudjuk őket befolyásolni, tenyészteni, hívni vagy becsapni. Talán az egyetlen vad, amely tőlünk függetlenül éli az életét." A fentieket az agg vadásznak elhihetjük, hiszen tapasztalatait, életbölcsességét soha nem rejtette véka alá. Nagyon szép múlt áll mögötte, amelyről röviden az alábbiakat vallotta: "Foglyásztam Hevesben, részt vettem a nevezetes mezőhegyesi nagy nyúlstráfban, túzokra cserkésztem a Csallóközben, jártam bőgő bika nyomában a liptói havasokban és az északi Kárpátokban, hallgattam a siketfajd dürgését Háromszékben, lestem disznót-rókát Gömörben, érmes bakot Fejérben, fácánoztam kettesben Kittenbergerrel, megismertem Gemenc és Gyulaj nagyvadját, és minden évben áhítattal várom a szalonkát a Pilisben." Mindezeket azért soroltuk fel, mert a szalonkázás ideje márciusban és áprilisban — tudniillik a szalonkahúzás idején — zajlik. Két éven át Szlovákia vadászberkeiben a vadászok fegyverei némák maradtak, ugyanis a szalonkák teljes védelmet kaptak. Néhány esztendeig mondogattuk, hogy "egy szalonka egész évre, elég lesz a terítékre", miközben a szalonkák kímélésére gondoltunk. Áprily Lajos szép versének egy versszakát vadászbajtársaim figyelmébe ajánlom: "Rejtőzve már többé nem állok zsákmánnyal csábító lesen. Márciusi szalonka-párok suhanjanak szerelmesen." (mote) Férj — mint betegápoló — Ezúttal te maradsz itthon a gyerekkel! — mondom férjemnek ellentmondást nem tűrő hangon, s már nyomom is a kezébe a doktornőtől kapott igazolást. — Az én munkám is lehet olyan fontos, mint a tied, egyszer már te is hiányozhatsz egy hetet! Legnagyobb meglepetésemre, férjem nem ellenkezett. Sőt rövid gondolkodás után azt mondta, hogy nem is rossz az ötlet, legalább pihen egy kicsit, úgyis elege van mindenből a munkahelyén... Ezzel hát elkezdődött az ón nehéz hetem. Este megfőztem a másnapi ebédet, még kalácsot is sütöttem, hadd érezze jól magát a férfinép. Reggel egy órával hamarabb keltem fel, mint máskor. Friss gyógyteát főztem, elkészítettem a reggelit, aztán a kislányommal futottam az iskolába, majd a munkahelyemre. Délelőtt tíz óra lehetett, amikor hazatelefonáltam. Kíváncsi voltam, mit csinálnak odahaza a drágáim. De senki sem vette fel a telefont. Tizenegykor aztán megtudtam, hogy egy órával azelőtt még az igazak álmát aludták, ezért nem hallhatták a csöngetést. Most éppen reggeliznek. Rohantam haza a munkából, már háromkor otthon voltam. Megmelegítettem az ebédet és felébresztettem az uraságot: tálalva van! Együtt ebédelt a család, micsoda idill, akárcsak vasárnap. Ebéd után elmosogattam, kitakarítottam a lakást, s újra nekifogtam a főzésnek. Szeretteim bekapcsolták a tévét. Nem tudom, meddig bírtak bámulni a képernyőre, ón ugyanis elaludtam a kislányom mellett, amikor puszit adtam neki éjszakára. A második nap hasonlóan telt, mint az első. Abban volt csupán a különbség, hogy amikor hazatelefonáltam, a fiam felvette a telefont. S mikor azt kérdeztem, mit csinál az apu, a válasz ennyi volt: alszik. Ugyanígy történt a harmadik napon is. Azon kezdtem törni a fejem, hogyan képes valaki egész nap aludni. De hiszen szegény férjem olyan fáradt, elcsigázott, csak pihenjen — mondtam végül magamnak. A negyedik napon azonban változás történt. Megszokott kérdésemre — apuci mit csinál? — a fiam már más felelettel szolgált: — nézi a tévét és alszik. -Fi-A HÉT 31
