A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-02 / 18. szám
GYEREKEKNEK HALASFOGAT (Népmese a tajga és a tundrák világából) Élt egyszer egy holló, akinek szorgalmas, jó gazdasszony felesége volt. Mindenre volt gondja. — Hallod-e, ideje lenne halat fogni, hogy aztán a télen legyen elegendő készletünk. A tenger még nem fagyott be, foghatsz még valamit — mondta egyik este a férjeurának. — Jó, megpróbálom — mondta a holló. Reggel elővonszolta a szánkót, felpakolta rá a halászkellékeit, és indult a tengerhez. A halászat fölöttébb sikerült. Annyi volt a hal, hogy az apraját nyugodtan visszadobálhatta a tengerbe, s a szánra csak a legnagyobbakat rakta fel. Annyi lett még így is, hogy a végén aggódni kezdett: — Hogy viszem én mindezt haza, hogy húzom el ezt a nagy rakományt? De nyomban jó ötlete akadt: — Befogom a szánba a nagyobb halakat. Azok majd elhúzzák. Ahogy kieszelte, meg is tette. — Na, gyerünk, gyönyörűségeim! — szólt rájuk parancsolom — Az úton majd jóllakatlak benneteket. A halak nekirugaszkodtak, ahogy csak bírtak. Tán a kutyafogatnál is gyorsabbak voltak. — Hűha, ez már igen! — örvendezett a holló. Hamarosan elértek az erdő szélére. — Na, holló koma, elő az elemózsiával, nagyon megéheztünk, elfáradtunk — így a halak. — Húzzátok még egy darabkán, aztán majd jól tartalak benneteket! — kérte őket a holló. Magában azonban így okoskodott: — Ahogy hazaérünk, jól besózlak benneteket télire. Akkor majd nem jár az eszetek az ennivalón. A halak még jobban nekifeküdtek. A holló elégedetten mosolygott magában: Az asszony örülni fog, a zsákmány bőséges... Ekkorra elértek egy magas domb tövébe. Ott megálltak, és egyre csak lihegtek: — Na, holló koma, ide az ennivalóval! — követelődztek a halak, ahogy egy kicsit kiszusszantották magukat. — Már alig lihegünk. A holló azt mondja erre: — Még egy kicsit húzzátok, aztán majd igazán jóllakatlak benneteket mindenféle jóval. Magában azonban így morfondírozott: — Már tényleg nem sok van hátra hazáig. Aztán majd jól besózlak benneteket... A halak megint nekiveselkedtek. Loholtak lihegve, fulladozva. Egy magas sziklánál aztán megálltak. Ahogy kifújták magukat egy kicsit, így követelődztek: — Na, holló koma, elő az elemózsiával! Már nem bírjuk másképp. A holló ismét kérlelni kezdte őket: — Még egy csöppecskét húzzátok, aztán majd lesz mit enni bőven! Erre azonban a halak már nagyon feldühödtek. Szinte helyben megperdültek, és váratlanul nagy vágtába kezdtek, egyenest neki a tengernek. A holló szörnyen megijedt. Kiabált, könyörgött: — Halak, halacskáim! Álljatok meg! Degeszre ehetitek magatokat! — Nem hiszünk neked! Már háromszor becsaptál bennünket! — válaszolták neki a halak, és a szánnal együtt behajtottak a tenger vizébe. A holló le akart ugrani, de már nem volt rá ideje. Belefulladt a tenger hideg vizébe. Hát, jól megjárta őkelme. Nem kellett volna annyit hazudnia! Vércse Miklós fordítása----------------------------------------------Tóth Eszter Kirándulás Süss fel, napfény! Rigó, rikkants! Erre tart a legszebb bakancs, benne pedig én magam! Túl vagyok már utam felén, vigyázz, bokor, ne állj elém, mert utamnak célja van! Erdő szélén, tölgyfa tövén, újfű között, bokor ölén valakiket keresek. Amíg őket meg nem lelem, kisbicskámmal meg nem szelem a nagy karéj kenyeret. Nem kereslek, cincér, téged, sem a sipkás gombanépet, se zöld bogyót, se kéket, sem a hangyák fürge bolyát, csak titeket, szép ibolyák! Anyukának letéplek! \____________________________/ kockahalom ? Virágvázák Kót-két váza teljesen egyforma. Melyek a párok, és melyik a pár nélkül maradt váza? A beküldők között egy gyermekkönyvet sorolunk ki. A HÉT 27
