A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-02 / 18. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY A lagymatag szerkesztőségi értekezlet után, mivel a delet már régen elkongatták, a legtöbben ebédelni mentek, csak nóhányan vették az irányt a Pepita felé. Bélády Ica Szerdahelyi Tamással a presszó bárpultjánál ült már, mire Fanni meg Karesz beléptek az ajtón. — Üljünk külön — indítványozta Karcsi, miközben Fanninak is helyet készítve letelepedett az egyik boxba. — Két kávét! — szólt oda a pincérnek, s a zsebéből elővett egy kéziratot. — Ne haragudj, az utolsó oldalt ki kell még javítanom... Ót perc alatt, villámgyorsan átfutotta a szöveget, helyenként belejavított valamit, áthúzott sorokat, aztán mint aki jól végezte dolgát, zsebre vágta a cikket. — Nem valami nagy eresztés... igaz, kezdő a gyerek, de nagyon jó ötletei vannak. Ez a cikk arról szól, hogyan jár-kel a világban egy süketnéma ember... — Az egész érdekes cikk lehet... a téma nem rossz, de igen el lehet puskázni, ha túldramatizálod, ha sok benne a líra, vagy ha túlságosan érzelgősre "veszed a figurát"... — A cikkíró egyik csapdába sem esett bele. Interjú formájában írta meg a cikket, s ez egy kicsit lapossá tette. Én másképp csináltam volna. Egyes szám első személyben egy monológot írtam volna arról, milyen a kapcsolata a "külvilággal" ennek a süketnéma embernek. — Csakhát nem került az utadba a téma... s itt még "tolmácsra" is szükséged lett volna, aki lefordítja a jelbeszédet. — Nem olyan rossz írás, csak alaposan meg kell adjusztálni... nem tudja például azt, hogy mikor használunk "helyiség" és mikor "helység" szót, nem biztos benne mikor kell az "ami" és mikor az "amely" szót alkalmazni, de igyekvő a gyerek, mindig elkéri a kijavított kéziratot, s úgy vettem észre, másodszor már nem követi el ugyanazt a hibát. — Egyébként — nem tudom, észrevetted-e, — sajnos Pusztaszeri sem tudja, hogy mi a különbség a "komplexus" és a "komplexum" között, mert mai szónoklatában bizony összekeverte. — Őszintén szólva ezek az értekezletek már az idegeimre mennek — ráncolta össze a homlokát Karcsi. — Semmit sem oldunk meg, a munka meg áll. Unom már Pusztaszeri közhelyeit hallgatni minden alkalommal. A királyi többes meg már végképp az agyamra megy. "Úgy gondoltuk, azt hisszük, meg fogjuk oldani," kinek a nevében beszél? A szerkesztőbizottságra hivatkozik, vagy kire? — Hát azt mégsem mondhatja, hogy úgy gondolom, azt hiszem, meg fogom oldani... — Mert nem hisz semmit, nincsenek gondolatai és nem tud semmit sem elintézni... — Egy kicsit igazságtalan vagy Karcsi, hiszen most szerzett a szerkesztőségnek egy vadonatúj szövegszerkesztő-gépet... — Akkor is hülye... erősködött Karcsi. — Mikor láttál tőle egy épkézláb cikket utoljára? Néha megereszt egy-egy interjút valamelyik nagykutyával... Szeret a hatalmasokhoz dörgölőzni... — Hát az most egy-két hónapig nehezen fog menni — tette hozzá Fanni mosolyogva. — Persze... most osztják újra a lapokat, és még nem tudni, kihez kerül az ász. Szóval ez nem smakkolt nekem Pusztaszerinél, ez a tekintély- és rangimádat... — Talán csak óvatosság — vetette közbe Fanni. —Karcsikám, te nem dolgoztál a sztálinista Siklósi keze alatt, nem tudod hát, mi az a borzalom. Egyszer egy Móricz évforduló ürügyén írtam egy cikket, s illusztrációként kiválasztottam az Erdély-trilógiából egy szép részletet. — Na és? — kérdezte Karcsi tágranyitott szemmel, s a szája sarka mosolyra fordult, érezte, hogy valami tréfás történet következik. — Bethlen Gáboron akadt meg... Képzeld, azt kérdezte, hogy nincs-e Móricznak valami más jellegű könyve, amelyben nem magyar nagyurak szerepelnek. Mondtam, hogy van. "Akkor maga miért éppen ezt választotta?", kérdezte, ón meg azt feleltem, hogy nekem ez a Móricz-könyv tetszik a legjobban. Erre tudod mit mondott? Hogy irritáljuk a szlovák elvtársakat, és inkább válasszak egy másik részletet, amelyben a szegény emberek nehéz sorsáról van szó, a proletársorsról... , — Erre te előhozakodtál mondjuk az Árvácskával... — Fityfenét — nevetett Fanni. — Elmeséltem neki, hogy ebben a könyvben nemcsak fejedelmekről és nemesurakról van szó, hanem egyszerű emberekről is, katonákról, pásztorokról... Akkor azt a részletet válasszam ki, mondta. De az elágazik a cselekmény fő sodrától, s az általam kiválasztott részlet sem arról szól, hogyan hányták kardólre a magyar urak a szlovák jobbágyokat (egyébként szó sincs benne ilyesmiről), hanem arról, hogyan szereti egymást Bethlen Gábor és Báthory Anna. Fél órámba került, de rábeszéltem. "No jól van, de nekem kell vállalnom a felelősséget", egyezett bele végezetül. — Szegény, biztosan álmatlan éjszakái voltak ilyen hülyeségek miatt. — Erősen tévedsz, Karcsikám. Egyáltalán nem volt gyáva ember. Csak meg akarta mutatni, hogy ő — aki mellesleg egyetlen Móricz regényt sem olvasott — igenis irányít engem, s igenis ellenőrzi a SZERDAHELYI TAMÁS -----T-munkámat, és figyelmeztet, ha valamit rosszul csinálok, mert ő a góró. Nem volt gyáva, mert különben hogyan mert volna annyi honoráriumot kiíratni fiktív cikkekre. — ? — Ami volt, elmúlt, fátyol reá. Halottról vagy jót, vagy semmit... Egyébként nyugdíjazása után szabadidejében templomba járt, s pap temette... — Ugyan már Fannika... Ha Husák megtehette, meggyónt Sokol érseknek, szegény Siklósinak is juthatott egy plébános... Te Fanni, mikor történt ez az eseted Siklósival? Hányban? — Számtalan ilyen történetet mesélhetnék vele kapcsolatban, csak most éppen ez jutott eszembe. Hányban? Bizony a nyolcvanas évek eleje táján. — Fannika, elismerem: a rossz fokozható, lehet, hogy Siklósi borzalom volt, de ezért nekem még nem kell Pusztaszerit szeretnem! Akinek a szíve mindig oda húz, ahol a hatalom. — Azért az sem mindegy, hogy milyen hatalom, Karcsi. — Ez igaz, elismerem, de a hatalom rövid idő alatt eltorzul, s ezen nem lehet segíteni, mert ez a természetéből ered. — Ha több hatalom sűrűn, s nem negyvenóvenkónt váltja egymást, talán kevesebb lehetőség lesz a torzulásra. — Majd meglátjuk, mondta a vak is, — tette még hozzá nyomatókkal az örök elégedetlenkedő Karesz, s megvakarta az orra tövét. Ezt olyankor tette, amikor elvesztette a beszéd fonalát. — Utálom a választási kampányt — szólalt meg Fanni némi szünet után. — Teljesen tönkreteszi a lapot... tartalmilag gondolom. Sok jó írást kiszorít a pártok ígérgetéseinek a jegyzéke. Egyet azért élvezek, Pusztaszeri most tuti, hogy be van kákáivá. Szerintem álmában is a sorokat meg a bötűket számlálja, nehogy valamely párt vagy mozgalom egy "grammal" is többet publikáljon, mert akkor rögtön cseng a telefon: a szemrehányás, a tiltakozás csakúgy özönlik árva fejére. — Kitől tart a legjobban? — Szerintem meg nem tudja, hehehe — vigyorintja el magát Karcsi. — Te kire szavazol? — A minap megkérdeztem egy öreg csallóközi parasztot, azt mondta, hogy "amellik nekünk jobb". Hát arra. És te, Fanni? Meg a te kicsi Rasztyokád? — Nem titok, ón tavaly az MKDMEgyüttélósre szavaztam, Rasztyo meg a VPN-re. Még nem tudom, most hogy döntünk. A véleményünk azonban nem változott, a helyzet sajnos igen, rossz irányban. — Fanni, te holnap szolgálati útra mész Rimaszombatba? — Ühüm. Miért? 18 A HÉT
