A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-25 / 17. szám
SZABADIDŐ — Hagyj bókén! — mordult rá Karin mérgesen. Mindannyian odanéztek. Ő azonban a nyomozóra szegezte a tekintetét: — Ne keresse a gyilkost! Horst Bornt a férjem mérgezte meg. Tudom. Egyszer kihallgattam a telefonját. Attól kezdve tudom, hogy szereti Anitát, és tőlem el akar válni. Horst azonban egykönnyen nem ment volna bele a válásba. Kurt felugrott, valamit mondani akart, de a felesége egy kézmozdulattal elhallgattatta. — Tudtam róla, hogy Anita mit készít vacsorára. Kurt mindent elmondatott velem részletesen. Amikor Anita megjelent, hogy igyon velünk, a konyha üres volt. A férjem elnézést kórt, hogy a fürdőszobába távozik. Valójában kihasználta az alkalmat, hogy megmérgezze a levest. Egy tálat halálos adaggal, a többit meg csak egy csöppet, az alibi miatt. — Miként csinálta, hogy a halált okozó tálacska az elé a férfi elé kerüljön, akit félre akart tenni az útjából? — kérdezte a felügyelő. Karin várta ezt a kérdést. — A férjem kitűnő színész. A pohár miatt, amit levert, olyan cirkuszt csinált, hogy Anita nem tudta elutasítani a kérését. Azt kérte, hogy vezeklésül ő tálalhassa fel a levest, így végrehajthatta ördögi tervét. — Te bestia — csikorgott Kurt féktelen gyűlölettel. Aztán zokogni kezdett. Mint sok más gyilkosnak, neki sem volt kötélből az idegzete. Vércse Miklós fordítása Aggkor "Amikor a tükörbe nézek, olyasvalakit látok, aki senki másra nem hasonlít a környezetemben: kopasz, az orra csupa ránc, fogatlan, szemöldöke és szempillája kihullott, füle hegyes és elálló, lába roggyant, és korához képest összegörnyedt, aszott a teste..." "Szeretném, ha az emberek nem a külsőmből ítélnének, és észrevennék, hogy ki is vagyok valójában. Nem szörny, hanem csodálatos emberi lény, aki szereti az életet és embertársait. Azt hiszem, ilyen vagyok. Nem én választottam a külsőmet, sem azt, hogy olyan életem legyen, amelynek holnap esetleg vége. Azért vagyok itt, hogy szeressem az életet." Ezek a részletek Jason Ellison iskolai dolgozatából valók. A boise-i kamasz évekig töprengett azon, hogy miért éppen neki jutott ez a sors, mivel azonban nem találhatott választ kérdésére, egy idő után felhagyott az önemésztő gondolatokkal. Akárcsak hitregei névrokona, akinek sikerült megszereznie az aranygyapjút, Jason is elfogadta a kihívást: legyen ő a legtovább élő progeriás. A progeria betegség, amely felgyorsít bizonyos öregedési folyamatokat. Eddig még nem találták meg a gyógymódját. A világon tizenöt gyerek szenved ebben a kórban. A tizenöt éves Jason máris megdöntötte a rekordot, sorstársainak többsége nem éli túl a tizenkettedik évét. A fő halálok a szívinfarktus és az agyvérzés. Jason százhúsz centiméter magas, súlya alig több, mint tizennyolc kiló. Anyja, Cathy Ellison harminckét esztendős, és egy étterem vezetője. Tizenhat éves korában szülte Jasont. Négy fia van, kettő Jason apjától, és egy ikerpár jelenlegi férjétől, George Ellisontól. George egy építőipari vállalat alkalmazottja. Jason édesapját, akitől Cathy elvált, négy évvel ezelőtt meggyilkolták. Az Idaho Jövendő Vezetői nevű egyesület 1988-ban Jasonnek ítélte oda a "legsikeresebb kereskedő"-nek járó díjat. A fiú ugyanis délutánonként és hétvégeken ennek az ifjúsági szervezetnek dolgozik. "Hadállásait" az áruházak kijáratánál építette ki: cukorkákat és más édességeket, herbateát és papír asztalterítőket árul. Az idahóiak pedig képtelenek ellenállni a furcsa külsejű kis élőlénynek, aki pergő nyelven kínálja portékáját. Ellisonék számára az esztendő fénypontja 9 Marslakónak, ET-nek, skinheadnek csúfolják egyesek a bátyámat — mondja a tíze'vés Joe. — Meg is verem őket érte! Egyszer egy ostoba felnőtt meg egyenesen azt kérdezte tőle: "Meddig élsz még?" De Jason jól visszavágott: "Hát maga?" 9 Kedvenc tanyáján, az egyik környékbeli hangszerboltban. A kézméretéhez igazított gitár és az erősítő árát, a 350 dollárt, ő maga kereste meg. Legjobban a métáit szereti bömböltetni — pokoli hangerővel 9 Tom könnyedén emeli magasba egy osztállyal feljebb járó barátját. Itt, az iskolában néha bizony szüksége van a jó barátok erős kezére... az a hét, amelyet néhány más prögreriás gyerek és családja társaságában tölthetnek el egy üdülőfarmon. Az összejövetelek költségeit a philadelphiai Sunshine Foundation fedezi. 1982-ig, az első ilyen összejövetelig Jason családja nem ismert más korai öregedésben szenvedő gyereket. — Olyan ez, mintha az embernek volna egy nővére, de nem tudott volna róla, majd egyszer csak bumm, megismerkedik vele — mondja Jason harkálykopácsolásra emlékeztető, éles hangján. Egyszer ebédnél Jason megkérdezte anyját és mostohaapját, mit kezdenek vele, ha meghal. Majd kikottyantotta: — Miért nem itt a kertben, az almafáknál temettek el, hogy a közéletekben maradhassak? Jasonnek még tizenhárom évet kellene élnie ahhoz, hogy a nyilvántartott progeriások közül a legmagasabb kort megélje. — Hiszek abban, hogy a halál után is van élet — mondja —, és nem kéne az ember holttestét ide-oda hurcolni. Itt jobb helyem volna. Annyi bizonyos: Jason rendkívüli személyiség. Ahogy az anyja mondja, olyan valaki ő, aki "szélsebesen száguld végig az életen". A HÉT 31
