A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-25 / 17. szám
GONDOLKODÓ Közép-Eumpa gondjai A Teleki László Alapítvány Kuratóriuma 1992. április elsejével a jól ismert irodalomtörténészt, Kiss Gy. Csabát nevezte ki a budapesti Magyarságkutató Intézet igazgatójává. • Milyenek az elképzelései az intézet jövőjét illetően? — A Magyarságkutató Intézet 1985 végén kezdte meg munkáját. Egy kicsit félrevezető a neve, ugyanis nem hungarológiát jelentett, hanem a határon túli magyarok, kisebbségek, népcsoportok komplex kutatását. Tehát ez egy kisebbségi kutatóintézet volt, amely elsősorban a magyar népcsoportokat — beleértve egészen távoli népcsoportokat is — kutatta. Most az új intézet annyiban fog különbözni szerkezetileg a régitől, hogy a kormány kezdeményezésére a magyar országgyűlés jóváhagyott egy összeget a kisebbségi közép-európai, külügyi' kutatások számára azzal a céllal, hogy Magyarország helyét Közép-Európában, kapcsolatát a szomszédsággal, valamint az ezekben az országokban Magyarországról kialakult képet vizsgálja. A Teleki László Alapítvány Kuratóriuma — amelyben minden parlamenti pártnak vannak képviselői — úgy döntött, hogy három egységet fog létrehozni. Az egyik a Külügyi Intézet, a másik a Közép-Európai Intézet, a harmadik pedig egy dokumentációs központ. Engem ennek a Közép-Európai Intézetnek a vezetésével bíztak meg. Most a tervezés-szervezés időszakában vagyunk, új kollégákra van szükség. A jövőben mindenekelőtt két kérdéskörrel szeretnénk kiemelten foglalkozni: Az egyik — amit már említettem — Magyarország helye a tágabb közép-európai régiókban, Magyarország és a magyarság megítélése a szomszédos államokban és Közép-Európában. Számomra például nagyon érdekes volt tavaly az az előítélet-vizsgálat, amelyet a pozsonyi egyetem szociológiai intézete végzett arról, hogyan vélekednek a szlovákok és a magyarok az egymás mellett élésről Szlovákiában. A felmérésből kiderült, hogy Dól-Szlovákiában sokkal pozitívabban vélekednek egymásról azok, akik ott együtt élnek, mint fent Liptóban, vagy Túrócszentmártonban azok a szlovákok, akik csak a tömegtájékoztatás alapján tudnak valamit a magyarságról. Azt hiszem, érdekes lenne hasonló felmérést végezni Magyarországon is. Sajnos, a magyarországi magyarok ismerete Szlovákiát illetően nagyon csekély. Összeolvad a szlovákok képe az általános csehszlovák képpel, nem ismerik a szlovákiai magyarság helyzetét sem. A másik kérdéskör, amivel foglalkozunk: Mit jelenj a nemzeti tudat Közép- Európában? ügy gondolom, hogy a jövőben a nemzet fogalmát is át kell alakítani. Az a fajta homogenizáló, másokat kizáró nemzetállam, amelyben az állam és a nyelv közé egyenlőségjel tphető, nagyon korszerűtlen elképzelés. Én itt látok sok pozitív kezdeményezést Lengyelország, Cseh-Szlovákia, Magyarország együttműködésében. • Mit tesz az intézet egymás megismerése, illetve megismertetése érdekében? — Ez az egyik legfontosabb feladat Cseh-Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Ebben fontos szerepe van a tájékoztatásnak és az oktatásnak. Nem tartom elképzelhetetlennek egy olyan tanfolyamnak a megszervezését, amelyen az érdeklődők kölcsönösen megismernék egymás történelmét. Ezt azonban az intézetünk — amely kizárólag tudományos munkásságot folytat — nem tudja felvállalni. • Önt az olvasók úgy ismerik, mint e térség jó ismerőjét. Mi a véleménye Európa régiókra való felosztásáról? Helyesnek tartja-e a neves középkorkutató, Szűcs Jenő Európa három történeti régiójáról szóló tanulmányát? — Teljes mértékben elfogadom Szűcs Jenő állításait, ugyanis azt hiszem, hogy sem a középkorban,sem az újkorban, sem a legújabb időkben nem lehetett Európát két részre osztani. Az 1945-ös jaltai kettéosztás mégis nagyon beleégett az emberek tudatába Keleten és Nyugaton egyaránt. A nyugati politika tulajdonképpen meglehetős cinizmussal engedte át az oroszoknak Európa középső részét, ezzel lényegében megszűnt Közóp-Európa, és egy szovjet biztonsági övezetnek lett az előmezője. Ez azonban sem a kultúrát, sem a társadalom szerkezetét tekintve nem felelt meg a valóságnak. Számomra ez a középső Európa, tulajdonképpen a német és az orosz nyelvterület között, jellemezhető a nemzeti tudat sajátos fejlődésével is. Hiszen itt elsősorban kis és közepes nemzetek élnek, amelyek azt a nyugat-európai nemzetállam modellt, amelyet elsősorban Franciaország valósított meg, semmiképpen sem tudták volna megvalósítani. Magyarország 1867 után próbált egy magyar nemzetállamot létrehozni, amelyben a nem magyarokat nemzetiségnek tekintették hivatalosan. Ez az 1868-as — igen jelentős — nemzetiségi törvény alapja. A magyar politika nem akart azzal számolni, hogy a nem magyarok — románok, szerbek, szlovákok — szintén saját nemzetet akarnak. 1918 után az ún. utódállamok ugyanezt a hibát követték el. Nem számoltak azzal, hogy a saját országuk nem lehet egy homogén nemzetállam, hiszen pl. Csehszlovákiában a két háború között több német élt, mint szlovák. A csehszlovák nemzet mint elképzelés egy fikció. Ez érvényes Jugoszláviára, Romániára, Lengyelországra is. Úgy gondolom tehát, hogy ma is elkülönül Közóp-Európa az orosz és szovjet területektől lehetőségeit, társadalmát, tradícióit tekintve. Ebben a középső Európában van még egy jellegzetesség, amiben eltér Európa nyugati részétől. Az ún. nemzeti kisebbségek léte. Az itt élő kisebbségek túlnyomó része olyan kisebbség, amelyik nemzeti szempontból, anyanyelvi kultúráját tekintve egy szomszédos országhoz kötődik. Azt hiszem, hogy ezt alaposabban kellene tanulmányozni. Semmiképpen sem tartom helyesnek ezeket a kisebbségeket nemzetiségeknek nevezni. Még inkább nem nemzetiségi kisebbségnek, mert ez még eggyel lejjebb helyezi ezeket a népcsoportokat. Úgy vélem, a Magyarországon élő szlovákság kulturálisan, anyanyelvót tekintve a szlovák nemzet része. A Szlovákiában élő magyarság pedig a magyar nemzet része. Persze ezek között a nemzeti kisebbségek között óriási különbségek vannak. Teljes mértékben osztom Karol Wlachovský barátomnak azt a megállapítását, hogy semmiféle összehasonlítási alapja nincs annak, ami a magyarországi szlovákokat és a szlovákiai magyarokat hasonló népcsoportként kezeli. • Köszönöm a beszélgetést. Kamoncza Márta Fotó: Gyökeres György 4 A HÉT
