A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-18 / 16. szám
SzencHirályfä nevezetességei A Pozsonyt Nyitrával összekötő útvonalon Szencet elhagyva Diószeg felé haladva az út jobb oldalán folyó Feketevíz partját kémlelve, szép időben egy különleges, a tájba nem éppen illő hidat láthatunk. A valamikori szenckirályfai Pálffy-kastélyt körülvevő nagy kiterjedésű parkból maradt ránk ez a kis remekmű. A mesés parkot a Feketevíz mellékágai hálózták be, s az általuk közrezárt kis szigetecskékre számos ilyen barokk stílusú híd épült fel a 18. század második felében. Sajnos, a második világháborút követő években a kastély és maga a park is közprédává vált, s emlékül ez a 39 m hosszú kecses vonalú híd maradt az utókorra. Ha az úton tovább haladunk, majd az információs táblát követve jobbra kanyarodva átkelünk a Feketevíz hídján, újabb, Szlovákiában egyedülálló különlegesség vár ránk. A hársfákkal szegélyezett úton a kíváncsi látogató Szlovákia legnagyobb kiterjedésű és leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkező méhész-skanzenébe jut. A fasor egy-egy fáját 1932. augusztus 15-én, az ezt megelőző két évben felépített méhész inasiskola ünnepélyes megnyitóján hazai és külföldi neves méhész szakemberek tiszteletére ültették. A méhész inasiskola és a később itt kialakított méhész-skanzen a Szlovák Méhészszövetsóg tulajdona. Az 1938-as területrendezést követően az intézmény ingóságait Privigyére költöztették át. A második világháború alatt katonai célokra használták az iskola épületét, a háború után pedig öregotthont rendeztek be itt. A méhészszövetségnek 1959-ben adták vissza ezt a területet. A méhész inasiskola parkjában 1972-től fokozatosan épült ki a méhész-skanzen, amely dokumentálja a méhészet fejlődését, történetét Szlovákia egész területén. A méhészet különböző formáinak, a vadméhészetnek, az élőfás móhtartásnak és a paraszti méhészetnek Szlovákia-szerte nagy hagyományai vannak. A szenckirályfai skanzenben a különböző típusú méhesek, a változatos méhkasok, kaptárak, itatok mellett megtalálunk mindent, ami a méhészek kelléktárába valamikor tartozott és tartozik ma. A méhészetben használt legősibb méhlakások, a 18. század első feléből származó fatörzsből kivájt henger alakú köpük is képviselve vannak ebben a gyűjteményben. Századunk első feléből származik több, hasonlóan fatörzsből kivájt nagyméretű kaptár, amelyek közül kiemelkedik Ján Ščasný zohori népművész Szent Ambrust, a méhészek védőszentjét ábrázoló, 1932-ben készült kaptára. Ma már nem használatosak az itt kiállított fűzfavesszőből font és sárral betapasztott kasok és a rozsszalmából font méhkasok. Az utóbbiak alakja igen változatos volt. Gyakran fejformára alakították őket, ilyenkor férfifejet vagy ördögfejet ábrázoltak. Századunkban a harmincas évekig általánosan elterjedt volt egész Szlovákia területén a harang alakú szalmakasok használata. Az első világháború utáni években kezdtek tért hódítani, kiszorítva minden másfajta méhlakást, a deszkából készült kaptárak. Ötletességük varázslatos képet tár a látogató szeme elé. Némelyikük templomot, emeletes házat formál meg. A park különböző pontján több méhes is helyet kapott, melyek a Szlovákiában ismert méhesek típusait reprezentálják. DANTER IZABELLA
