A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-10 / 2. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY — Engedjen el, mit képzel!!! — ordította Orsi, de hangját elnyelte a hóesés. — Én Zuzka Olejárovának vagyok az édesapja, s tudni szeretném magától... — Zuzka már nem lakik itt — bökte ki Orsi zihálva. — Hagyjon engem bókén. Többször láttam, hogy itt ólálkodik... Az apám ott áll a bátyámmal a kapuban — hazudta remegő hangon, mire az idegen elengedte. A lány ismét futni kezdett, bukdácsolt, botladozott a hóban. Az anyja rémületére halálsápadtan esett be az ajtón. Fanni szavak nélkül is tudta, mi történt. Amióta nagylány lett Orsiből, ritkán tett ilyet, de most az ölébe ültette a lányát és szorosan átfogta a karjával. Simogatta hótól vizes arcát, és nem szólt egy szót sem, csak arra gondolt, amit a múltkoriban a partizánszobrok előtt látott. Egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány véres hálólngét és párnahuzatát lengette a fagyos téli szél. Fölötte egy táblán a kétségbeesett szülők a lány fényképének közzétételével arra kérik a közvéleményt, segítsenek megkeresni lányuk gyilkosát, mert ők is, a rendőrség is tehetetlen. "Mindannyiunk érdekében" — állt a szöveg végén. Fanni megborzongott ismét, mint akkor, ott a feliratot olvasó tömegben. Simogatta Orsit, szép szőke haját. így ültek vagy egy fél órát szótlanul, amikor csengettek. Fanni azt hitte a mama jött fel és szélesre tárta az ajtót. Egy idegen férfi állt előtte. Fanni be akarta csapni az ajtót, de az betette a nyílásba a lábát. — Asszonyom, segítsen rajtam. Nem az vagyok, akinek esetleg gondolna... A lányával sem tudtam szót érteni... — Mit akar? — kérdezte Fanni durván. — Tudja, ón Zuzka Olejárovának vagyok az édesapja. Itt lakott a szomszédban, de elköltöztek. Tudom, hogy Zuzka a maga lányának a legjobb barátnője volt. — Maguk elváltak, nem? — kérdezte Fanni, s félelmét lassan legyűrte természetes kíváncsisága. — Igen, elég régen. Én aztán elköltöztem Pozsonyból Nagyszombatba, de most ismét itt élek. De a lányom eltűnt a szemem elől. Azt sem tudom, hogy hívják most az anyját... hallottam, férjhez ment. — Az öregek, mármint a maga apósáók viszont még mindig itt laknak a szomszédban. Miért nem érdeklődik ott? Különben is, igen furcsa módja ez a tájékozódásnak. Halálra rémített engem is, a lányomat is. Ezért akár fel is jelenthetném. — Elnézést kérek, erre ón nem is gondoltam, hiszen semmi rosszat nem tettem. Elismerem, többször meg akartam szólítani a lányát, s mivel maguk nem zárják a kaput, egyszer be is csöngettem már ide, de nem voltak itthon. Fanni elképedt, s megállapította magában, hogy amint Rasztyo hazajön, rögtön meg kell javítania a bejárati ajtó zárját. — Végül is mit akar tőlünk? Nekem kevés az időm, nincs kedvem magával szórakozni... — Az apósomók engem mindig gyűlöltek. Amióta elváltunk, szóba sem állnak velem. Rengeteg bajom volt a lányom láthatása miatt is. A feleségem meg a szülei egyszerűen a sárba taposták apai jogaimat. Mentem ón panaszra a nemzeti bizottságra, de semmi sem változott. Ha jöttem, eldugták előlem a gyereket. Különben is félt tőlem, mert telebeszóltók a fejét mindenfélével. Aztán elköltöztem és évekig nem próbálkoztam. Most meg eltűntek a szemem elől. Az öregeknél nem is próbálkoztam, tudom, hogy úgyis reménytelen. De a lánya biztosan levelezik az ón Zuzkámmal. A címük kell! Érti? Fanninak kezdett az agyára menni az egész. — Mi közöm nekem a maga családi ügyeihez? Különben is, mit zaklat maga minket? Nem tudom, hová mentek. Nem érdekel az egész, a lányom nem levelezik senkivel. Érdeklődjön, ahol akar, jónapot! — mondta határozottan és ismét be akarta vágni az ajtót, de a férfi megmarkolta a kilincset, s könyörgőre fogta: — Nem létezik, hogy nem tudja a címüket. Értse meg, szeretem a lányomat. Most mondja meg, kitől tudjam meg a címét? Érdeklődtem a feleségem volt munkahelyén, de semmit sem tudnak, mert állítólag az elmenetele előtt már nem ott dolgozott. — Tűnjön el! — mondta Fanni. Ekkor jelent meg az ajtóban Orsi egy cédulával a kezében. — Itt a cím, és hagyjon minket bókén — mondta csendesen. A férfi kikapta a kezéből, és lerohant a lépcsőn. Fanni halkan betette mögötte az ajtót. (Folytatjuk) A HÉT 19 S2ĹLVCNY
