A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-18 / 16. szám
EGTAJAK M . A TUDATOS LÉT Csaknem kétezer esztendővel ezelőtt — a mai Közel-Keleten — a könyörtelenül elnyomott vidéki nép körében megjelenik egy Ember, akinek útját a próféták hosszú évszázadokon át egyengették. Színre lép. A szeretetet és a megbocsátást hirdeti mint az emberiség egyetlen lehetséges perspektíváját. Jézus tudatában van annak, hogy az ember egyedül nem képes tökélyre, az ego nem képes makulátlanul működni. Hiszen pillanatnyi szükségleteink, alkatunk és érzékeink határt szabnak lehetőségeinknek. Ami viszont az egyszál embernek lehetetlen, az egész emberiség számára már nem az. "Ahol már ketten vannak, ott Isten is jelen van" — olvashatjuk a Szentírásban. Isten — aki Szellem, Értelem, Logika — válik a mindenkori ember példaképévé. A fenti gondolat pedig úgy értelmezendő, hogy két ember már kiegészíthetitökéletesítheti egymást, s ezáltal közelebb kerül az Egyetemeshez. Ha ketterr vagyunk, jóval nagyobb esélyünk van arra, hogy nem tévedünk el. Értelmileg-érzelmileg gazdagabbakká-magabiztosabbakká válunk. Jézus újra felfedezteti velünk a tömegtudatot. A közösséget igenli: az egy-lélekben, az egy-akaratban, az egy házban, az egységben az erő! De annak, hogy ez a közösségi erő létrejöjjön, feltétele van. S ezt a feltételt nem könnyű teljesíteni. Mindazoknak, akik részesülni szeretnének — a számukra fontos — közösségi élményből, át kell "esniük" a lelki öntisztulás folyamatán. Az öntisztulásig viszont gyökös út vezet. "Tartsatok búnbocsánatot! — hangsúlyozza Jézus. Csakhogy a bűnbocsánatig át kell jutnunk a hit szivárványkapuján. Mindenekelőtt hinnünk kell. Hit nélkül nincs elmélyülés. Hinnünk kell. Csakhogy a hitig eljutni az eszmélés útján lehet. Másképpen nem! Szükségünk van az eszmélésre, arra a szikrára, amelynek fénye megvilágítja elménket. Tehát a hit alapja: az eszmélés. Enélkül az igazi hit lila vagy mélykék csodavárássá szelídül. Bármennyire is meglepő a materialista — és laikus — gondolkodó számára: az igazi hit mindig kvarckemény logikán alapul. Az embernek pedig fel kell fedeznie azt az egyetemességet, amelyet egy világszellem hozott létre, s amelyben — valljuk meg őszintén — tíz- és tízezer év óta az egyszál ember parányinak, esendőnek, tehetetlennek, gyengének, gyarlónak és általában kisemmizettnek-boldogtalannak érzi magát. Olvassuk el a világirodalom legszebb verseit, novelláit és regényeit: és felfedezzük az egyszál ember örök számkivettetésének érzésvilágát. Ez az élmény már az édeni idők első korszakában ismerős lett az ember számára. Ádám — miután felfedezi önmagát — riadtan rejtőzik el az Úr elől. Teljességében átérzi tragikumát, s ezáltal a teljes emberiség tragédiáját: a világ hatalmas és egyetemes, az ember benne csupán esendő és ideiglenes létközpont, akit minden, minden befolyásol... Betegségének, genetikai torzulásának, a pillanatnyi körülményeknek, természeti csapásoknak és önmagunk képtelenségeinek egyaránt áldozatai vagyunk. S amint haladunk a történelmi időben: egyre több és érdekesebb kísérlettel találkozunk. Megismerjük a lázadó és lázító embert, a szemlélődő és befelé forduló, az egyetemes 16 A HÉT FOTO: PRIKLER LÁSZLÓ
